Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-06-15 / 12. szám
i 2 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS Pünkösd a Szemináriumban Másnap,' pünkösd első napján, nyilvános istentisztelet után, az első megbeszélés eleién, szót kért. Elmondta, hogy csoda történt vele, Krisztus érte jött, megváltotta bűneitől és szenvedéseitől is egyben. Ez az éjjel történt, ő, aki gyerekkora óta nem törődött Istennel, templommal, ma már résztvehetett az istentiszteleten, mint a gyülekezet tagja, úrvacsorát vett és érezte köztünk s érezte magán is a Szentlélek Úristen erejét és hatalmát. Boldogan töltötte az ünnep két napját. Harmadnap szétoszlott a konferencia. Barátunk megható és meghatott szavakkal arra kért bennünket, ne hagyjuk egymagára, olyan ő most, mint egy harmadnapos csecsemő, magával jótehetet- len. Egyik svájci család, a családfő gyáros, akárcsak ő, meghívta és magával vitte Zürichbe. Én is Zürichbe, mentem konferencia végeztével, a vezetők egyikének vendégeként. Éppen közös imádságunk kellős közepébe berregett bele bántón a telefon. Házigazdámat hívták sürgősen a gyárosék, siessen, barátunk válságos állapotba jutott. Együtt kerestük fel az előkelő villát. A látvány, mely elénk tárult, kitörölhetetlenül beleégett a telkembe. A mi szegény, halkszavú, mosolygósszemű svéd testvérünk tekintetéből a gonosz lélek vigyorgott ki, szájából a gonosz lélek istenkáromló, krisztusgyalázó beszédének szennyes árja zúdult felénk, keze által a gonosz lélek ártó szándékának, nehéz tárgyai röpködtek a levegőben, mert agyon akart sújtani bennünket mindennel, ami kezeügyébe akadt. Tört, zúzott, míg a zárt intézet markos legényei érte nem jöttek és meg nem fékezték, Mikor már kényszerzubbonyban feküdt a hordágyon, még mindig Krisztus nevét kiáltozta leírhatatlan jelzők kíséretében, nekünk pedig felváltva kacagott és köpködött a szemünk közé. A szalon, amelyből elvitték, olyan volt, mint egy csatatér. Sokezer svájci frank kár maradt utána. A háziasszony zokogva, vette tudomásul a sok, néki különösen kedves érték pusztulását. De aztán leültünk, az egész háznép és mi ketten, biblia mellé, imádkozni s az óra végén már meg tudták köszönni, a gyáros is, a felesége is, Krisztusnak, hogy bizonyos mértékben letétette velük a gazdag ifjú súlyos bátyúját, s minden imádságos gondjuk szegény közös barátunk lelkének az ügye maradt. P egyéb ként két nap múlva magához tért. s betegágyához kérette azokat, akik nehéz sorának szemtanúi voltak. Már akkor szanatóriumban ápolták, nem az ideggyógyintézet zárt osztályán. Tekintete a régi tiszta volt, a gonosz lelek távozott belőle. Megrázott erősen, jelentette ki nyugodt, rendes hangján szakasztott úgy, ahogy írva vagyon. — Köszönöm, hogy eljöttetek. Szükség van erre a beszélgetésünkre, bizonyságot szeretnék tenni. Az én testem any- ny,ra el van nyűvé, hogy azt a nagy oromét, ami pünkösd szombatján és va. sárnapján ért, már nem tudja elviselni, mattatok, magatok szemével nézhettétek De valamit nem mutathatott meg nek tek ez a kép s azt kell nekem most szó ital elmondanom és ez mindössze eny. nyi. A testem lehet martalék, de a lelkem a Krisztusé. Testemet megadom a földnek, a lelkem azonban a győztes Krisztusé maradt. A távozó gonosz lélek halálosan elf árasztotta bennem a meggyötört port, mindegy, az a fontos és az a főbb, hogy megverten távoznia kellett az életemből s én most már az egész örökéleten keresztül az én Uramé maradok. Még volt ereje együtt imádkozni a közösséggel, aztán szép csendesen el. aludt. Arcán a megbékélés mosolya ült ki a halálban, akik ott voltak koporsója lezárásakor, ettől az arctól búcsúzhat tak el. Én is csodálatosképpen mindig ezt az arcot látom magam előtt, pedig én azt a másikat láttam földi szemmel utoljára, amelyikből a gonosz lélek acsarkodóit kifelé, mert én másnap reg gél elutaztam Zürichből s a szanatóriumi jelenetről barátom leveléből értesülhettem csak. Nagyon megrendítő hatással volt rám közvetlen közelről bizonyosodhat nőm meg, hogy a gonosz lélek reális valóság. De hálás vagyok az Isten kegyelmének, hogy megbizonyosodhattam róla. Most azóta tudom még bizonyosabban és még erősebben, nem aztí, mekkora nagy Űr' ő, hanem, azt: mekkora nagy az Űr Jézus Krisztus hatalma, ha még ezzel a hatalmassággal is elbír. Jó ezI tudni és jó a Szentlélek közösségének tisztaságából emlékezni vissza ama másik lélek tisztátalan, borzasztó, titokzatos erejére és hatalmára. Karácsony Sándor Mert most az a leggazdagabb, Ki várni érez, várni tud. Akkor került eléník, már t. i. a nyíregyházi pedagógiai szeminárium hall. gatói elé Adynak ez a verse, mikor már a templomi igehirdetésnek szinte állandóan témájává vált a SzentléJek- váráíí. Már akikor kezdtük komolyan venni, de azért neon egészen tudtuk, hogy miről is van, vagy lesz szó. Megpróbálkoztunk az órák alatt szokásunk szerint pedagógiával foglalkozni, — nem ment. Kerestük az Igazságot filozófiai órán, ez se tetszett, mint más. kor. Olvasni akartunk, abból se jött ki semmi. Nagyon meg voltunk keseredve. Isten világosan megmutatta, hogy nem enged tovább bennünket egy tapodtat som tanulmányainkban se, míg bizonyos előbb való kérdések meg nem oldódnak. Megéreztük, hogy most másnak az ideje érkezett el, pedig sürgősen készülünk a »vizsgára«. Június 7-én reggel aztán nagyon megszégyenültünk. Isten úgy látszik, hogy valóban halálos komolyan veszi a pünkösdöt, legalább is reánk nézve. A reggeli istentisztelet után lett volna óránk. Képtelenek voltunk másra, bibliaórát kellett tartanunk, mindenki ezt igényelte. Olvastuk az Igét: »Megele. venit minket két nap múlva, harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő szine előtt.« CHóseás 6:1.) Minden előkerült, Mki hol és miben szaggat- tatott és sebesáttetett meg egyéni és közösségi vonatkozásban egyaránt. Sók tisztázatlan jogviszonyt kellett rendeznünk. Néhányunk számára pedig a teljes döntés ideje énkeziett el. Tudomásul kellett vennünk, hogy a visszaút már régen lezárult mögöttünk és tudatosan vállalnunk kellett Krisztus Uraságát felettünk. Nem volt sok időnk, fel kel. lett készülnünk a Szentlélek vár ás ára, megígértetett és számunkra már csak ez az egy lehetőség volt... vagy, de még ilyen se lehetett. Az utat az esti előkészítő istentiszteleten értettük meg tennivalóinkkal együtt: Jézus nevében kénnii gyetrmeki bizalommal az Atyától a Szentlelke!. Mit volt, mit tenni, megszólaltunk a gyülekezeti imaórán, s ahogy tudtuk, kértük estéről-estére, sőt még külön is összegyűltünk kérni. Ez a reggeli bibliaóra déli egy óráig tartott, mégse tudtuk befejezni, mert egyikünk se akarta elvállalni, hogy miképpen tolvajok leselkedünk, — úgy tesz a papok szövetkezete, az egész »beavatott társaság«: diakonisszák és hasonfélék a szemináristákra és fordítva. Belénk bújt a Sátán. Rettentően igaz az Ige: »Hiszen szerettetek olyan, mint a reggeli felhő és mint. a korán múló harmat.« (Hóseás 6:4.) Este és éjszaka folytattuk most már szinte az egész »háznép«: diakonisszák, jelölteik, szeminárisiták, újonnan jött diakónus, ott rekedt missziói növendék, öregek és fiatalok. Az aznapi újszövetségi régiz (Máté 9:1—8.) alapján mindenki tisztázta, hogy melyik az ő maga városa, hol a helye. S mivel mindenki »ezt« a közösségeit fogadta el, s valahogy csodaképpen ez a »közös város« egy lélekre és akaratra hozott bennünket, még a leselkedést is vállaltuk szégyenkezve. Éjfél után egy órakor oszoltunk ... Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ö aratásába. Máté 9:37—38. Végigutaztam a fél országon éppen most, hogy ezt az Igét olvastam. Az idén korán érnek a vetések. Az árpát már emitt-amott el is kezdték aratni. Fehérek a tájak az aratásra... Többfelé járva, az utóbbi hetekben sokakkal beszélgettem Isten országának munkáiról. Sok, nagyon sok a tenni, való. Igénylik mindenfelé a határozol, tabb, az intenzívebb lelki munkát. Kel. lenének, nagyon kellenének igazi, felkészült, elhívott és magukat egészen oda. szánt munkások a misszió és a gyiileke. zeti munka minden területén, főként férfiak. Az aratás idején rettentően aggasztó baj ám az, ha nincsenek mun. kások. Most pedig a lelki szolgálat te. szét, azt nem írhatjuk, hogy aludni.. - várni, kérni. Isten még mindig nem hagyta ennyiben. Az új intést megint Ady egyik verséből kaptuk meg: Haj Szent Lélek nem vár a karaván. Éppen elég volt. az eszmeevés. Viharverten és sakáltépetten Várjuk: jöjjön hát a kitöltetés! Mi is igazán így éreztük. Tőlünk nem telik semmi, mindent elrontottunk. Semmi, de semmi más nem segíthet rajtunk, csak a Szentlélek. De Ö aztán igen. Ö nem foltnak való az ócska, meg. szaggatott ruhára, hanem új posztó, egészen új ruhának való. A Szentlélek új bor, nem leshet régi tömlőbe tölteni. Fel kell tehát adnunk magunkat egészen, nemcsak a bűneinket, de még a szokásainkat, sőt az »erényeinket« is. De hiszen mi nagyon jó cserét csináltunk. Magunktól se látni, se hallani, se helyesen gondolkodni nem tudunk. A Szentlélek által azonban megismertük Isten ajándékait. Most már tudunk hinni. Milyen érdekes is ez: nekünk is lehet hinni. Igaz a bűnbocsánat, a mi bűnleink is megbocsáittaittak. A Krisztus a mienk is. Csodálatos, szinte hihetetlen, de számunkra mégis valóság, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy még bennünk: kicsikben, rosszakban is hajlandó lakoz,ást vemni. Igen, tudomásul kellett vennünk, hogy Isten templomai vagyunk. Ezzel aztán benne is voltunk pünkösd szent ünnepében. Ha ilyem komoly előzményei voltak ennek a pünkösdnek és maga az alkalom ennyire megoldást hozó, akkor súlyos és eredményes következményei is kellenek, hogy legyenek. Rettenetes lenne, hacsak hangulat és emlék maradna belőle. Jaj volna, ha elrontanánk! Erre döbbentünk rá Arany János »Ün- nepronték« eímn versének olvasása és tárgyalása közben. Szemben Isten hajlékával, Nem törődve a szent mával, Foly tegnapi dőre tivornya. Vagyis: gyakorlati életre fordítva: ismerve Isteni akaratát, nem törődve az idők jeleivel és_a bennünk rejlp alkalommal folytatni a régi rosszat. Vigyázat! Ennek rettenetes követkéz, ményei lőhetnek ám! Jön az ördög a legalkalmasabb formában és mezben és épp a talpunk alá valót fújja, a nekünk tetszőt mondja, kínálja és csinálja. Ügy belekeveredünk a rosszba, nem is lebet többet abbahagyni, mégha elfáradtunk se, csak majd a pokol fenekén. A magyarságnak, a magyar református egyháznak éppenúgy megvannak a maguk »tegnapi dőre tivornyái«, mint valamennyiünk egyéni életének. Jaj, nagyon félünk, hogy ez utáni az idei pünkösd után, amely mindannyi, unk életének a megoldását tette valósággá és így igaz pünkösdje lett, valahogyan ünneproinltókká. ne legyünk! Egészen újat akarunk, mindent másképpen csinálunk. Elhisszük, hogy aki el. kezdte, Az folytatja és majd he is végzi. Számot adtunk erről a csodálatos pünkösdről, hogy sokan örüljenek velünk és dicsérjük az Urat! Szeminaristák. rén ez a veszedelem mutatkozik. Jaj lesz, ha learatatlan marad a beérett vetés. Az aratásra alkalmas idő baljóslóan kezd lejárni. Hiszen eddig is rengeteg, soha vissza nem térő alkalmat szalasztottunk el. Ennek a kérdésnek egyetlen Isten szerint való megoldása van: Istent magát kérni, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába, már csak azért is, mert egyébfajta munkással semmire se megyünk. Ezen nem elmélkedni kell, hanem en. gedelmesen megcselekedni. Most rövidé. . sen kiderül, hogy például »olvasóink« hogyan olvassák lapunknak ezt a rovatát. Csak az elhangzott imádságoknak lesz meghallgatása. Mit gondolsz, fognak-e jelentkezni újabb lelki munkások? ' Sürgősen kérjük... Reménykedve várjak,.. Doulos Apró tévedések — nagy hibák Legújabban újra megjelent egy füzet az egyház reformációjáról. Javaslat van már bőven, ebben sohasem voltunk szegények. Magával a füzettel bizonyosan fog lapunk külön is foglalkozni. Bennem az a kérdés merült fel elolvasása után: Miért nem következetesen bibliai a gondolkodásunkf A füzet írója Isten Igéje mértékét tartja s kívánja tartatni egyetlen zsinórmértékül, mégis becsúsztak kisebb tévedések, amik azonban, ha megvalósulnak, nagy hibákká nőnek. Azt javasolja, hogy a magyar refor- mátusság élettestét ezerlelkes parcellákra (nem az ő szavaival idézem) ossza fel a zsinat és minden va(lásoktató lelkészt tegyen gyülekezeti lelkésszé és minden gyülekezeti lelkészt vallásoktató lelkésszé. Íme a régi kovász! Legutóbbi egyházi törvénykönyvünk egyik nagy hibája éppen az, hogy a »lelkipásztor«-bőt egyházi »mindenest« csinált. Ezt az egyházi mindenes életformát akarja ez a reformtervezet még szélesebbé tenni. Miért nem hisszük el, hogy Isten az ő egyházát charismákkal ellátott emberek által kívánja építeni!? Nem a bibliai kor specialitása, hanem Isten küzdő egyházának szolgálati rendje az Ige: r.És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evan- gélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: a szentek töliéletesbi- tése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére ...« (Efézus Ha valaki becsületesen, Isten szerint kívánja vállalni a rábízott lelki szolgálatot, akkor becsületessége éppen ott kezdődik, hogy nem csinálja azt, amire nem kapott kegyelmi ajándékot. Ha a lelkipásztori tiszt körül van re. formálnivaló, akkor az éppen a charis- mák figyelembevétele, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szervezett egy. ház igyekezzék mindenkit az Isten állal kijelölt helyére állítani. A közelmúlt és a jelen egyik legsúlyosabb egyházi tévedése, bűne, hogy Isten embereit szinte következetesen nem charismái- nak megfelelő helyre állította. Bűnös úton vetéli el Isten ajándékait. Az ezerlelkes felparcellázás alapja csak. a népszámlálás statisztikája és a rendőri bejelentőlap lehet. Megint ke. verni akarjuk a dolgokat? Ez a számok bűvölete. Ez nem bibliai alap! Nagyon komolyan meg kell gondolni ezt az egész reformációkérdést. Már túl sok a reformjavaslat és kevés az engedelmesség. az Isten akaratának figyelembevétele. ötletekkel, fantáziaszüleményekkel, emberi rubrikázással még > ef ormokat sem lehet végrehajtani, nemhogy reformációt. A reformáció Isten dolga. A mi dolgunk: 1. imádkozni, 2. Isten Igéjéből az Ö akaratát tudakozni, 3. a megismert akaratnak azonnal engedelmeskedni. Isten a maga dolgát végzi. Itt hiba nincs. Mi azonban a reformációról csak beszélni tudunk, míg azt, ami tőlünk igazán telik, ami valóban a mi dolgunk, meg nem cselekesszük. Faluvégi Dániel Evangélizáció Hódmezővásárhely nagy, alföldi gyű. lekezet. Az u. n. »új« templomban evaugelizáltam május 24—30 napjain. A templom köré csoportosúló két társ- egyházrész lelkipásztorai: Losonczy Endre és Győrffy Sándor. Az evangéli- záeiót Isten készítette elő, de az imádságos hátvéd sok hűtlensége lett nyíl. vánvalóvá a szolgálat alatt nagy meg szégyenülésünkre. Az otthoni közösség belső megbékülése csak az utolsó nap alatt éreztette igazi hatását, amikor a Lélek nyilvánvalóan hajlandó volt e gy ü ttm unk álkodni velünk. (Imádkozok, nem tudjátok mekkora felelősség van rajtatok!) A templomban kilencszer prédikáltam, három bibliamagyarázatot tartottam. Külön összejövetelek voltak minden csoportnak. Tartottunk még egy házi istentiszteletet és négy utóösszejövetelt. A helybeli lelkészekkel is volt egy esti együttlétünk. Segítőtársam Horkits Anna diakonissza jelölt volt. Az igaz: Hódmezővásárhely már kint volt a tanyán, de azért hiszem, hogy akiknek most kellett, azok meghallották Isten hívását. (D. B.) Együtt az Úr színe előtt Sürgős kérnivaló
