Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-02-22 / 4. szám
Próbatétel vagy ítélet? Azoknak a félreértéseknek a gyökerén, amelyek a Magyar Református Ébredés próféciái nyomán egyesek lelkében fellelhetők, van eddig még ki nem mondott 8 épp őzért meg nem válaszolt kéitíés. Van egy sereg dolog, amiben mindenki egyetért, aki tényleg becsületesen akarja egyházunk megújulását és népünk lelki ébredését. Akik nem becsületesek Azokkal ugyanis, akik nem becsületesen tusakodnak ezekért., hanem bár látszólag mindent hajlandók megtenni a reformációért és az ébredésért, de úgy, hogy azt lényegében megalcadályozzák, nem érdemes vitába szál-ni. Mert meg kell vallanom, hogy sok olyan külsőleg nagyon helyeslendő terv és megmozdulás látható egyházi berkekben, amely valójában megelőzni akarja az Ige szerint értelmezett reformációt és az Isiién akarata saerint való ébredést. Hány olyan reform tér vezetet kaptam már kézhez, amely nagyon rokonszenves, itt ott radiká-is, sót. igeszerinti tenniva.ók kapuit döngeti, mégis oly siralmasan kilóg belőle az a bizonyos lóláb: úgy reformáljunk, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. Ügy bünbánjunk, hogy emberi méiitóíiágunk ne szenvedjen emberek előut csorbát. Ügy ébredjünk, hogy azért minden maraldjon a régiben. Hány előadást ■ és hozzászólást hallott jain, vagy olvastam, amelyik úgy képzeli és. úgy írja elő a reformáció és ébredés tennivalóit, hogy még a legjobb hiszemű olvasó vagy hallgató sem érzi benne és főleg mögötte az Is.en előttit! feltétlen engedelmességet és az emberi indokok teljes elejtését. Nem ezeknek az egyetértéséről beszélek, ment ezek ellentmondásai az Isten színe előtt elfonnyadnak és mint a viasz elolvadnak. A jószándékú ellentmondók Azoknak az ellentmondásáról és kételkedéséről van . «zó, akiknek minden ellentmondását és kételkedését jó- hiszeműnek és az érdeklődés s becsületes törekvésének lehet venni. Ment ilyenek is vannak szép számmal. Objektíve persze ezek is kerékkötői ,a reformáció és a lelki ébredés, tehát az Isten dicsősége szolgálata nagy ügyének, de szubjektive jóhiszeműségük tagadhatatlan. Meddig kísérik egyetértéssel próféciánkat ezek a jóhiszemű lelkek? Mindaddig, amíg az Isiten egyedüli uralmának, az Ür Jézus Krisztus királyságának, mindenható hatalmának o formai és elvi 'tételénél maradunk. Mindaddig, míg csak annyit mondunk, hogy Isten az égnek és a földnek, a népeknek és nemzeteknek korlátlan Ura, minden az Ö akaratából van és az egyháznak is, meg népünknek is egyedül az Ő kijeientetlt akaratához szabad igazodnia. Amikor azonban az elvi mega lapítások vetü- lelei! próbáljuk tudakozni, már nem tudnak tovább kísérni ültünkön. Az egyház dolgainál, a reformáció kérdésénél még aránylag kedvező a helyzet. Ezekben a kérdésekben sok olyan derék lélek áll mellettünk, aki a népünk sorsáról elsirt próféciánkat nem tudja elfogadni. Ha ros6zimájú akarnék lenni, könnyen mondhatnám azt, hogy egyesek azért sietnek egyetérteni velünk a reformáció kérdésében, hogy annál több erkölcsi alapjuk legyen ellenkezni velünk a lelki ébredés és a népünk sorsáról mondetit próféciánk dolgában. Az is .könnyen kicsúsznék a számon, hogy azért értenek egyet az egyikben, mert az nem szívügyük és azért ellenkeznek a másikban. mert az egzisztenciálisan érinlti őket. Az egyház léte, berendezése és szolgálata esetleg nem olyan tűzzel égeti lelkiismeretüket, mint a nemzet ló‘e és megmaradása. De hajlandó vagyok* mindezeket a kézenfekvőnek látszó érveket elejteni és a reformáció kérdésében velünk együtt osztott véleményüket örömmel elfogadni, népünk sorsa ifekintetében vallott ellenkező felfogásukat pedig jóhiszeműnek venni. Most tehát tulajdonképpen ennek a második kérdésMAOYAR RRFORMATU8 RBREDÄS nek a mélyében levő Droblémát szeretném idevetíteni. Ezit a problémát röviden így fogalmazom meg: lté.ot-o a magyar jelen, vagy csak próbatétel? Próbatétel ? Ellenlábasaink véleményét és megnyilatkozásait alaposan mérlegre téve úgy látom, hogy ők népünk jelen helyzetéit próbatételnek fogják fel és látják meg. Ezért ragaszkodnak az csalási prófécia alkalmazásához, ezért akarnak hidat építeni múlt és jelen közötlt, ezért védik erősein a mul|t hídfőállásait, ezért nem akarják lenyelni azt a gombócot, amit az Isién a jelenben adott. Abban általában nem ütközünk össze, hogy az Isten adta. De ők azt állí.ják, vagy ha nem1 is állítják, állításaikból feltétlenül kiviláglik, hogy próbaképpen adta. Mi következik abból, ba az Isten a magyar mát próbaképpen adta? Az következik, hogy a próbában legyünk állhatatosak, eddigi gondolatainkat, szemléletünket, ólainkat és céljainkat gondosan őrizzük meg, egyszóval: tar suk meg azt, ami már nálunk van. Akárhonnan, akármilyen irányban fujdbgálnak is a szelek, a magyar hajó kormányát egy milimóterre se fordítsuk se jobbra, se balra, menjünk tovább a magunk pár évtized óta fel. ve t útján. Mert hisz ez esetben akkor múlik el felőlünk a próba, ha így járunk el. Ha próba az, ami rajtunk van, akkor Isten a próbában egyet vár tőlünk: rendíthetetlen megállás', mert hisz a próba a hitünket és engedelmességünket próbálja meg. Ahol az Isten próbál, ott már van hit és van engedelmesség, amit éppen próba, tétel által tesz Isten rendíthetetlenebbé és acélosabbá. Ha próba az, amiben ma élünk, akkor a magyar jelen nem az Isten igazságának a lénye, vagyis nem igazságszolgáltatás, hanem valami olyan »pilanatnyi könnyű szenvedés«-féle, ami igen, igen nagy jutalmat nyer. Hogy viselkedik a keresztyén ember a próba alalit? A keresztyén ember a próba alatt reménykedik. Istenben bízik, akiben sohasem csalatkozik. A próbatétel megoldása éppúgy, mint az ítélet megoldása Istennél van. De a próba.ételnél az ember szerepe a csendes szenvedés és reménykedés, az Isten szerepe pedig a szaba- dítás. Ha ebbe a hevenyészett gondolatmenetbe helyezem most már a magyar sorsol, világosan következik belőle néhány igen becsületes kérész yén ember mai magatartási: a múlthoz való rendi;heteüen odatapadás, a próbatétel lellegeinek ítélkező szemlélgetéae ée a szabadítás messiat kus varasa. Vannak keresztyén emberek tehát, akik csudájkozva néznek Istenre és valahogy így imád- kozaajw Hozzá: y>No mi lesz1 Mi állhatatosak vagyunk. Isten miért néni szabadít meg?« Jób? Ha próba lenne az, ami ma rajtunk van, akkor ez a magatartás időszerű, igeszerű és keresztyén lenne. (Ami igeszerű, az mindig időszerű!) Bár még így is vau egy veszély, ami a próba alatt elő embert napról napra kísérti, a próba ugyanis könnyen ítéletté súlyosbod- hatik. Mikor súlyosbodik a próba ítéletté? Akkor, ha azt a próbát, amit Isten a hívő ember hitére és engedelmességére bocsát: a hívő ember világszerin i (esetleg nagyon becsületes és derék) eszközökkel akarja legyőzni. A próba ala t élő ember könnyen abba a helyzetbe kerülhet, ha nem méri magát napról napra az Igéhez, ha nem kutatja napról napra az Isten igaz akaratát, hogy Istennel háborúba keveredhetik. A próbáié ei is olyan magatartást kíván a keresztyén embeir- től, mint amit Jób tanúsított, aki szájára tette kezét és nem perelt az Istennel. I De vájjon a Jób sorsát éljük e? Vájjon az igaz em- bér sorsa érf-e utói bennünket? Ez-e itt a leglényegesebb kérdés? A mi látásunk szerint erre a kérdésre határozott nemmel kell válaszolnunk. Nem U mi vála3 9
