Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-05-03 / 9. szám
♦ ÜGYÜNK Ä ZSINAT 3 Bereczky Albert A Magyarországi Református Egyház zsinata 1947 május 7-ére ismét összeül. Hosszú idő telt el a háború összeomlása óta s bizony mindenki, aki az egyházunk és népünk sorsát Isten színe előtt szívén viseli, nagyon várta már a zsinat újraalakulását és ínunkához kezdését. Mégis kérdőjelet tettem e cikk címéhez Vájjon ügyünk-e a zsinat nekünk, a magyar református gyülekezete knekT Ügyünk-e a lelki ébredést és az egyház reformációját szolgálni kívánó ébredést mozgatómnak1 Valljuk, hogy Isten ítélete alatt él a magyarság s benne relormátus egyházunk is. Ennek az ítéletnek szembetűnő fájdalmas jelei meglátszanak mindenen. Meglátszanak a református egyház megújhodási törekvésein, megszégyenítő. és megalázó módon nagyon meglátszanak az ébredés és a reformáció minden szolgálatán, hogyne lenne rajta Isten ítélete a zsinaton is? Ezt az ítéletet fel kell ismerni, el kell fogadni s megtalálni a mégis irgalmas Isten által meghagyott keskeny utat az élet és jövendő felé. A fölismeréshez és az elvállaláshoz elsősorban őszinteség kell. Valljuk meg őszintén: már maga az Ítélet rajtunk, hogy a nagy összeomlás utón löbb évnek kellett eltelnie, míg a zsinat megalakulhat. Két év, ami nyilván nem telt el ^ munka: nélkül,, amiben vannak hálára indító erőfeszítések is, de mégis két hosszú esztendő itéletes időben! Már maga az időveszteség milyen ítélet, bár sok ^emberi szemponttal lehet indokolni és ’ magyarázni, de ezek Isten színe előtt mind elolvadnak, mert Ö sürgetni és siettetni akar. Hátunk mögött az eléggé föl nem használt békés húsz esztendő tömérdek mulasztása! Hogyne lenne most égető és sürgető, hogy az egyház végre igazán magára eszméljen és Isten akaratát nagyon szorgalmasan tudakozva, cselekedjék az ő Igéje szerint. ítélet rajtunk az is, ahogyan a zsinat megalakult. Bizony nem a református gyülekezetek százainak a szivéből tört fel a vágy, hogy létrehozza azt a belőle kinövő legmagasabb szervet, amelyik nemcsak törvényeket tud hozni, hanem irányítani, tanítani, világosságot gyújtani is képes. A gyülekezetek túlnyomó többsége bizony mélyen alszik s alig vesz tudomást arról, hogy neki most újraéledő zsinata van. Hány helyen imádkoztak gyülekezetek istentiszteletein és kisebb közösségekben, hogy Isten mutassa meg, kiket akar az ő egyháza legfőbb irányító szervezetébe kiválasztani és elküldeni? Mennyi imádság veszi körül a most összeülő zsinatot? A törvényes formákat bizonyára pontosan megtartották mindenütt a zsinati tagok megválasztása alkalmával. De vájjon nem arra szolgálnak-e sokszor alkalmas ürügyül a jól megtartott formák, hogy elsikkadjon a lényeg? Nagy Ítélet rajtunk, hogy gyülekezeteink nagy tömege elvesztette az élő kapcsolatot a fölötte levő egyházi hatóságokkal és magasabb intéző szervekkel. Nem szabad túlzásba esni, vannak imittamott^ biztató jelecskék is. Legyünk érte hálásak. Csak épp,en a hála nyissa meg a szemünket a bajok, a nyomorúságok, az elesettség tiszta és világos meglátására. Nagy általános Ságban meg kell állapítani azt a fájdalmas tényt, hogy a zsinatnak kevés kapcsolata van az alapot jelentő presbitériumokkal. Az ítélet fölismerése és elfogadása azt követeli, hogy bűnbánatos zsinatunk legyen. Ereznünk kell a sajgó fájdalmat amiatt, hogy elmulasztott alkalmak, elszalasztott évtizedek után a sürgető reformációs feladatokra nem előbb, nem máskép, nem más zsinat ül most össze. A bünbánat komolyságát mindig csak egyetlenegy dolog bizonyítja: a másképcsinálás. JVÍáskép kell most a zsinatnak is csinálnia, Isten nehéz keze alatt mégroskadva, a rá váró munkát, mint fddigi kéinyelmes zsinataink tették. Úgy gondolom, hogy ez a másképcsinálás különösképpen két dologban mutatkozhatik meg. Az egyik az, hogy legyen időnk arra a nagyon komoly munkára, amit egyházunk megújulása, — bátran mondhatjuk: reformációja — sürgető parancsként elénk szab. Ennek a zsinatnak sietni kell, de nem úgy, ahogy régen szokás volt sietni. Nem úgy, hogy' kevés idő alatt — pl. napidíjak megspórolására gondolva, igyekszünk »túlesni« rajta. A sietés nem kapkodás, hanem az erőket komolyan odaszentelő munka. Isten sohasem szenved Időhiányban, Ő sohase késik el, Neki sohase kell sietni. Neki nincsenek helyrehozandó mulasztásai. Nagy 'hiba, h,a az Ö földi egyháza úgy képzeli, hogy ő se szenvedhet időhiányban, bőven telik az örökkévalóságból. Telik bizony az örökkévalóságból és mindenre futja az Isten erejéből, csak a munka az örökkévalóságért és az élet az Istenért való legyen. A másik kérdés, amitől Isten óvja a zsinatot, a formalizmus kísértése. Egyházi közmondássá lett a bibliai Ige, »hogy mindenek ékesen és jó renddel legyenek« és ez alatt általában azt értették, hogy külsőleg kifogástalan, jogi szempontból megtámadhata3 an, a paragrafusokra gondos tekintettel legyen minden. Világért sem gondolom, hogy jogra, törvényre, paragrafusokra nem kell »gondos tekintettel« lenni.. De áld csak ezekre van tekintettel, az észrevétlenül — farizeussá lett. Lesz-e fcsiina- tunkban elég lélek és élet, hogy az üres formalizmus kísértésétől megszabaduljon és az Ige és hitvallásaink szerint tudjon és merjen hitet vallani, az egyházat a bibliai norma szerint' egyháznak tekinteni, a válságos'1'idők 'Isten-adta jeleit fölismerni, az utat megtalálni és azon el is indulni? Feladatai óriásak, egy összeomlott világból most nagy vajúdások közt születő új világban kell Isten akarata szeriijt az ő egyházává lenni. Emberfölötti feladat s jaj lesz a zsinati atyáknak, ha egyenként vagy összesen azt gondolják, hogy erre a Szentlélek feddése és vigasztalása nélkül alkalmasak. MAGYAR REFORMÁTUS EBREBSS 3
