Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-02-22 / 4. szám
Időszerű magyar sorskérdések: Mi a legsürgősebb magyar feladat? — Részlet Békefi Benő Nyíregyházán, 1947. január 26—február 1. tarlóit eiőadassorozata nyomán készülő könyvéből — Ha végig tudtuk együtt, közösen gondolni — akár" mennyi háborgással, ellentmondással, ellenvetéssel, akár milyen kemény, ellentmondó lelkülettei és magatartással _ az időszerű magyar kérdéseket, akkor egyben mo6t már azért egyformává lettünk, egyetértünk még a leg- eilentmondóbb lélekkel Í6, hogy: tenni azért csak kéne valamit. Otyan állapotban, helyzetben vagyunk, amiből valami módon ki kell jutnunk. Tudom, hogy a tennivaló tekintetében lg mások a látások, elgondolások, de éppen az, hogy ahany magyar, szinte annyi tennivalót llát maga előtt, teszi szükségeséé: lássuk meg azt a iegsür gősebb tennivalót, amiben minden eddigi differenciát együttvéve, mégis egyet tudunk érteni. A felmerülő magyar tennivaló tervekben azért van valami közös. Most erről a közösről kellene legelőször is beszélni. Mik azok a ‘tennivalók, amik ma a magyar emberekben élnek! Ezek legfeljebb olyan tennivalók, amiket másuknak kellene megcsinálni. Olyan tennivalókról álmodozunk, olyanokat sürgetünk, ami a mások dolga. Mintha mindannyian karmestereiknek születtünk volna és a mi dolgunk folyton az lenne, hogy végig dirigáljuk: o másik hogyan és mit csináljon. Érdekes, hogy azt mindenki tudja, hogy a minisztereinökneik, állaim- elnöknek, a pártoknak, vagy a rendőrségnek mit kellene csinálni! Mindenkinek van valami programmja a mások számára. Ezt aztán vagy hangosan, vagy halkan gondolja, mormolja magában, azt hiszi: az vettetne a ki bontakozásra, ha a másik megcsinálná, amit ő mond, vagy gondol. Most azt mondd meg — bocsánat, hogy ilyen egészen személyes kérdést teszek fel —, honnan a csodából tudja például Kis Pál, hogy mit kell a miniszterelnöknek, ennek vagy annak a pártnak, vagy mit tudom én kinek csinálni? Isten színe előtt vagyunk ée az Ö színe előtt nem szabad elfeledkeznünk a magyar bűnökről! Ez »a> mások dolgába való beavatkozás« pedig bűn! (I. Péter, 5.) Mi tehát a legsürgősebb tennivaló T Mikor erről beszélünk, nem arról van szó, mi a mások dolga, hanem azt kell megkeresnünk, hogy nekünk mi a legsürgősebb dolgunk. Mi a legsürgősebb tennivaló, amit te tudsz megcsinálni? Tudom, hogy ez kényelmetlen, kellemetlen kérdés, mert mi most legszívesebben várnánk, legszívesebben semmit sem csinálnánk, legszívesebbein nem kompromittálnánk magunkat. (Nagyon 6ok kedves tagja a gyülekezetnek, sok olyan lélek, aki engem szeret, becsül, belső, szorongó érzéssel mondja, hogy minek é(s miért éppen nekem kellett ezekről a kérdésekről beszélnem! Éppen azért, mert hu a, fiák nem szólnak, akkor a kövek kiáltanak!) Pedig valamit lenni kell. A legelső dolog, amiben tovább mehetünk — megvallom őszintén, hogy engem izgat, nyugtalanít a holnap —, hogy a legsürgősebb tennivaló annak az érdeké ben történjék, hogy el ne tévesszük megint. Mert ha újra eltévesztjük, akkor ebből a mostani állapotból csak a halál meg a vándorbot következhet... Ha eltévesztjük az utat, a tennivalót, a módot, ahogyan dolgainkat csináljuk, akkor a halál és' az azzal egyenlő vándorbot kerül kezünkbe. Én megmondom őszintén — lehet, hogy valaki gyávaságnak Ítéli —, én nem szívesen venném kezembe a vándorbotot. Ezért nyugtalanít engem a holnap é* ezért van bennem valami nagy félelem: Jaj, el ne tévesszük 1 A második, amiben közelebb kerülünk a kérdéshez, ha felvetjük: egyáltalán eltéveszthetjük? Egyetlen, vagy nagyon ritka és különös eset lenne, ha eltévesztenénk! Vagy félő, hogy szinte természet- merd, hogy eltévesztjük! Minek van nagyobb lehetősége, annak, hogy nem tévesztjük el, vagy annak, hogy eltévesztjük? Én a jelekből azt látom — és itt lehet megint különbség köztem és sokaitok között —, hogy sokkal nagyobb a lehetősége annak, hogy eltévesztjük, semhogy nem tévesztjük el. Miért látom ígyí Mert az a meggyőződésem, hogy más a gyakorlat, mint az elv. Az emberek aszerint élnek, ahogy gondolkodnak. Lehet, hogy a szájuk mást beszél: a beszéd és az élet között lehet különbség, de az igazi igazság rendje ée az élet között nincs különbség. Lehetetlen, hogy valakinek ez vagy az legyen a gondolata és az emígy vagy amúgy érthető. Az életben valami valóra válik és ami valóra válik, azok saját gondolataink. A magyar sorsot, holnapot tekintve, azt kell mondanom, hogy mai mugyarsugszemlé^eiünk olyan, ami ha valóra válik, azt jelenti: megint eltévesztettük. Honnan tanultak mi magyarságszomléleWinketf Vizsgáljuk meg! Ügy lehetne nevezni, hogy »újságos« magyarságszemiólet. Az újságokból tanultuk. A magyar súg az újságokból nézte az élttel, az újság világnézetét, filozófiáját szedte magába. A magyar középosztály például a régi Budapesti. Hírlapból, Pesti Hírlapból, Uj Magyarságból tanulta magyarságszemléletét. Ét ha ez a magyarságlátás valósul meg újra a magyar életben: megint eltévesztjük. Még nem történt meg a nagy mugyarságszemléleti átváltozást Akadnak emberek, akik a hírlapokból többet olvasnak és magyarság és életszemléletüket Herczeg Ferenc, Somogyváry Gyula, Ilarsányi Zsolt és társaik könyveiből szívtak magukba. De még ha ez a magyarságszemlélet válna is életté — mint ahogy kezd életté válni —. akkor megint eltévesztettük az utat. Itt vagyok én szorosságban, innen ered igazi nagy, benső szorongásom! Borzasztó ám felfedezni, mikor emberektől kérdezősködöm, hogy magyarságlátásuk, életszemléletük a negációkom túl milyen pozitívumokat mutat, hogy véleményükből Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő, Milotay, vagy esetleg Mécs László magyarságszemlélete tűnik elő. Rettenetes ám ez. mert ez a magyarságszemlélet bukott meg! Ezen tartott Isten borzasztó ítéletei, ez nem létezett az Istennek! Ezzel elérkeztünk legsürgősebb tennivalónkhoz. A legsürgősebb tennivalója vénnek, fiatalnak, mindenkinek: tanulni! Nincs kellő tudományunk ahhoz, hogy más élelet éljünk, nincs kellő belső életanyagunk, hogy másképpen csináljuk dolgainkat! Mostani magyarságszemléletűnkből csak két dolog következhet. Vagy valami veszedelmes idealizmus ejt meg bennünket megint ée újfajta csodaszarvas űzésébe buktatjuk bele előbb a magunk életét, hogy rajta keresztül belerántsuk az egész magyarságét, vagy pedig a régit csináljuk tovább. Az éleit- és nxagyarságszemlé létünkét kell teljesen átfordítanunk és ez csak egy belső, elmélyedő tanulás következménye lehet. Ezért magunkra nézve, meg az egész magyarságra nézve is a legsürgősebb tennivaló a nevelés kérdésének megoldása. Egy nagy magyarságnevelésprobléma előtt állunk és jiaj, én már félek, hogy itt megint lemaradtunk. Elmúlt a negyvenötös, elmúlt a negyvenhatos esztendő és már a negyven hetes esztendőből is elmúlt, egy hónap. Ezeket már behozni nem lehet. Az időnek az a veszedelme, hogy elmúlik és ami elmúlt, azt behozni nem lehet. Hogy átváltódjék bennünk a magyarság, a magyar élet sor* kérdéseinek tudománya, ismerete, ahhoz az kell, hogy leüljünk és elővegyük Petőfin, Aranyon keresztül Adyt; Szabó Dezsőt, Móra Ferine, Veress Péter írásait ás így tovább. Ha azt az életet éljük meg, amit ők tanítanak magyar életként, azt az életformát vesszük fal, arait ők 9 MAO VAR HFFORMATU« ÉBRED«»
