Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-01-25 / 2. szám
Űediui tát Thurneysen Eduard báseli lelkész, egyetemi tanár és Barih Károly professzor 1M6. év nyarán látogatást lettek Berlinben, Történelmi pillanat volt, amikor a re/ormátori-teológiaí mozgalom . két oszlopa a megszálló nagy- ha almak meghívásának engedve újra német földre tette a lábát, arra a földre, ahonnan a náciuralom idején nemcsak ők maguk, de írásműveik is ki voltak tkcva s aho>- nevüket ez alatt az idő alatt1 csak gúnnyal és gyűlölettel emlegették — sőt nemcsak itt, hanem tok német jár- szalagon tarlóit külfödi egyház i ti an is. itfostf eljöttek Berlin rom, jai közé, hogy nagylelkűen felajánlják segítségüket egy lel kileg is romokban heverő ország szellemi újjáépítéséhez. Tapasztalataikról Thurneysen számolt be a Basler A achi'ichien hasábjain. Ezt a nagyjelentőségű beszámolót az alábbiakban közöljük fordításban, kivonatosan. Érintkezés az egyházzal és a lakossággal »Egyáltalában nem magáfólérte- tődő dolog az, hogy egy svájci teológus mostanában Berlinbe, utazhassák. Én mindenesetre szinte csodának tartom, hogy ez megeshetttt velem. A meghívást először egyházi körökből kaptuk. Ez azonban magában véve semmit sem jelenített a megszálló hatalmak engedélye és meghívása nélkül. Az a férfiú, aki a beutazást személyes közbelépésével lehetővé tette, Carteron miniszter, a francia* megszálló hatóság diplomáciai vezetője volt. így egész berlini tartózkodásom ideje alatt a francia hatóságok vendége voltam. Július 13-án érkeztem meg az amerikai katonai vonat különszakaszá- ban Berlinbe. A francia katonai kormányzóság azzal a meggondolással szorgalmazta utazásunk .létrejöttét, hogy- mindent el kell követni azért, hogy a német egyház külföldi kapcsolatai ismét helyreálljanak. Mindjárt ott- tartózkodásom kezdetén találkoztam Niemöller dahlemi gyülekezetének több tagjával, akikkel hamarosan élénk eszmecserébe merültünk. A szombatesti istentiszteleten én szolgáltam Niemöller szószékén. Hétfőn előadást tartottam a • hitvalló egyház Berlin-Zehlendorfi teológiai főiskoláján, amit eszmecsere követett, azután fogadás volt Berlin evangélikus püspökénél, Dibelius- nál. Kedden megérkezett Barth Károly Bonnból, mint az angol katonai kormányzóság vendége, akit ugyancsak felkérteik előadások tartására. Nem mindennapi találkozás volt, amikor ott álltunk egymással szemben a Charlottenburgi pályaudvaron, korareggeli derengésben. B’arth Károly megbivatása is bizonyítja, hogy a berlini katonai hatóságok milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ilyen egyházi megbeszéléseknek. — Még ugyanezen a napon eszmecserét folytattunk teológusokkal. Ezután 200 brandenburgi lelkész előtt tartottam előadást Spandauban, csütörtökön pedig Barth-tál együtt tartottunk előadást a tizenkét apostolról elnevezett templomban a berlini egyetem rendezésében, zsúfolt közönség előtt. Pénteken Nagy-Berlin összes lelkészei jöttéik össze megbeszélésre, amelyen »Az egyház és világ« témája került tárgyalásra, végül vasárnap ismét prédikáltam egyik berlini templomban. E mellett megbeszéléseket folytattunk a francia, angol és amerikai hatóságok egyházi és kulturális ügyeket intéző személyiségeivel. Ezeket elsősorban az érdekelte, hogy mi a véleménye Barth professzornak Németország egyházi és szellemi helyzetéről. Több ízben találkoztunk velük és szívesen fogadták a megszálló hatalmak kultúrpolitikájára vonatkozó megjegyzéseinket is. Egyik este pedig az orosz főhadiszállás meghívásának tettünk eleget, ahol a kulturális dolgok intézésével megbízott Tulpanov ezredes fogadott bennünket. Benyomásaink és megbeszéléseink tárgya azonban mindig és, mindenütt ugyanaz volt: a német ember nagy és sötét rejtélye és bizpny- taian sorsa. Hogy a német nép s benne minden egyes német ember milyen megfoghatatlan mélységbe zuhant, afelől éppen Berlinben nyer az ember kitörölhetetlen benyomást. Erről beszél mindenekelőtt ez az egész rombadőlt, hamuba temetett város. Napokig lehet Berlinben utazni, anélkül, hogy egy ép utcára bukkanna az ember. Az álla.tkert a város közepén egy puszta mező, ahol nem áll egyetlen fa sem és a valaha oly pompás Kancellária, ahonnan az »ezeréves birodalmat« kormányozták, kiégett s kihalt rom. Térdig gázol az ember az íróasztalok szétszórt papírhulladékában. A néhány lépcsővel lejebb fekvő kertben — ahol egykor fényes estéket rendeztek — áll a bunker, Hitler búvóhelye az ostrom alatt, ahol azután meg is halt. A bunkerbe belépni nem szabad, egy véletlen azonban lehetővé tette, hogy mégis megtekintsem belsejét. A német ember lelki arca A külső pusztulás képének teljesen megfelel annak a hárommillió berlini lakosnak a lelkiállapota, akik iitit élnek. Egy szóval jellemezhető s ez: reménytelenség. Ez rí le fáradt, elkeseredett arcukról, ez vehető , ki minden beszélgetésből, sőt ők maguk sem titkolják: nem latnaik jövőt maguk előtt, mögöttük pedig szörnyű inuit árnyékai kisértenek. Hogy voltaképpen miben is áll ez a reménytelenség, azt legvilágosabban akkor éreztem meg, amikor néhány órát egy menekülttáborban töltöttem. Ennek a tábornak a barakjait egykor a külföldről elhurcolt kényszermunkások számára állították fel a nácik. Most németek laknak bennük, akik keletről jönnek és arra várnak, hogy nyugatra töváhbszállítsák őket. Arra kértek, hogy tartsak rövid esti áhítatot annak a taláh 150 léleknek— férfiak, asszonyok, gyermekek vegyesen, — akik itt összegyűltek. Elfásult arcú emberek, akik mögött nehéz idők emlékéi állanak. Mit mondhattam nekik, egyáltalában, mit lehet ilyen embereknek mondani? A gutaütött történetéről prédikáltam Máté evangéliuma lapján s azután elimádkoz- tuk együtt a miatyánkot. Egészen egyszerű, szinte világi szavakkal beszéltem. S ebben a helyzetben újra feltárult előttem ennek az igének csodálatos dialektikája: először adja Jézus a lelki ajándékot, a bűn- bocsánatot s csak azután következik a külső segítség, a gyógyítás. Ebben az órában egész világossá lett előttem: ez az, amire a n'ámet embernek is szüksége van. Egészen -betűiről keli új reményt kapnia és ez ia felülről való reménység adhat hitet az életben és a jövendőben. A német reménytelenséget még az is jellemzi, hogy a totális összeomlás következtében teljesen . kiejtette kezéből jövendőjét: nincsenek sem tervei, sem szándékai. Sorsa teljesen a szövetségesek kezében van. Másfelől a, német népnek is fel kell ébrednie kábulatából és el kell szánnia magát a cselekvésre. Nem élhet továbbra is elkeseredve és meggátolva többé-kevésbbé indo- liens tömegként. Ez a feleszmé- Lés azonban elsősorban is abból kél] hogy álljon, hogy őszintén felszámolja saját bűneit, megszabadul a múlt sötét hatalmaitól, személyes és politikai felelősséget vállal éleiéért, igyekszik beilleszkedni az európai népek családjába s kiveszi részét a feldúlt világ újjáépítésében. Ettől azonban a németek mér igen messze vannak. »Bismarck már nagyon is a vérében van a németeknek«, mondotta nekünk az éles-, szemű orosz ezredes, beszélgető- közben. A .nemzetiszocialista gondolkodás talán már kialvóban van, jóllehet az összeomlás hamuja alatl parázs még tovább izzik. Azonban a német nemzeti gondolkodás még a legjobbakban is ott kísért. Főképpen azonban hiányzik az egyes ember politikai felelősségtudata, amint az a demokráciákba)] olyan természetesen megvan min-, denkiben. Ez teszi nehézzé a bűn10 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS
