Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)

1947-03-08 / 5. szám

MAGYAR REFORM f S jr Cbrcdés V. évfolyam, 5. szám 1947 március 8. TARTALOM: Dr. VISSER'T HOOFT: Az egyház ne meneküljön politikai blokkokba I FEKETE SÁNDOR: Evangélium és elégia * Közlemény az egyházakhoz * KEMPIS TAMÁS: Az igazságnak tanitásárul * Dr. FARKAS BÉLA: Kezdjük már el... I * A német és a kínai keresztyénségről * DRASKÓCZY LÁSZLÓ: Játék lsen Ígéreteivel * Üzenet az Egyesült Nemzetekhez a bibliaterjesztés ügyében * Visszautasítjuk! — Nyílt levél az „Uj Ember" Kiadóhivatalához — * Meghívó a „Szabad Tanácsira * Lelki győzelem titka * Magyar Megmaradás Imaközössége Ára: 1 forint Gondolkozz rajta »A bálványáldozatok felől pedig tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell. Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle. Tehát a bál­ványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az ég­ben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.« (I. Kor. 8:1—6.) * »Ne legyetek hitetlenekkel felemás igá­ban; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világos- ságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívő­nek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük já­rok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Ür, és tisz­tátalant ne illessetek; és én magamhoz fo­gadlak titeket. És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Ür. Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztít­suk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén vég­hez a mi megszentelésünket.« (II. Kor. 6:14—7:1.)

Next

/
Thumbnails
Contents