Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-08-09 / 16. szám
Lelkészevangélizáció Csurgón . »Egyházmegyénk leikészei számára folyó évi július hó 23-tól 30-ig Csurgón a kollégiumban a hitélet elmélyítése és a hivatásuk legfontosabb problémáira való felkészülés céljából evangelizációt tartunk.« így kezdődik Szabó Bálintnak, a belsősomogyi egyházmegye esperesének meghívója. Nemrégiben egy konferencián még arról beszéltek, hogy lelkészevangelizációról nem lelhet beszélni, hiszen a lelkészeknek már nem lehet evangelizációra. szükségük. Lslkésszévangélizáció tehát, nem leihet, mert ez teológiai abszurdum. Nem tudom. Lehet, hogy nem lehet. Csurgón ‘azonban volt- Áldott volt, eredményes volt. Ez tagadhatatlan. Persze, azt senki sem állítja, hogy a lelkészeknek úgy ván szükségük evangelizációra, minit ahogyan például az Istentől el rugaszkodott, egyházuktól eltávolodott vagy közönyös embereknek. Bár elvétve ■lehet ilyen lelkész is. Lelkészeink aznban jórészt vagy hátrejutott lelkek, vagy kereső lelkek, vagy a'keresésében elfáradt, megfásult lelkek. A megélhetési gondok, a társtalanság, a könyvhiány, vagy a teológiai felkészültség hiánya sokszor liallafen nagy teherként nehezedik egy-egy szolgára. Várja az erősítést., tájékoztatást, ismeretet, Terheit, kérdéseit, belső lelki problémáit nincsen kivel megossza. Nagy kísértése tehát, hogy »pappá« magasztosul. Elvégzi a szolgálatot, mert kell és csődös szolgálatának % egyre keményebb igája úgy felcserzi szívét, hogy valósággal impregnálja a kezében lévő Biblia áldott evangéliuma ellen. Ezért van szüksége evangelizációra. Le kell vetnie (a szó nemes érteim éh én véve) palástját és emberként kell odaállni» az evangélium és az evangélium Ura elé. Olyan szomjúsággal, mintha sohasem mondta, vagy hallotta 'volna a,z evangéliumot. A belsősomogyi egyházmegye megértő vezetősége ezt látt.á meg. ezért rendezte rung az evangel izációt. Hogy a teljes slevetkőzést« biztosítja, nem kebel'bellek végezték a szolgálatokat. Társaságunk munkásait kérték fel és látták vendégül. Bereczky Albert, Victor János, Molnár Bálint. Szüle Miklós és én tartottuk az előadásokat. 44 lelkész vett részt, az evangelizáción. A program rn a következő volt: Reggel 8-kor bibliakört tartottunk- Ezen a vezérfonal szerinti kapott. Igét beszéltük meg. 10-kor előadások voltak »Mi a keresztyénségf«; »A mi ke- resztyénségünk«; »A hit, mint ismeret«; -»A hit kezdete, megtérés, megváltott súg, üdvbizonyosság«; »A kegyesség gyakorlása«; »Vettem-e Szent lelket«; zKüdettem-e a szol gáláira«; »Az Isten egyháza és a mi egyházunk« címmel. Ebéd után 4 órakor »Kapcsolatunk a világgal«;' v>Felelősségünk a népünkért«; »Az ökumené«; »Felelősségünk. a kultúr árért«; »Felelősségünk a hirdetett Igéért«; *Felelősségünk szolgáltatunk eredményéért«; »Szolgálatom célja; Isten országa« címmel hangzottak el előadások. Mindkét alkalommal megbeszélés követte az előadásokat. Vacsora után. fél 9-kor, a gyülekezettel együtt evange- lizáción vettünk i-ésat, ahol Jézus Krisztusról, mint Útról, Igazságról, Éle'r61, Isten Bárányáról, Jó Pásztorról, Közbenjáróról és Eljövendő Királyról hangzott az Ige. Rátérve a beszámolómra, lehetetlen meg neirn emlékezni a csurgói kollégiumról. Sokan talán nem ismerik ezt a pazar fekvésű, hatalmas parkkal övezett 150 éves intézetet. Egyöntetűiig megállapítottuk, hogy jé dolog lehet itt diékoskodni. A kollégiumnak 3 fő tagozata van. Az álható® os iskola, a gimnázium és a mező- gazdasági középiskola. A háború előtt 800 diák lakott és tanult itt. Az elmúlt idők megszsegényítették az iskolát, de még így sincs szégyelnivalója más kollégiumokkal szemben. Örömmel ajánlhatjuk a szülőknek és diákoknak a csurgói kollégiumot. Sok lelkészkonferencián vettem már részt. Úgyis mint hallgató, úgyis mint előadó. Még sehol sem éreztem annyira a jóindulatú érdeklődésnek és tanulni vágyásnak a kedvező levegőjét, mint Csurgón. Mindany- nyiunk gyarló szolgálatát bizalommal vették és elfogadták. Az öreg kollégium falai nem vitatkozásoknak, hanem becsületes vallomásoknak voltak tanúi. Pedig kemény beszédeket tárt elénk Isten. Senki sem vállalkozott, arra, hogy mentegesse magát vagy szolgálatát, 4 Senki sem próbált ellenérvek gyártásával kibújni a felelősség alól. Isten nagy kegyelmesen megajándékozott bennünket a megtisztító bűnbánat Leikével. Már a második napon világossá lett, hogy csak magunkról, a mi nyomorúságunkról, a mi felelősségünkről szabad beszélnünk. Nagyon könnyen hajiunk arra, hogy másban leljük meg a hibákat, másokat okoljunk a csődért. Szeretünk elmenekülni a liturgikus formák mögé a felelőeségrevonás alól. Nyilvánvalóvá lett, hogy népünk és egyházunk romlásáért személy szerint felelősek vagyunk- Semmi enyhítő körülményt nem találtunk. Meg kellett hajolnunk dorgáló szava és keze alatt. Megláttuk, hogy a keresztyénség nemcsak elv, tanítás, meggyőződés, hanem Jézus Krisztus életének folytatása, tehát elsősorban' élet,. Ezzel az élettel mtndezideig adósai maradiunk a világnak. Elhatároztuk, hogy engedve Isten akaratának a mi keresztyénségünkből az igeszerű keresztyénségre térünk rá. Be kellett vallanunk, hogy szolgálatunk azért eredménytelen, mert nem a teljes evangéliumot hirdettük. Jobban el kell mélyülnünk a Biblia alapos tanulmányozásába, teológiai stúdiumokba. Az imádságban is meg- r estültünk. Meg kell keresnünk a gyülekezet magját, velük közösséget kell vállalnunk, hogy velük együtt hordozzuk a szolgálatlöt. Gyülekezetünk Ige-igényét növelnünk kell, hogy ne elégedjenek meg szólamokkal, iríkató mesékkel, «fel a, fejjel magyarok« prédikációkkal, hanem vágyakozzanak a tiszta és hamisítatlan tej után. Hálát kellett adnunk Istennek, hogy éppen a református egyházban végezhetjük a szolgálatot, de — a magunk gyülekezetéből kiindulva — látnunk kellett azt a sok visszásságot, világiasságot, tudatlanságot és közönyösséget, ami egyházunkat a romlás útjára akarja szorítani. A reformáció szüksége ordító és sürgős szükség. Isten csak az ő egyházát hajlandó megtartani és megőrizni. A mi egyházunknak tehát az Ö egyházává kell válnia- Tagjainak akarata ellenére nem lehet ,az egyházait reformálni, tehát egyháztagjainkban reformé, dós igényt kell ébresztenünk az egyházról szóló, következetesen biblikus tanításaink által. Megértettük, hogy népünk ítélet alatt van. Feladatunk az, hogy mi magunk is a felemelt rézkígyóra nézzünk és mások arcát is a felemelt emberfia felé fordít- gaasnk. Semmit sem használ, ha a kígyók ellen harcolunk. Vállalnünk kell a hit kockázatát, vagyis azt a bolond tételt, hogy ha a hivő magyarság, — tehát nem az egész, hiszen ilyen elgondolás hazug idealizmus lenne — a megfesztítiett Krisztusra tekint és íreá bízza nemcsak magát, hanem magában az egész népet: megtartatunk. (Lásd Ján. 3:14.) Vállalnunk kell a felelősséget á kultúráért is. Az evangélium formálta ember mindenben — a művészettől kezdve az agriknlturáig — a minőséget keresi. A minőség becsvágyára kell tehát népünket serkeutgetni. Gazdag volt Isten a nyolcnapos evangélizáción. Nem sajnálta tőlünk az Igét és a Lelket. Minden előadásnak személyes éle volt és személyes döntést érlelt meg a, hallgatókban. A befejező összejövetelen és magánbeszélgetéseken kiderült, hogy voltak, akik a hit útján megújultak. voltak, akik most indultak el. Én a magam részéről nagyon hálás vagyok Istennek, bogy ott lehettem, szolgálhattam és Isten barátokkal ajándékozott meg. Kézzelfogható eredménye még az evangél iz&ctiónak ez a három: 1. Az egyházmegye elhatározta, hogy ezeket az ősz- ezejöveteleket rendszeresíti. 2. A lelkészek összebarátkozak egymással, közelebb kerültek egymáshoz és közösségüket ápolni fogják. 3. Ősszel a resztvett lelkészek meghívására gyülekezeti evangélizáoiók lesznek egyházmegyeszetfte. Adjunk hálált Istennek a kegyelmes alkalomért, imádkozzunk hasznos gyümölcseiért és könyörögjünk, hogy más egyházmegyék vezetőségét is indítsa rá a 8—10 napos lelkészevangelizáeiók megrendezésére. Fekete Sándor MAGYAR REFORMÁTUS EBREDE8 r
