Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-03-08 / 5. szám
Dr. Visser't Hooft Az egyház ne meneküljön politikai blokkokba. Az egyház őrizze és tartsa meg prófétai természetét — Interjú dr. VGser't Hooft-tal, az Egyházak Világtanácsa főtitkárával Az Egyházuk Világtanácsa Előkészítő Bizottságának nagytekintélyű és nagytudású főtitkárával, dr. Visser‘1 Hooft-tal ülök a genfi Hotel la Residence szalonjában. Ez már harmadik beszélgetésem wie. Arról beszélge tünk, hogy mennyire tájékozatlanok az egyházak az ökumenikus gondolat és Programm, valamint az Egyházak Világtanácsa munkája felől. Helyeslőleg int. Erre előbúvik belőlem a szerkesztő. Hamar ceruzát, jegyzetet veszek elő és megtámadom: Adjon interjút erről a kérdésről a »Magyar Református Ébredés« számára. Fe’- esillan a sízeme és készséggel áll rendelkezésre, várva a kérdéseket. * — Mi a célja az Ökumenének? — Az ökumené a keresztyének és az egyházak Jézus Krisztusban m-'glévő valóságos egységének kifejezése, annak az egységnek, ami megvan. Az emberi gyarlóság nem tudta teljességgel széttörni a Krisztusban való egységet. Távolabbi célja pedig, hogy a teljes egység gyakorlati kiépítésén munkálkodjék, ment az egyház any- nyiban lesz igazán Jézus Krisztus egyháza, amennyiben ezt az egységet a valóságban meg is éli. — Mi az ökumené bibliai alapja? — Vannak ugyan különböző egyházak, de nem lehet Jézus Krisztusnak több teste és nem lehet az Ö testét részekre bontani. A Bibliában az egyház egysége, mint szükségesség van feltüntetve. Ez az egyház Urának, a Jézus Krisziu&nak parancsa, ami semmiféle emberi ércekért fel nem áldozható. Az egyháznak ez az egysége nem horizontális, hanem vertikális. Ezt egy képben szoktam leginkább kifejezni. Mindannyian, akik keresztyének vagyunk, egy körbe tartozunk bele, melynek középpontjában Jézus Krisztus áll. Minél közelebb jutunk a középponthoz, annál közelebb jutunk egymáshoz is. Az ökumené bibliai értelemben tehát nem úgy válik valóra, hogy egymáshoz közelednek az egyházak, hanem Jézus Krisztusihoz, mert csak rajta keresztül közeledhélnék igazán egymáshoz. A legdöntőbb bibliai eligazítást ebben a kérdésben Jézus Krisztus főpapi imája (János 17.) és Pál apostolnak az egyházról szóló tanítása adja. (Eflézus 4.) — Mi az Egyházak Világtanácsa munkaterve? — Az egész közeli feladatokat az egyházak közötti szolidaritás szabja meg. Ugyancsak ide tartoznak az egyházi újjáépítési feladatok, a foglyok és az interná'- tak közötti lelkigondozói munka és a Lélekben megszeg '- nyedett egyházak lelki megsegítése. A második, messzebbmenő munkája az Egyházak Világtanácsának különböző teológiai kutatások elvégzése és komoly, mély megbeszélések folytatása a különböző egyházak között Jézus Krisztus evangéliumának értelmezése felől. Tanulmányi csoportokban tárgyalják az egyházaik az egyház természete szerint a legalapvetőbb ■teológiai kérdéseket, hogy ezzel mintegy előkészítsék az 1948-ban tartandó nagy ökumenikus zsinatot. Harmadik munkája az evangélizáció, mégpedig az ökumenikus evangélizáció kérdéseinek tisztázása, valamint ezen a téren komoly gyakorlati kezdeményezés és szolgálatok ellátása. Negyedik munkája az Egyházak V i 1 ági an ácsának az egyház és a társadalom kérdéseinek komoly megvizsgálása, az egyház e világban való feladatának világos MAGYAR REFORMÁTUS EBREDES felfedése. A kérdés: Hogyan tudja betölteni az egyház a só és világosság szerepét? ötödik feladata az egyház internacionális jellegének Jézus Krisztushoz méltó kifejezése. Az ökumené ezeket a munkáit bizonyos bizottságokban végzi. A munka elmélyítésére állította fel az ökumenikus Intézetet Bossey.beti. A munkaágak közös célja az Isten terve és az emberi rendetlenség, időszerű, az egész világra kiható kérdéseinek megvizsgálása. A bizottságoknak és az ökumenikus Intézetnek közös feladata egyrészt ezeknek a kérdéseknek elmélyítése, másrészt, hogy látást próbáljon adni aiz Ökumenéről. Az előbbi munkákkal összefüggően az Egyháziak Világtanácsa a világ keresztyén ifjúságának egységén is munkálkodik. Az idén Oslóban tartja ifjúsági világ- konferenciáját. Hová minden egyház ifjúságát meghívja az ott felvetendő missziói és általános kérdések megtárgyalására. — Mi az Újjáépítési Bizottság? — A háborúsujtotta országokban az egyházakat is igen mély és komoly károk érték anyagiakban és lelkiekben egyaránt. Az egyházi szolidaritás kifejezéséül, az egyházak egységének bizonyságaként kész az Egyházak Világtamácsa ezeket az egyházakat az újjáépítésben megsegíteni, hogy minél hamarabb kiheverjék a háború okozta károkat és így megújultan végezzék missziójukat és tölthessék be feladatúkat. — Miért segíti az Egyházak Vllágtanácsa anyagiakkal is az egyházakat? Pál apostol kérte a pogány gyülekezeteket, hogy segítsék a jeruzsálemi szegény hívőket, A gazdagabb egyházak segítik a szegényebb, vagy háború sújtotta egyházakat, hogy azok a maguk sajátos egyházi feladataikat anyagi nehézségek nélkül betölthessék. — Állandónak, vagy átmenetinek szánja az Ökumené ezt az anyagi segítséget? — Remélem, hogy a legtöbb helyen csak provizóri. kusan van rá szükség, hogy az új élet megindulhasson. Máris vannak olyan egyházuk, melyek alig vagy egyáltalán nem kapnak segítséget az Egyházak Világtanácsától. Számítani kell azonban olyanokra is, amelyek később is állandó segítségre szorulnak. Az egyes egyháziaknak maguknak keil megtenni mindent, hogy ezt a segítséget ne kelljen sokáig igénybe venniök. — Mi a célja ennek az anyagi segítségnek? — Szeretnénk bibiliai érttelemben keresztülvinni nem az épületek és az intézmények, hanem az egyház, helyesebben az egyházban élő lelkek újjáéledését. Ezért adták össze a világ egyházai azokat az anyagi javakat, melyekkel segíthetünk. A lelki szolgálat itt elsőrendű cél. — Melyek a legnagyobb akadályai az Ökumené szolgálatának? — Az akadályok két csoportra oszlanak. Az első csoportba a politikai akadályokat sorolom. Sokan az Egyháziak Világi anácsa munkája mögött poilitikai célokat látnak és sejtenek, pedig az Ökumené a politikumot és a politikai beállítottságú embereket távol kívánja tartani munkájától. Az akadályok másik csoportjába az egyházi akadályok :artoznak. Nagyon sok egyház nem jön rá arra a bibliai igazságra, hogy az egyház lényegéhez tartozik hozzá az egység. Nagyon sok egyház kizárólagosan saját koncessziójához ragaszkodik és a saját egyházi élet3