Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1946-07-27 / 15. szám

71 ße'Aciz Acte

i

IV. évfolyam, 15. szám.

ÉSZREVETTÜK/

hogy nincs jobb dolog, mint az embereket szeretni. Ha szeretjük őket, menten kiderül, hogy az emberek nem jók és rosszak, nem szépek és csúnyák, nem eszesek és buták, nem gazdagok és szegények, hanem tulajdonképpen két csoportba sorolhatók: a megtaláltak és az elveszettek felekezetére. A megtaláltakat azért lehetetlen nem szeretnünk, mert ők velünk egy testek, közülünk valók, bévülállók. Ha őket szeretjük, magunkat szeretjük. Az elveszetteket pedig azért kell szeretnünk, mert a mi Urunk, a Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse, sőt megtartsa azt, ami elveszett. Szerétéiből!

*

hogy tehát nincsenek »reménytelen esetek«. Nincsenek olyan távoli, vagy olyan ellenséges emberek, akiken nem fog a Jézus Krisztus evangéliuma. Az evangéliumnak egyáltalán nem ártott meg a háború és nem fog ki rajta a béke, az evangélium nem kopott meg, nem vesztette el az élét. Olyan, mint volt: ellenállhatatlan. Eddig azért nem fogott igazán rajtad, mert te olyan voltál, mint amilyen voltál: nem hittél az evangéliumban. Kedves Olvasónk! Higyjél az ellenállhatatlan evangéliumban!

hogy nem mi tesszük ellenállhatatlanná az evangéliumot. Sem ész, sem bátorság, sem ügyeskedés, sem művészi forma nem járul az evangélium »sikeréhez«, sőt állíthatjuk, hogy csak ront rajta. Az evangéliumot birtokosa, a győztes Jézus teszi ellenállhatatlanná. Mert értsük jól meg, Jézus Krisztus nem ezután győz majd, hanem már győztes, sőt az egyetlen győztes.

*

hogy az evangélium csak ükkor fog, csak úgy hatásos, ha szeretettel hirdetjük. A szeretet az evangélium tartalma, de a foglalata is az. Gyűlölve, versengő vitatkozással, gőgös fölénnyel nem lehet evangéliumot hirdetni, mert ha így hirdeted, akkor az már nem is evangélium. Előbb szeress, de személyválogatás nélkül, azután evangelizálj!

*

hogy Isten megadta nekünk a szeretet kegyelmi ajándékát. Téged is nagyon szeretünk és nem azt kérjük, hogy fogadd el és fogadd be az evangéliumot!

*

hogy Isten minden körülmények között elvégzi az 6 munkáját. Ezt magunkon vettük észre először. Mi bízunk a mi Urunkban, hogy ha már elkezdte bennünk, folytatja is általunk. Mi eléggé »reménytelen esetek« voltunk és legyőzött, hogyan állhatnál ellene Te?

*

hogy tehát Isten nem hiába hirdetteti az ő evangéliumát. Ennek .legfényesebb bizonysága te leszel majd, ha megújult életed számára nem az lesz a legnagyobb probléma, hogy mid nincs, hanem az lesz a legnagyobb örömöd, hogy mid van. Tied Krisztus! Úgy lesz a Tied, ha te az övé leszel, így leszel az Övé, ha lemondasz a magad igazáról és elképzeléseidről és elfogadod az Isten igazát: a kegyelmet. Értsd meg, Kedves Olvasónk! Isten kegyelmezni akar a megtéröknek. Térj meg!

~*-S.

Aras 1 millió adópengő

d&46 július 27

BERECZKY ALBERT:

_ __ T ‘P •

‘ v-', &

Ní£i>y Jr

n

KÉSZ MINDEN, JERTEK EL!

11

Meghívó a „Szabad Tanács^-ra

TISZTELT ES KEDVES OLVASÓK, ezennel átnyújtunk egy személyes meghívót, amit mindenki úgy fogadhat, mint névre szóló, pontosan az ő nevére címzett üzenetet. Tudjuk, hogy a meghívásoknál megnézi az ember: kik hívják meg, hová hívják és mit adnak enni1? Sorra-rendre felelek, csak előbb azt higyjék el a címzettek, hogy a meghívó nekik szól. Hivatalosak. így szólt a meghívó — most megismételjük — két héttel ezelőtt: »Lapunk szerkesztősége

augusztus hó 14—17. napjaira Nyíregyházára hívja az összes magyar református lelkészeket, presbitere-, két, evangéliumi és gyülekezeti munkásokat, sőt minden érdeklődőt, hogv az ott tartandó »Szabad Tanácson« együttesen megtárgyaljuk az evangélizáció, a reformáció és a magyar ébredés időszerű kérdéseit.«

— Hogy képzelik? Mi lenne, ha

ezek mind elmennének? Mit csinálnának velük? Hová tennék őket?

1500 lelkészt? 20.000 presbitert? Félmillió érdeklődőt?

AZ ELLENKEZÉSRE nyugodtan azt feleljük: komolyan mondtuk a meghívást. Tessék próbára tenni! Hogy mit csinálnánk ‘velük? Es hová tennénk őket? Egészen biztosak vagyunk a dolgunkban: akik eljönnek, lesz helyük és lesz dolguk.

— De akkor meg miért Nyíregyházára? Ki tud olyan messzire utazni? Nem lehetett volna központibb helyen egybeseregleni?

Megmondjuk: azért megyünk

Nyiregyházára, mert ott már évek óta gyökeret vert az a mozgalonf, amelynek prófétai látást és felelősséget adott az Ér Isten. (Ott hirdettük pl. évekkel ezelőtt, hogy ebben az országban vak vezet világtalant; ott hirdettük a háború alatt, hogy nincs velünk az Isién; ott hirdettük a biztosan elkövetkező ítéletet.) Ennek következtében Nyíregyházán biztosan adnak födeleit és eledelt mindenkinek, aki azért jön, amiért mi hívjuk. (Tudja mindenki, ugyebár, miért hívjuk: »együttesen megtárgyaljuk az eviangelizáció, a reformáció és a magyar ébredés -időszerű kérdéseit«.) Meg fogja találni az akadályok legyőzésének. az utazási, anyagi stb. nehézségek elhárításának módját mindenki, akinek oltt kell lenni. Azonkívül: nemcsak úgy lehet az embernek ott lenni, hoa odautazik és ott v,an. Furcsa dolog az, hogy az ember hol van ott igazán és hol nincs ott. Van eset, hogy valaki ott van a templomban 25 éve és még egyetlen egyszer se volt ott igazán. Ahogy ott ül, rá lehetne írni azt ,a sírfeliratot: csak a teste... És van ez fordítva is: nem tud az ember ott lenni, mégis ott van. Nehogy valaki nagyképűen

azt mondja most: »lélekben együtt leszünk«. Üres frázis ez legtöbbször. Ne úgy legyünk együtt »lélekben«, hogy nem vesszük komolyan a meghívást. Higyjük el: valóban meghívottak vagyunk, ha érdekel bennünket a magyar református egyház mély és alapos lelki megújulása és ami ezzel egy: a magyarság megmaradása. (Adódhatik aztán kö- zelesen egy újabb egybesereglés központibb helyen is.)

*

Térjünk rá most már rendre:- k,. a meghívók?

ERŐSEN HISZEM: nem mi, nehány ember, akiknek az a »rögeszméje«, hogy a magyarság nagy és megérdemelt össze tőre ttetéséből a hit és engedelmesség útján vezethet csak ki új jövendőre az Isten.

e-ml- hangot adunk — bizony gyönge, az ügy nagyságához^ és Küldőnk dicsőségéhez . nein méltó erőteilen hangot — az Ö hívásának. A hívó, a vendéglátó gazda: Jézus Krisztus. Bizony így van: a címzett te vagy, a meghívó pedig maga az Úr. Eszünkbe se jutna nekünk ilyen »lehetetlen« dolgokat csinálni (református magyaroknak »szabad tanácsot«, éppen augusztus közepén és pont Nyíregyházán?), sokkal kényelmesebb, nehézkesebb emberek vagyunk, semhogy gondot-bajt csinálnánk magunknak, ha nem muszáj. De Ő rendelkezik velünk. És azt akarjuk tudtodra adni, református magyarom, hogy ő ^valóságosan Urad és gazdád, ítélő Bírád vagy kegyelmes Krisztusod neked is, nekünk együttesen is!

— De már az sok. hogy Ö éppen augusztus 14—17-én Nyíregyházán tart fogadónapokat? Elbizakodott bolondok mondhatnak csak ilyent!

NEM TILTAKOZOM TÚLSÁGOSAN, legfeljebb úgy módosítom, hogy nem eZ-biza.kodott bolondok, hanem bizakodó bolondok vagyunk. Jó társaságban vagyunk; mindenki, aki csinált valaha valami érdemeset ezen a földön, bolond névre hallgatott s közülük az egyik így mondta ezt: »mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban«. (Pál apostol volt ez a bolond, aki így írta ezt a korinthusiakJhoz írt I. levele 4. részében. Érdemes ezt a fejezetet elolvasni!)

De azt nem mondjuk egy világért se, hogy Ő csak augusztus 14—17-én és csak Nyíregyházán lesz található. Nem, ilyen bolondok nem vagyunk. Mi csak olyan bolondok vagyunk, hogy elmegyünk engedelmesen Nyiregyházára, biztosan tudva, hogy Ö ott lesz, de ha netalán azokon a napokon pl. én betegen feküdnék a Bethesda-kórház- ban, akkor is ott lesz, — továbbá azt állítjuk, hogy ö ott van és ott lesz pl. Pápán, Leányfalun, Miskolcon és Debrecenben is s akik akárhol Övele lesznek, azokkal mi egyek leszünk Nyíregyházán. Lám, így lehet nem _ frázisosan »lélekben együtt lenni«, hanem Lélekben (nagy »L« betűvel, ami azt jelenti,

hogy Szentiélekben) valóságosan együtt lenni.

*

EBBŐL AZ IS KIDERÜL, hová szól a meghívás. Jézus Krisztus minden magyar reformátust Magához hív.

Ez a mi »bolond« társaságunk azt akarja, hogy a magyar református egyház egészen a Jézus Krisztusé legyen. Úgy értjük ezt, hogy ne csak szóval mondjuk, hanem mindent úgy is csináljunk, mint akinek ö az Urunk és Ö a gazdánk. Tehát: igehirdetésünk, gyülekezeti életünk, nevelésügyünk, ifjúságunk, egyháztagságunk, egyházszervezetünk, továbbá magyarságlátásunk, nemzeti szolgálatunk az Ő akaratához simuljon oda. Meg akarjuk alázatosan ;• vizsgálni miben voltunk és vagyunk hitetlenek és engedetlenek, miben nem kérdeztük meg és nem cselekedtük az ö akaratát. Valljuk, hogy gonosz és vak tévedés az a »vallásosság«, amelyik az Istent föl akarja használni a maga tervei és céljai szolgálatára, — a helyett, hogy engedelmesen fölajánlaná magát az Isten céljai és tervei számára eszközül. Gyökeresen meg kell térnünk egyéni és közösségi életünkben az Ő akaratát komolyan vevő engedelmességre. Isten nem arra Való, hogy nekünk »segítsen«, mi pedig megmaradhassunk a magunk útján. Ő ezt már elítélte: útjainkat fejünkhöz verte, haragját megkóstoltatta.

Most hív — csodálatos, hogy még mindig hív! — és azt akarja, hogy az Ö népe legyünk. Vagy komolyan vesszük ezt vagy — elvesztünk.

»NEM MEGYEK TEMPLOMBA, NEM ADNAK OTT ENNI.« Nagy baj, rossz templom az, ahol nem adnak enni. Mi is tudjuk, hogy sok helyen éhen vesz a nép. Pedig a gazda terített asztalhoz, egyenesen lakodalomba hív. Olyan »mennyei kenyeret« akar adni, amire valamennyien nagyon éhesek vagyunk, csak talán nem tudjuk. Gondoskodni kell róla, hogy az a szegény árva magyar nép megkapja ezt a kenyeret. Nehogy kővel etessék kenyér helyett! Ilyen ítélet alatt, mint most vagyunk, megmaradni csak_ akkor tudunk, ha sorsunkat megértjük, a büntetést Isten kezéből elfogadjuk, vagyis: hiszünk. Ezért mi a hivő magyarságot akarjuk hirdetni és élni. Az igazi hit: kenyér...

írtam ezt 1946 július 22-én, amikor a »Magyar Beformátus Ébredés« bibliaolvasó tábora a Máté ev. 22. részének első 14 versét olvasta napi üzenetül. Bizony mondom, kenyér volt ez számomra: a király az ő fiának menyegzőjére hív, azzal az Igével, amit címül írtam: »Kész minden, jertek el...« Esetleg Nyíregházára, de mindeneseire Jézus Krisztushoz!