Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)

1947-04-05 / 7. szám

jézus uccdkadik • Végiggondolva a nagyhét történetét, szám- bavéve annak minden megélt vagy megígért áldá­sát, feivetődik bennem a kérdés: mi a legnagyobb üzenete a nagyheti eseményeknek! Csodálatos, meg sokat mondó a Jecruzsálembe vonuló Jézus. Aki eboen a tényben kijelenti, bogy O nem különleges úton. nem ieltünó módon, ha-- nem a realitások útján szamárháton vonul be a zajló, élettől forgalmas városba, Jeruzsálembe- Kiderül, hogy Ö nem szentimentális és aiáaatos- kodó, mert elfogadja a sokaság hozsannázasat. Amikor megkezdi működését, mikor tisztogat, az Atyja háza írápt a féltő szeletet emészti, ü ha so­káig tűrte is az Atyja hazának megfertőzései, el­jött az idő, amikor ostort fogva, felháborodással fog neki kitisztításának - •. Mik ezek a virágvasár­napi tények! Csak egy: Jézus uralkodik. Végig gondoltam Jézus nagyheti tanításait, a Jeruzsálembe való bevonulás után mondott példá­zatait. mind az Isten királyi uralmáról, minden­ható .apaságáról. szuverenitásáról, az isten országa más, de érvényes rendjéről szóL Az escüataiogiK'u« beteljesülések szerves összefüggésben állnak az itt és most történtekkel, s ezekből nyilvánvaló, hogy Jézus nemcsak a váradalom kedvéért, hanem az engedelmesség igényével is mondotta ezeket a ta­nításokat és példázatokat, amelyekben félelmesen tér vissza a nagy intés: vigyázzatok!-.. Mi ez! Annak a nyilvánvaló, félreérthetetlen bejelentése, hogy Jézus Krisztus uralkodik. Aztán ott van a nagy per. Minden mozzanatá­ban egy lesz nyilvánvalóvá, hogy Ö nem e világ­ból való, hogy Ö a király. Övé a hatalom. Néma­ságában. néma bárányként való viselkedésében a szidalom és ütleg méitóságos elszenvedésében, megalázásának háborodás nélküli viselésében a Jézus uralkodói királyi tisztének teljes fénye és méltósága árad felém.. - A nagy per főbizonyság­tétele micsoda? Hogy Jézus Krisztus uralkodik. Aztán itt van a kereszt a maga minden bor­zalmával. elképzelhetetlen kínjával, a róla el­hangzó szavakkal, az utosó Igékkel, a szenvedés alatt tanúsított magatartással. Az. hogy az Igaz­ság bűnné torzul. Az. hogy az istent gyönyörköd­tető Fiú elhanyagolttá lesz. Az, hogy a szidalmat szenvedő imádkozik. Az, hogy a haldokló mester anyjáról és szeretett tanítványairól gondoskodik- Az, ahogy felsír belőle a pokol imádsága: »Eli. Eli! Lama Sabaktani! Azaz: Én Istenem, én Is­tenem, miért hagytá el engemet?« (Máté 27:46.) Ahogy beleharsogja a világba engedelmes szenve­désének utolsó nagy kiáltásaként: »Elvégeztetett-!« Ahogyan nagy fennszóval kibocsátja lelkét. Aho­gyan áidőiig, oldalát Ahogyan holtan csüng a ke­reszten: mindez miesouai jézus uiucuOuuc: Ai-aii megnyílt, a bír. rvz u megjeienese Mária ALiguaicrianaii, a tanítvány onnan, ill is oll -is. mi mns', mmi az urannaL nyert oezusiiaK uicsoseges megjelentse, b eitárnádon az Ur. bizonnyal íeiua- maUűLi.: uve az uralom. O uraikOuiK! Az eg esz nagy net minaen esemenyeben egy igét orcáinál az egesz Keresztyenseg. az egesz világ fele: »Meri azei i huU meg, es lamaaoit iei és elevenedett meg krisztus, hogy mind nouakon mind elokon urat- KOdjek.« (ltom- 14:9.1 Jézus uralkodó, dicsőséges úrvoitát nézve még érthetetlenebbé válik a ufai Keresztyénség megtor­pant csatavesztéstói félő magatartása. Hiányzik, nagyon hiányzik, az egyház alázatos es türelmes magatartásából, bizonyság-tevéséből, bátorságából, sőt hitének bátorságából az a tudat, hogy az ö Feje, Istene és Ura -az. aki halott volt és él ural­kodik. Nemcsak a kegyes imádkozó, nyomorult kis közösségeket, hanem az egész világon, minden fe­jedelemségen. hatalmasságon, erőn és uraságon, igen Jézus uralkodik és az Ö uralma védelmet, oltalmat jelent mindenkor a legapróbb és legki­sebb legnyomorultabb hívőnek, s a legmeggyaiá- zottabb egyháznak is. Ö nem téveszti el a maga dolgát. Ö nem késik el. Milyen értelmetlen az uralkodó Jézus léttára minden kicsinyhitűség. minden félelem, minden taktika, minden gyávaság­Keresztyének, hívők, egyház, addig féltek, ad­dig vagytok gyávák, megalkuvók tafetikázók, míg azt hiszitek, hogy nektek kell csinálni azt, amit Jézus magára vállalt. Ó higyjétek el,-higy.iótek el, hogy nines más dolgotok, mint hinni, mint hűsé­gesen ragaszkodni a Főhöz, mint engedelmesen menni Ö utána, ha kell a mártíromságot is vál­lalva, de áldozatokat mindenképpen hozva, és 0 az Ő mindenható uraságánál fogva mindeneket azok javára végez, akik Istent szeretik. Az egyház akkor taktikázik, akkor támogatja meg elveit külső hatalmasságokkal, akkor iga­zolja engedetlenségét egy csomó félelmét eláruló »de«-vel és »is«-seil. amikor eltűnt a szeme elől az evangélium, az isteni - kijelentés alatpkinyilatkoz- tatása: Jézus Krisztusé minden hatalom mennyen és földön Ez a Jézus -Krisztus él és a maga dol­gát elvégzi. Keresztyének- hívők, gyülekezetek, egyhé-. táj-, jelek .meg rajtatok és az egész villádon uralkodó' Jé­zus Kriszti: ,hoz. ahhoz, aki mégha1-* é- feltáma­dott, hogv élet« legyen őbenne ':s Q i;n,aia Faluvégi Dániel »arcunkhoz verte a mi bűnös útjainkat« és idegen népek országátjiii.jí telte szerencsétlen szülőhazánkat: .akkor ma sincsen más menekülés, m&f, , »szc az evangéliumhoz, amely ma is Istennek ereje, minden hívőnek idress: gén Ha a szabad tanács vezetői távol tudják magukat tartan: úgy • napi. mint a papi politikának az útvesztőitől és kizárólagosa esc. pflnkösti Lélek befogadására készítik elő a nemzetet: a XVI-ik szá adbeli i ormútorok egyenes leszármazol fainak fognak bizonyulni. Csak rázzak, hadd rázzák az egyházi közéletet: olt is szükség van a Bethesda-tó angyalára, aki felkavarja a vizel, hagy akik belémennek, meggyógyulhassanak. Mi itt Amerikábaft látjuk legvilágosabban, mennyire megposhadt az az állóvíz, aminek itt ékes lápvirágaiban tudunk ugyan gyönyörk&dni, de bezzeg nem olthatjuk meg vele a szomjúhozó lelkeket. Imádkozunk jó Istenünkhöz, hogy tegye a magyarországi református egyházat méltó kútfővé, amelyen át üde tisztaságában ömöljék hozzánk az Életnek Vize. MAGYAR REFORMÁTUS EBRBDES I* .A Református Gyiile­gélizáció Barátai ' Társa - ius 24-én d. u. Ny iregy- i.i' u tartotta évi rendes közgyűlé­sei, Az elnöki megnyitót lapunk más bolyén Közöljük. Elfogadta az ügy­vezető összesített jelentését, az 1946. évi zár,- ,támadást, megválasztotta az új szán vizsgáló bizottságot. Rendez- az -Országos Református Szabad Tíkiík jogi helyzetét, kimondván, hegy az Országos Református Sza­bad Tanácsot a Baráti Társaság munkaközösségének ‘tekinti, gyűléseit fi rendezi, állandó és egyeztető bi­zottságába a közgyűlés által két ta­got küld ki. 3

Next

/
Thumbnails
Contents