Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-04-06 / 7. szám
MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS 3 Bibliai műveltségünk »Hallgass meg Izráeil pásztora...« — így szoktuk énekelni a LXXX. zsoltár szövegét az egyik legszebb dallamra, amellyel énekeskönyvünk ékeskedik. Idősebb emberek emlékezhetnek rá, hogy a harmadik sorát iskoláskorunkban még így tanulták: »Ki ülsz a Kérubimokon«. De ezt aztán énekeskönyvünk átdolgozol megváltoztatták s ma így énekeljük: »Ki ülsz a mennybolto- zatom«. Vájjon miért e változtatás? Azért-e, mert hibásnak tartották a »Kérubimok« kifejezést és jobban akarták tudni néhai Szenei Molnár Albertnál, hogy a zsoltárok eredeti nyelvén, a héber nyelven, »Kéru- bim« már maga is a »Kérub« szónak a többes száma, amelyet tehát nem kell mégegyszer ellátni a magyar többesraggal? Vagy attól féltek, hogy az átlagos ^éneklő egyháztag előtt rejtélyes maga a »Kéru- bok« fogalma, mert már nem tudja, hogy ezek alatt a Biblia olyan angyali lényeket ért, akik szárnyas alakban elgondolva kiterjesztett szárnyaikon hordják az Isten királyi székét a bibliai idők vallási képzelete szerint? Ha attól tartottak, hogy Istennek ez a »Kerubo- kon ülése« érthetetlen és semmitmondó képpé vált a legtöbb magyar református ember előtt, mindenesetre volt rá okuk. Akad ilyen rejtély elég a zsoltáréneklő gyülekezetek számára. Mindjárt ugyanebben a zsoltárban is miért mondja a szöveg Istenről azt a különös megállapítást, hogy 0, »Józsefnek vezérlő Ura«? Sándor, József, Benedek, meg a sok többi férfinév viselői közül miért van itt szó éppen erről az egyről? Vagy ha valakinek eszébe is jut az, milyen érdekes és megható történetet mond el az Ötestamentum »Józsefről és testvéreiről«, még akkor is érthetetlen marad az, hogy a sok nevezetes bibliai alak közül miért éppen erre az egyre történik itt utalás? Hányán vannak, akik tudják, hogy »József« a hajdani ilyennevű pátriárkának a két fiától, Efraim- tól és Manoszétól származó két zsidó törzset jelenti itt egy név alá foglalva s mivel ezek a törzsek, különösen az előbbi, a Szentföld középső, legterjedelmesebb részét lakták^ és így — népes voltuknál fogva is — az egész népnek a derekát alkották, »József« alatt a zsoltáríró voltaképpen az egész népet érti ugyanúgy, mint ha magyar költő a Duna és a Tisza partján lakó népet emlegetné és ezalatt az egész magyarságot értené? Egyszóval hányán veszik észre, hogy »Józsefnek vezérlő Ura« ugyanazt mondja másképpen, mint az előző sorban »Izráei pásztora« és hányán éneklik ezeket a sorokat abban a tudatban, amelyben , kellene, hogy tudniillik amije Isten az Ötestamentum idején az Ö hajdani kiválasztott népének volt, ugyanaz ma is^ az Ö kiválasztottál, az Ö lelki népe, az Egyház számára? Csak egy példa ez a számtalan sok közül. Jó nagy részében érthetetlenné vált számunkra a Biblia szövege, mert nem tanultunk meg sok mindent, amit tudnunk kellene a megértéséhez. Vannak ugyan a Bibliának olyan mondanivalói, amelyeket mindenki megérthet azonnal, mihelyt hallja. És Isten előtt mindnyájan azért vagyunk felelősek elsősorban, hogy amit megértettünk az Ö Igéjéből, azt hittel fogadtuk-e. Lehet tehát Istennel közösségre jutni és abban új életet találni sok tudatlansággal terhelten is. De aztán azért is felelőnek vagyunk, hogy egyre többet kívánjunk megérteni és másokkal is megértetni Isten Igéjéből, hogy növekedi:'snek indulhason és gazdagon f’-iirnölcsözzék bennünk az új élet. Ehhez pedig szükséges az, hogy az ember bevezettessék sok mindennek a tudásába, ami nélkül a Bibliából csak mazsolaszemeket szedegethet ki, holott Isten az egész kalácsot nekünk szánta. A reformáció korában érezték ezt a felelősséget és nem csak a Bibliát adták az emberek kezébe, hanem adtak hozzá »bibliai műveltséget« fejlesztő tudást is. Az a történetig és földrajzi, irodalomtörténeti és régiségtani ismeret, amelylyel akkor rendelkeztek a tudósok, nagyon elmaradt lehet, ha a mi korunk tudományának a mértékjével mérjük. De abban mi maradtunk el siralmasan ő mögöttük, hogy ők a maguk tudását közkinccsé tették, hogy annyira, amennyire csak lehetséges, minden egyháztag hasznát láthassa a Bibliával való élés közben. Ami pedig a Biblia értelmes használatához szükséges sajátos theológiai tudnivalókat illeti, kérdés, hogy szintén nem nekünk van-e tanulnivalónk az évszázadokkal ezelőtt éltektől. A »bibliai műveltséghez« tudniillik elsősorban az is hozzátartozik, hogy átfogó tájékozottságunk legyen a felől: mit mond nekünk Isten az Igében a maga egészében, hogy amikor egyes részletekkel van dolgunk, bele tudjuk azokat állítani az összefüggésük távlataiba és így eljussunk igazi értelmükhöz. Csak szégyenkezhetünk az eleink ítélőszéke előtt, ha erről a »bibliai műveltségünkről« kell számot adnunk! Nagy mulasztások terhelik e miatt egyházunk iskolai munkásságát. Nem is csak az elemiiskolai fokon. A nagyobb igényeket kielégíteni akaró középfokú vallásoktatás általános eredménye is fájdalmasan hiányos »bibliai műveltség«. Hogy ezen a hiányon aztán a főiskolai tanulmányok sem változtatnak, ha csak valaki éppen a theológiai szakot nem választja, azt mindenki tudja. Az már csak a beavatottak titka, hogy még a theológiai lőis- ikolai tanulmányait is elvégezheti az ember tűrhetően jó képesítéssel a nélkül, hogy komoly »bibliai műveltségre« szert tett volna. Persze, hogy csak tünet ez. Az igazi baj mélyebben rejlik. Nem is nagyon hiányzik nekünk a Biblia dolgaiban való jártasság. Nem Í3 tekintjük »műveltségnek« azt, ami ezen a téren mutatkozik. Nem is nagyon vágyakozunk az Isten beszédéne1’ a teljesebb megértésére. Valljuk meg: nem vagyunk nagyon kíváncsiak arra: mi mondanivalója van az Istennek. De azok, akik megértették, hogy ez így nem mehet tovább, mert ebből csak pusztulás és halál szár- mazhatik, élet és fölemelkedés ellenben csak az Isten Igéjében való visszatérés által lehet az osztályrészünk, szemébe kell hogy nézzenek annak a komoly feladatnak, hogy az Isten Igéjének a hirdetésén és megszerettetésén kívül a mennél teljesebb megértéséihez szükséges tudást is terjeszteniük kell. Igazi lelki ébredés nem képzelhető el másképpen, csak úgy, hogy a nyomában jár, sőt vele együtt halad a »bibliai műveltségünk« kiújulása jós fellendülése is. Egyházunknak revízió alá kell vennie ebből a szempontból egész iskolaügyét. Megújulásra szorul az rendszerében és személyes tényezőiben egyaránt. Mit ér akármilyen reformátusnak nevezett nevelőmunka, ha nem nevel értelmes bibliaolvasó embereket? És ha — amint erre számítanunk lehet — nemzetünk nagy belső átrendeződése nyomán nagyon élénk isko- lánkívüli, szabad művelődési tevékenység fog kivirágzani, egyházunk minden erejét meg kell, hogy feszítse, hogy ebből elsősorban a »biblia műveltség« közkinccsé tételével vegye ki a részét. Egyéb tudásbeli hiányosságaikat kipótolhatják népünk tömegei mások szolgálatai révén. De műveltségüknek ezt a részét, amely lelkiviláguk kialakulása szempontjából a legfontosabb vagy az egyházuktól fogják megkapni vagy sehonnan semAnnak a tudományosságnak, amelyért theológiai főiskoláink vannak, demokratikussá kell válnia : az egész népre ki kell terjesztenie szolgálatait. Ha nem közvetlenül, akkor közvetve. Halódik az az élő szervezet, amelyben a szív nem löyeli szét a vért a legtávolabbi sejtszövetekig. A halódásnak ebből az állapotából fel kell élednünk, amíg még nem késő! Dr. Victor János Gyülekezet, gyülekezeti munka és misszió Szavak és fogalmak Konferenciákon és egyházi gyűléseken sokszor nyugtalanít két érdekes dolog. Vagy az, hogy látszólag ellentétes álláspontot foglalnak el, vagy az, hogy szintén csak látszólag azonosat. Más szóval: vagy ugyanazt mondják, de mást-mást értenek rajta, vagy mást mondanak, de ugyanazt gondolják. A címben foglalt három szó is így járt, mert igen sokan használják; igen sokan más fogalmat rejtenek mögé, sőt sokszor előfordul az is, hogy egyugyanazon ember küllőnböző alkalmakkor, különböző fogalmak számára foglalja le. »Egyházközség« Mit jelölünk a »gyülekezet« szó v,al? Nem a törvénykönyvünk értelmezése szerinti »egyházközséget«, mert ez tisztára jogi fogalom. Ennek ugyanis (feltéve, hogy megkeresztelték) az állami születési anya- könyvben bejegyzett vallása, vágy- jogi formulák mellett történő áttérése alapján, lakóhelye szerint (teljes, vagy nem teljes jogú) tagja lehet bárki, méig talán akkor is, ha nem akar tagja lenni és nem vesz annyi fáradságot, hogy szintén jogi alapon kilépjen belőle. Templombajárók Hogy ez baj, vagy nem baj, az most itt, e helyen, ne érdekeljen, csak a tényt állapítottam meg. Ezen belül (ez is tény) van egy templombajáró és úrvacsorával élő közösség. Erre már-már ráillik a »gyülekezet« elnevezés, de mégsem egészen az. Minél tisztábban hirdet- tetik az Ige, miniéi igeszerűbb a sákramentomok kiszolgáltatása és az egyház fegyelem gyakorlása (az egyházi egy elemről majd egyszer külön szeretnék szólni), minél súlyosabb — hitbeli, kegyesség- béli, erkölcsi és anyagi — következményekkel jár e közösség tagjai, számára az oda való tartozás, annál inkább gyülekezet lesz. Ezt a közösséget »gyülekezetté« Isten oldaláról nézve a Lélek, az emberi felelősség oldaláról nézve az írásszerű, tiszta szempontok teszik. Gyülekezet A templombajáró közösség éis a gyülekezet között a határvonalat technikai úton, gyakorlatilag megvonni nem lehet és nem is szabad, de ezt maga ,az igehirdetés elvégzi. Mindenesetre magának a templomos közösség tagjának a bizonyságtételét (szóban és életben) a gyülekezethez való tartozás tárgyában el kell fogadnunk. Az, amit láthatatlan egyháznak nevezünk, az már a gyülekezetben, sőt esetleg a gyülekezeten kívül állók titokzatos közössége, egy egyháznak isteni aspektusa. Az ehhez való tartozást valószínűsíteni, vagy felülbírálni nem tudjuk, de hitünk szerint a gyülekezet, ha igazán »gyülekezet«, Isten szemével^ nézve (nagy általánoságban) a láthatatlan egyháznak foglalata. Ezt a gyülekezetét nevezi a Szentírás Krisztus testének, melybe maga Krisztus hívja el Igéje és Lelke által az övéit, melynek ö maga a Feje. Mint aiz előbbiekből is ki lehetett venni, az »igazán gyülekezet« sem tiszta búza, mert közé vegyülhet a konkoly,^ de az Ige és a Lélek fegyelmezése folyamatosan végzi a rostálás munkáját Gyülekezeti munka A gyülekezet természetieken a maga tagjait gondozza. Vannak a tagok között gyengék és erősek, kezdők és haladók, kétsógeskedők és bizonyosságban járók. Egyben mindannyian egyformák: nem a kezdet előtt, hanem a kezdet után vannak és gondozásra szorulnak. Jézus Krisztus gondoskodását maga a gyülekezet (egészében is, tagjaiban is) gyakorolja tagjaival szemben. Ennek a gondoskodásnak a célja ;ai hitben, kegyességben és tudományban való építés. Ezti tartom én gyülekezeti munkának. Ennek a munkának az alanya a gyülekezet (Jézus Krisztus megbízásából), de tárgya (munkaterülete) is a gyülekezet. Ezt a munkát nem jó misz- sziónak (még belmissziónak se) nevezni, mert nem az. Misszió ,Múltkor egy lelkósztársasági gyű lésen valaki azt mondotta, hogy misszió minden olyan szolgálat, ami az egyetemes papság elvének alapján, lelkészi palást nélkül elvégezhető. Ezt a meghatározást nem tudom elfogadni. Nem az dönti el egy szolgálat gyülekezeti, vagy missziói munka mivoltát, hogy ki és milyen minősítéssel végzi, hanem az, hogy kire irányul. Mert, ha az döntené el, akkor a bantunégerek között a misszionárius — ha történetesen palást vari rajta és lelkész — gyülekezeti munkát végezhetne, viszont a templomban, amikor a presbiter bibliát olvas, missziói munkát folytatnia. A missziói munka a gyülekezetnek kifelé ható munkája. Akár a gyülekezet körein kívüli, anyaköny- vileg református vallású, megkeresztelt magyaroknak, vagy másfajta pogányoknak, akár zsidónak hirdeti a gyülekezet (a maga egészében, vagy tisztségviselőiben) Jézus Krisztust, missziói munkát végez. A missziónak alanya, szintén a gyülekezet (szintén Jézus Krisztus megbízásából, sőt parancsából), tárgya azonban nem a gyülekezet, hanem (topográfiailag mindegy, hogy közel, vagy messze) a gyülekezeten kívülállók. »Belmisszió?« Az is tény. hogy a mai templomos gyülekezetek igen gyakran álképletek, nem gyülekezetek s így előfordulhat az az eset is, hogy amikor a gyülekezet elvileg gyülekezeti munkát végez, a gyakorlatban mégiscsak missziónál. Ennek azonban nem ;az az oka, hogy a fogalom tisztázatlan és tényleg van belmisz- szió. vagy rossz szavakat használunk, hanem az, hogy igen sok gyülekezet a kívülállóknak olyan társasága, amely, amikoi' együtt van, bévülállók közösségének hiszi magát. Hasonlatosan az olyan zenekarhoz, amelynek egyik tagja -era tud muzsikálni, de együttesen mégis zenekarnak hivatja magát. Ha azonban egy-kettő mégis csak tud muzsikálni, akkor az az egy-kettő a zenekar, a többinek azonban semmi köze nincs az egészhez. Az lehet, hogy az egy-két muzsikus majd megtanítja muzsikálni a többi »ál- z^ ne ka rost« is, de maga a tanítás csak tanítás és nem muzsikaAz elindulás Gyülekezeteink bármennyire álképletek és álgyülekezetek is, mégiscsak bennük van az igazi gyülekezet magja. Ennek a magnak kell az álképletet misszionálni — de nem azzal a feltételezéssel, hogy ez »bel?«-misszió, mert ez bizony nagyon is »kül?«-misszió, — hogy az álképlet gyülekezet legyen, azután a gyülekezet majd önmaga felé a gyülekezeti, kifelé pedig a missziói munkához lát. A missziói munka ilyen fogalma arra tanít, hogy a misszió nem köthető meg a kívülállók felekezeti hovatartozandóságával, mint ahogyan az egyházi belmisszió csak a református egyháztagokhoz igyekezett hozzáférni, hanem mindenkit, aki a _ gyülekezet körén kívüláll, a miszió tárgyává teszi, mert Tsten Lelke csak az ilyen, személyválogatás nélküli missziónak ad erőt és eredményt. Még csak annyit, hogy a gyülekezeti munka és misszió nem idő rendbeli, hanem egyidejűleg folyik. Fekete Sándor
