Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1946-04-20 / 8. szám

MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS

3

Istenes gondolatok a magyar békéről

A címért nem én vagyok fele* lős. Valószínűleg sohasem jutott volna eszembe ilyen bátran és nyiltan cégérül tűzni ki azt, hogy a békéről »Istenes gondolatokat« fogok mondani. A cím inkább meghökkentett és megijesztett, mint ronzott és lelkesített. Nagybét küszöbén még jobban félek a nagy szavaktól, mint más alkalommal. Annyi hamis hang rontotta fülünket és lelkiismeretünket éppen a legszentebb napokkal kapcsolatosan (»magyar nagypéntek«, »magyar feltámadás«), hogy valósággal félve szólal meg az ember éppen ilyenkor magyar kérdésekben. Nagyon mély és gyökeres bajnak kellett lenni a keresztyénségünkben is, a magyarságunkban is, hogy úgy össze tudtuk zagyválni a dolgokat, hogy a végén a keresztyén bit nagy kijelentései is hazafias frázisokká torzultak át. Hogyne riadna vissza az ember ilyenkor még a tisztességesen megfogalmazott címtől is, ha benne a magyar béke és az Isten gondolatai foglalódnak egybe.

De aztán csak jól esett mégis en- nek a cimnek a kényszerítő hatása alá kerülni. Már az a megriadás is hasznos, amiben kifejeződik Isten ítélete a zavaros és hazúg jelszavakkal szemben. Aligha volt a nagypénteki hálál szívet-lelket megrendítő élmény és Isten bűnbocsátó kegyelmének megtapasztalása az olyan ember számára, aki -könnyedén dobálódzott a »magyar nagypéntekokel. Az a hazugság talált frázisos kifejezést ebben, hogy a magyarság is ugyanolyan ártatlanul szenved, mint Krisztus a keresztfán. S ebből a hazug hasonlatból tánlálkozott az a rettenetesen megítélt másik hazugság, amelyik a Krisztus feltámadásához hasonlította a »magyar feltámadást« és a »magyar húsvétot«. Aligha tudja, mit jelent a halálon győzelmes Krisztus, az Isten által igazolt és dicsőségesen feltámadott Krisztus. a ma is és a világ végezetéig élő és velünk lévő Krisztus, az olyan ember, aki ezt az egyetlen nagy isteni kijelentést hazafias szólammá tudta átalakítani. No ífé’- gessünk senkit: nem azok hibásak elsőrenden, akik ezt a »kézenfekvő« nagyoéntek-húsvét hasonlatot ilyen torzul megmagyarosí tóttá k. Nagyobb a bűne azoknak, akik a meg. feszített és feltámadott Krisztust engedték homályba, ködbe veszni s a benne nyert egyetlen ajándékot hamis remények hazug takarójává silányodni.

Bizony megítéltettünk hazafias frázisainkban és hamis reményeinkben. Vannak istentelen gondolatok is a magyar békéről, s mi ezeket hosszú ideje gondoljuk.

Nagyon világosan meg lehet látni, kiknek vannak a békéről istentelen gondolataik.

A hamis prófétáknak. A hamis próféták békét b;rdettek a népnek. Kinek lehet ez ellen kifogásai Hiszen a béke jó és a békevágy helyes. ök ezt a jó és helyes vágyat ki akarták elégíteni s szüntelenül hirdették az Isten nevében: »Békességetek lesz nektek«. Éppen csak azt felejtették el megmondani, hogy Isten se nem vak, se nem síiket, se a sarokba nem állítható. Ügy hirdették a békességet, mintha Isten a bűnben, szennyben, engedetlenségben makacsul megmaradó népnek szabadulást és békességet akarna hozni. »Azoknak akik megvetnek engem«, »és mindenkinek. aki az ő szívének keménysége szerint jár«: békességet és szabadulást, hirdettek. Nem csodálkozni való, sőt keservesen természetes, hogy a nép szerette ezt a próféciát. Ki nem szeret jót hallani? A szép hazugságot többre becsülik a keserű igazságnál. S milyen szép hazugság volt az, hogy Isten az Ö népéről nem felejtkezik el, Isten jó és irgalmas, a csapások után hozza a szabadulást, a ragyogó jövőt, a biztonságot és a békességet. Mi tette sötét hazugsággá ezt a békehirdetést? Isten feltételének elhallgatása. Megtérés nélkül, bűnbánat nélkül várni a békességet: istentelen dolog.

Persze sokkal ügyesebb és ravaszabb a hamis próféta, semhogy azt nyiltan megmondaná, hogy megértés nélkül és bűnbánat nélkül jön a béke és a szép jövendő, ö csak egyszerűen hallgat az ítéletről. Nem említi ezeket a keserves, kellemetlen dolgokat. Nem akar vájkálni a sebekben, nem akar túlozni és egyoldalúságba esni, stb. Sok mentsége van mindig, amivel igazolja magát és hihetővé teszi a hamis ígéreteket.

Istenes gondolatunk a magyar békéről ott kezdődik, amikor Isten elé állunk mint magyarok és elkezdünk békességet keresni — Istennel. Neki van pere velünk, Ö haragszik ránk, az Ö ítéletes keze nehezedik ránk. Immár nem akarunk elbújni előle s nem akarjuk hamis reményekkel még jobban ingerelni Öt. Elismerjük, hogy ö ítélt el — és méltán.

Továbbmenően istenes gondolatunk teljesen elismeri Isten hatalmát. A népek csak »mint egy csepp a vederben és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekintetnek,... Minden népek semmik Ö előtte, a semmi, ségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja«. Az Isten az egyetlen Ür ég és föld felett s minden, de minden egyesegyedül az Ö hatalmas tetszésétől függ. A mi sorsunkat se fogja senki más eldönteni, egyesegyedül Ö. Neki van hatalma lesújtani és van hatalma felemelni. Nagyot tehet kicsinnyé és kicsinyt nagy gyá. De ezt Ö nem személy szerint cselekszi, hanem megjelenti akaratát, engedelmességre hív és az engedelmeseknek a leikébe, bizalmat önt.

Valahogy így jut istenes gondolatunk a magyar béke felől békességre. Ha lesz magyar bűnbánat, amelyik elismeri az Isten igazságát, ha lesz magyar megalázkodás, amelyik elismeri Isten hatalmát, akkor lesz szilárd fundámentumon hivő reménység a magyar jövendő felől. Nem az a döntő, hogy sokan vagy kevesen fogják-e Isten gondolatait keresni a magyar békességről, hanem az, hogy akik az ö színe elé állnak, azok egészen komolyan, teljes szívvel-lélekkel meghajoljanak előtte, odaszenteljék magukat neki és bízzanak benne.

Bizony ehhez keresztyén magyarok kellenek. Keresetvén ma- gyarok, akiknek nagypéntek a Krisztus vérében bűneikből való megtisztulást, húsvét a feltámadott Krisztusban örök életet és üdvösséget jelent.

Bereczky Albert

Jmddáazd (tét

A Magyar Megmaradás Imaközösségének imahete Április 28—május 5.

Isten népének kell vállalni és hordozni a legnagyobb felelősséget azért a népért, amelybe Isten teremtő akarata helyezett bennünket. Isten népének az a mindenek- felett való feladata és felelőssége, hogy az egész magyarság helyett és nevében álljon oda bűnbánattal a rajtunk igazságos ítéletet tartó hatalmas Úr Isten elé s az Igéből vett útmutatás alapján bűnbánattal és esedezéssel könyörögjön a próféta imádságával: »... vallást té- szék az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk!«1 »... És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének- Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása. • .«3 Ha Isten népe elmulasztja ezt a könyörgést, ezzel rettenetes bizonyságot tesz arról, hogy vagy nem hisz Istenben, vagy nem szereti népét.

Isten népének az is elháríthatatlan felelőssége, hogy Istennek igazat adjon, ítéletét elfogadja és teljes alázatossággal hirdesse népének a megmaradás egyetlen útját: Bűneink megutálását és a megbocsátani kész, Istenhez való hivő és engedelmes megtérést. Jaj azoknak, akik Isten ítélete ellen csak lázon- gani tudnak! És ,iaj azoknak is, akik valóságos életváltozást jelentő megtérés nélkül, üres és hazug álmodozással szabadulást és békességet várnak. A megsötétült hivő reménytelenség és a bűnbánat nélküli léha optimizmus között a keskeny útra hívjuk azokat, akik az életet keresik. Ezt az életet adja nekünk az Isten: »...és ez az élet az c< Fiában van.«*

A hívőket, az Istenben hivő és népünkért a szeretet szorongásával felelősséget érző testvéreket hívjuk mindenek előtt s az Isten szent gyülekezeteit: szenteljük oda május első hetét a magyarságért való együttes könyörgésre.

Ml A MAGYAR ÉBREDÉS?

A magyar élet Istentől való megoldása

Hiddl Kérjed! Dolgozzál élte!

Az imahét Programm ja:

Április 28.-án, vasárnap: Tartassanak könyörgések. Április 29.-én, hétfőn: Isten a népek Ura. Április 30.-án, kedden: Nemzeti és népi bűneink. Május 1.-én, szerdán: Isten ítélete alatt. Május 2.-án, csütörtökön: A megbékélés útja. Május 8-án, pénteken: A népek között. Május 4.-én, szombaton: Az egyik magyar a másik felé. Május 5.-én, vasárnap: A magyar lelki ébredés.

Ezeken a napokon, gyülekezetenként, közösségenként (óh, vajha házanként is lehetne) tartsunk imaórákat, Minden imaórán ismerjük el Isten világkormányzó hatalmát, azt, hogy Ö a népek és a történelem Ura; — bűnbánattal valljuk be bűneinket, népünk közbűneit, tévelygéseit, és eltévesztett útjait, hitetlenségünket és hűtlenségünket; — _ könyörögve imádkozzunk bűneink bocsánatáért, hogy Isten kegyelmezzen meg népünknek, a magyar megmaradásért, a békekötésekért s ezek érdekében folvó tárgyalásokért, a mérnek vezetőiért, a magyar kormányférfiakért, egyházunk megújulásáért, a. magyar lelkiébredésért..

Lapunk szerkesztősége részletes felhívással és programmal fordul az imádkozó hét érdekében a magyarországi _ református gyülekezetekhez. Az imádkozó hét, részletes programmiát kiki megkérheti Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. címen.

Szerkesztőség

1 Nehémiás 1:6. a Dániel 9:6—7. 3 I. János 5:11.

ti/zxevettük,

hogy végre valahára Tiszántúl is mozog és úgy látja, hogy reformálni kell. Bocsásson meg nekünk mindenki, akit illet — hiszen biztos nem is így van, igazán csak azért mondjuk, hogy éppen mondjunk valamit, nem is szabad ezt kérem komolyan venni — de úgy érezzük, hogy amikor egy ügy sürgősségét a hivatalosok észreveszik, akkor az az ügy már elkésett.

Miért olycn szigorú hozzánk?

Jóideje gyötör ez a kérdés, de folyton elakad iám Isten kimeríthetetlen és íeiíoghatatian jósagának szemléletében. Nem tudtam megérteni, hogy ez a letagadhatatlan jóság s ez a nyilvánvaló szigorúság hogyan férhetnek össze.

Sokszor megvillant már előttem, rádöbbentem egyszer-máskor, de úgy egészen világossá csak most vált előttem, hogy Isten készít bennünket. Célja van velünk, magyarokkal s még külön velünk, magyar asszonyokkal.

Ö sohasem cselekszik ok és cél nélkül, példa rá az egész nagy természet. Hogy lehetne hát a mi szenvedésünk ok nélkül való, vagy céltalan? Kis unokámon értettem meg a módszerét, hadd figyelmeztessem hát a többi asszonyokat arra, amit minden anya — a természetes nevelő — megtapasztalt, hogy hogyan lehet egy gyámoltalan, gyönge kis gyermeket ügyes, okos, bátor emberré nevelni. Testű leg, lelkileg felkészíteni azt a gyermeket sorsa elhordozására.

Lehet-é, — ismerve az életet — szabad-á elkényeztetni? Szabad-é nekem, aki szeretem, elnézni lustaságát, kapzsiságát, gyávaságát, gőgjét? Szabad-é azt a hitet kelteni benne, hogy ő a világ közepe s hagyni, hogy úrrá legyen felette az önzés? Szabatd-é nekem azért a kedves hízelkedéséért, ragaszkodásáért _ kifejleszteni benne megvesztegetésekkel a haszonlesést? Persze, hogy nem szabad, de én ember vagyok és nem tudok igazán szeretni. Csuna önzés a szeretetem még gyermekem iránt is és nem is akarom, hogy ő főiem független, -egész_ emberré vélték. Tulajdonkép nem is az ő érdekét nézem, hanem magamnak akarok tőle imádatot zsarolni.

Isten nem így szeret. Nem így nevel.

Isten valóban javunkat akarja'. Azt, hogy egész emberré fejlődjünk, hogy szabad, felelős, szeretetreméltó gyermekei lehessünk. Es nem fárad el a nevelésben, ami pedig — mi, anyák, tudjuk, hogy a legfárasztóbb dolog. Isten nem kényeztet minket, ha vár még tőlünk valamit. Nevelnie kell, ha célja van velünk. Kénytelen szigorúan fogni. Most látnunk kell, mivé leszünk, ha csak egy kicsit is elnéző. Próbálja ő enyhén, ahogy csak lehet, Ide sajna, a magyarsággal úgv nem megy semmire. Próbálta a világháború után egv negyedszázadon út. Próbálja most, velünk, akiket életben hagyott.

Körülbelül száz éve nem tudunk úgy _ felelni kérdéseire, ahogy szeretné. Mi_ ez vájjon, ostobaság vagy dac? Alighanem az utóbbi, mert nem vagyunk azért olyan nehéz- fejűek.

Mai anyák, tudjátok-á, mit kér most mi t őlünk számon a mi szigorú Atyánk? A magyar ifjúságot! Melyet mi szültünk és neveltünk. Hangosan kérdezi: Honnan vette ez az önző. materialista ifjúság a példát? Miért ilyen kiábrándult, fe. gyelmezetlen, haszonleső és kegyet, len? Miért hiszik a lányaink, hogy az életet kiélni csak a mocsokban lehet? Es miért hiszik a fiúk, hogy az egyén, a család, a nemzet becsülete sohasem is létezett dajkamese.

,A magyar társadalom számsze- rint nagyobb fele nő. Ezért a félelmes züllésért tehát, melv ebben a aasv próbában rólunk kiderült, a felelősség nagvobb fele is minket terhel. Az önzést, _ a materialista életfelfogást, a cinizmust és életkiélést az anyateiiel szívták magukba gyermekeink, ha ugyan jutott nekik egyáltalán anvatej. A lázadást ^mindenkén Főiünk tanulták. Családnak, gyülekezetnek, társadalomnak. hazának mi mondtuk fel a szolgálatot. Ennek a büntetése az. hocv most megszakadunk a szolgaiságban. Ez az, amiért összetört festünk, lelkünk. Es ez is csak figyelmeztetés. Meg kell értenünk végre, -hogy mit művelünk.

Rongyokért adtuk el a családi békét. Sárga hajért, rúzsért, körömlakkért a nyugodt, vidám öregséget és percnyi sikerekért a női szemérmet. Nemcsak a degenerált