Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-01-25 / 2. szám
ÉSZREVETTÜK, hogy népünk felett ismét sötétedik as ég. Terhes felhők tolulnak a látóhatárra. Jó tudni, hogy a felhők mögött Isten áll. Nem biztatni akarjuk ezzel Olvasóinkat, hanem figyelmeztetni. Isten újabb ítéletszakasza kezdődik. Népünk nagy egésze nem alázko- dott meg az Ítélet súlya alatt, mert nem hitte el, hogy az Isten ítélete az. Kemény szívvel, dacos türelmetlenséggel, pártos indulattal, vakon rohant az enyhülő ítéletből a súlyosabba. Amikor az összeesküvés híre eljutott hozzánk, sírtunk. Sirattuk azokat is, akik bűnös vakságból, vagy tudatlan hiszékenységből az Isten kemény karjának rohantak neki. Sokukat ismertük és szerettük. Voltak közöttük evangéliumtól megérintett lelkek is. Nem ismerték fel az Isten ítéletét, vagy ha felismerték, azt hitték, hogy más a hit és más a politika. De méginkább siratjuk az egész szerencsétlen népet. A mi népünket, amely sem történelméből, sem az idők jeleiből, sem az Istentől nem tud, mert nem akar tanulni. Ha tanulna Istentől, tanulna történelméből és az idők jeleiből is. Imádkozzunk többet, buzgóbban az Úr Istenhez! Hátha könyörülne rajtunk, hátha kibocsá- taná ránk az Ö szívünket bűnbánatra lágyító és a kereszt felé hajlítgató áldott és hatalmas Szent Lelkét. * hogy sokan siratják a mi népünk bűneit úgy, hogy önmagukat nem siratják meg. Minket is sok bűn és felelősség terhel. Sokkal határozottadban, sokkal keményebben, sokkal több szorongással kellett volna szolgálnunk. Eludvariaskodtuk az időt, tekintetbe vettünk sok mindent, amit nem kellett volna tekintetbe venni, hallgattunk sok okos tanácsra, pedig tisztán láttuk azt, amit láttunk. v * hogy halálos veszedelemben vagyunk. Az Isten haragszik, az Isten nem tréfál. Néha-néha felrémlik, hogy már faragja a vándorbotodat, amit mindnyájunk kezébe ad. Ha a kezünkbe adja szivünk keménysége miatt, nehogy másokat okoljunk.,. Fekete Sándor 4 A zsinatokról! és azok tekintélyéről 1. Ha most már mindent megengedek is ellenfeleinknek az egyházat illetőleg, szándékukhoz képest még így sem mennek sokra. Mindazt ugyanis, ami az egyházról van mondva, ők hamarosan átviszik a zsinatokra, mivel szerintük ezek képviselik az egyházat. Sőt, hogy oly makacsul versengnek afe egyház hatalma felett, ezt is csak azért teszik, hogy egészen a éómai pápának és az ő csatlósainak tulajdosítsák azt, amit kicsikartak. Mielőtt azonban hozzáfognék e kérdés fejtegetéséhez, két dolgot kell röviden előre- bocsátanom. Először, hogy én e tekintetben szigorúbb akarok lenni, ennek nem az az oka, mintha én a régi zsinatokat kevesebbre becsülném, mint illik; mert tisztelem azokat lelkemből és kívánom is, hogy mindenki kellő tiszteletben tartsa. Van azonban ennek valami mértéke, az tudniillik, hogy Krisztustól semmit el ne vonjanak. Továbbá Krisztus joga az, hogy minden zsinatnak az élén álljon, s hogy ebben a méltóságban ne legyen neki ember a társa. De csak akkor mondom, hogy Krisztus áll a zsinát élén, amikor az egész gyűlést Ő igazgatja igéjével és Leikével. Másodszor, hogy (kevesebbet tulajdonítok a zsinatoknak, minit ellenfeleink akarják, ezt nem a zsinatoktól való félelemből teszem, mintha azok tán ellenfeleink ügyének pártján volnának, a mienknek pedig ellent mondanának; mert amint bőségesen fel vagyunk szerelve Isten igéjével a saját tudományunk (bebizonyítására és az egész pápaság felforgatására annyira, hogy semmi szükség sincs ezenkívül más dolognak a felkeresésére, azonképpen ha a dolog azt) kívánja, nagy részben szolgáltatnak nekünk a régi zsinatok is olyan adatokat, melyek mind a két tekintetben megfelelők lesznek. 2. De szóljunk már magáról a dologról. Ha a Szentírásból keressük azt, hogy milyen a zsinatok tekintélye, nincs arra nézve kiválóbb Ígéret, mint az, amelyet Krisztusnak ez a mondása tartalmaz: »Valahol ketten vagy hárman egybegyülnek az én nevemben, ott vagyok közöttük«. (Máté 18:2#.) Ez azonban éppúgy vonatkozik bármelyik részleges összejövetelre is, mint az egyetemes zsinatra. De nem is ez képezi ebben a kérdésben a lényeget, hanem a hozzáadott föltétel, mely szerint Krisztus csak akkor van jelen a zsinaton, ha az Ő nevében gyülekeznek össze. Amiért, ha ezerszeresen ilyennek nevezik is a püspökök zsinatait, kevésre mennek vele; s nem is érik el előbb azt, hogy elhigyjük, amit állítanak, hogy tudniillik őket a Szentlélek vezérli, míg be nem bizonyítják, hogy ők a Krisztus nevében gyülekeznek össze; mert úppúgy összeesküdhetnek a gonosz és istentelen püspökök Krisztus ellenében, mint ahogy összegyűlhetnek a jók és istenfélők az ő nevében'. E dolog világos bizonyítékául sok olyan határozatunk vau, melyek az ilyen zsinatoktól származnak. Erről azonban majd később lesz szó. Most rövidesen csak annyit mondok, hogy Krisztus egyedül azoknak tette ígéretét, akik nevében gyülekeznek össze. Hogy pedig ez mit jelent, ime megmondom. Tagadom, hogy Krisztus nevében gyülekeznének össze azok, akik elvetvén Istennek azon parancsát, melyben megtiltja, hogy az Ő igéjéhez bármit is hozzáadjanak, vagy belőlé elvegyenek. (V. Móz. 4:2. Jel. 22:18.), a saját akaratuk szerint határoznak bármit is, akik nem eléged vén meg a Szentírás kijelentéseivel, azaz a tökéletes bölcseség egyedüli zsinórmértékével, a saját fejüktől valami új dolgot költenek. És bizonyára, mivel Krisztus nem ígérte azt, hogy ő bármilyen zsinaton jelen fog lenni, hanem különös ismertetőjegyet rendelt, mellyel az igazi és ia törvényes zsinat a nem ilyenektől megkülönböztethető, nekünk ezt a megkülönbözte- tést éppen nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez az a szerződés, melyet Isten hajdan a lévita papokkal kötött: hogy az ő szájából tanítsanak. (Mai. 2:7.) Ezt kívánta meg mindig a prófétáktól; s látjuk, hogy az apostolok elé is ez a törvény volt tűzve. Kik ezt a szerződést megszegik, azokat sem a papi méltóságra, sein más valami tekintélyre nem tartja Isten méltóknak. Ezt a csomót oldják meg nekem ellenfeleink, ha azt akarják, hogy hitemet Isten igéjén kívül emberi határozatoknak is alá vessem. 5. Mindazonáltal ezeket a szavaimat senki se vegye úgy, mintha én a pásztorok tekintélyét meggondolatlanul, vakmerőén ég minden különbség nélkül kisebbíteni akarnám. Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy különbséget kell közöttük tenni, hogy azokat, kiket pásztoroknak neveznek, ne tartsuk rögtön azoknak. A pásztorok pedig és az ő püspökeinek egész serege, elvetvén az Isten igéje iránt való engedelmességet, csakis azon az alapon forgatnak fel és változtatnak meg mindent kényük-kedvük szerint, hogy pásztoroknak neveztetnek; s közben el akarják hitetni azt is, hogy őket az igazság világossága cserben nem hagyhatja; hogy Isten Lelke állandóan velük van, hogy az egyház bennük áll fenn és velük pusztul el. Mintha bizony semmik sem volnának már az Űr ítéletei: hogy a büntetésnek ugyanazon nemét használja manapság is a világgal szemben, mellyel egykor a régi nép hálátlanságát bosszulta még; t. i., hogy a pásztorokat vaksággal és ostobasággal veri meg. (Zak. 12:4.) S ezek a nagyon is egy- ügyü emberek nem veszik észre azt, hogy ők is ugyanazt a dalt fújják, amelyet egykor énekeltek azok, akik hadilábon állottak Isten igéjével. Jeremiás ellenségei ugyanis így készülődtek az igazság ellen (Jer. 18:18): magyar református ébredés i
