Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1946-12-28 / 26. szám

MAGYAR REFOI$MATUS ÉBREDÉS 3 észrevettük, hojjy talán legnagyobb bűnünk a hálátlanság. Nem azon csodálko­zunk, hogy jobb a helyzetünk, mint lehetne, hanem azon panaszolko dunk, hogy rosszabb, mint szeret­nénk. Valószínűleg akadnak olvasóink közül olynnok, akiknek szívébe azonnal belevág az ellenkezés, hogy nem egészen így áll a-hely­zet. Nem az a panasz oka, hogy nem olyan a helyzet, mint amilyen- >>e^ szertnénk, hanem az, hogy az' »adott körülmények« között már minden sokkal jobban is mehetne es mindent meg kell tenni, ha kell éppen a panaszkodással, hogy job­ban is menjen minden. Lehetne ezekről az »adott körül­ményekről« hosszasabban is beszél­getni. Ha egy-egy u. n. belpolitikai válság látható és olvasható dolgai mögé is bele tudnánk pillantani, azt gondoljuk hamar rájönnénk arra, hogy azok a bizonyos »adott körül­mények« korántsem ,olyan vadvirá- gosak mint ahogyan azt sokan el­képzelik. Ezek az -»adott körülmé­nyek« bizony nagy meredélyek szél tántorognak és, aki. nem tud örülni annak, hogy a »körülmé­nyek« még »adva« vannak, az nem lüe)i /ismeri még az idők jeleinek ábécéjét. De mindezeket nem érintve, lé fjyuk fel, hogy tényleg sokkal joh- ban kellene menni mindennek körü- lojtuiil; az »adott körülmények: kozott... Tegyük fel! Azonban... Azonban hadd keUemétlenkedjünk ezúttal egy. kellemetlen kérdéssel: vájjon azok, akik olyan jól tudják, hogy minden jobban mehetne, sőt akarjak ishogy jobban menjen, nem lehetnének az »adott körülmé­nyek« között egy cseppecskét mások. Nem lehetnének különbek, tisztái), hívőbbek, engedelmesebbek, halada.tosabbak, orvendezőbbek, szen- lebbek! Az »adott körülmények« között! A. mi számunkra; ugyanis a körül­ményekét az Isten adja és pontosan azért adja, hogy szerit ebbek le­gyünk. Szinte könnyíti is a dolgun­kat azi Isten, mert gonosz világba és gonosz »adott körülmények« közé ültetett, hogy már az is észreve­hetővé váljék a sok gonosz ember között, ha csak egy »kicsit« szen- tebbek vagyunk, mint a többi em­ber. Node ez még semmi! A mi számunkra a legfelségesebb', adott körülmény« az a' tény, hogy Isten úgy szerette e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta. Nékünk adta. akik hiszünk Benne. Mi lenne, ha a világ számonkérné tőlünk ezt a valóban »kellemes« kö­rülményt? Ez a »körülmény« határozza-e meg a te karácsonyi ünneplésedet? Tudott-e ez az »adott körülmény« hálássá, örvendővé és szentebbé lenni »egyéb körülmények« elle­nére is? * hogy ha az evangéliumi kérész-~ tyénség bárhol bármilyen formában jóviszonyba kerül a másféle keresz- tyénséggel, az _ inkább az evangé­liumi , keresztyénségre nézve jel­lemző, mint nem. * hogy semmi sem lenne veszélye­sebb a magyar református egyházra, mint anyagi vonatkozásban két man­kóra támaszkodni: a külföldi és bel­földi segélyekre. Ha igazán hinne es szeretne a magyar reformátusság, nem szorulna egyik mankóra sem. Mivel pedig nem hisz igazán és emiatt nem is szeret, nemtud segíteni rajta egyik mankó sem. Segíteni rajtunk csak a Szentlélek Isten kegyelmes bocsánata és áldott visszatérése tud- FEKETE SANDOIf A MEGENGESZTELT ISTEN* Olv.: Luk. 15:17—24. Mát. 18:26—27­Az emberélet nagyobbik fele azzal te­lik el, bogy próbálgatjuk Isten bosszú­tűrését, pedig jól tudjuk, — az írás bi­zonyítja, a tapasztalat elénk tárja, bogy a bűn magában hordja a büntetését, aki mit vet, aat: aratja, az erkölcsi világ rend megsértés© megbosszulja magát. Jó elhatározásaink gyenge jégréteg, mely alattunk állandóan beszakad; fogadkozásunk futó felhő, melyet a rossz kívánságok szele azonnal szétfú, megindult pillanataink hulló virág­szirom, mely magától elomlik, mert az akarás megvan bennem, de' a jó véghez­vitelét nem találom (Róni. 7:18.). Nincs nap, hogy valami engedetlenséget, mu­lasztást ne követnénk el Isten ellen ’ s minél épebb a lelkiismeretűnk, annál több önemésztő probléma zavarja életi nyugalmunkat. Lelkünk csupa seb egy- egy elbukás tövisétől. Istennel való bé­kességünk romlott várfal, melyet egy- egy bűn’ bombája szaggat állandóan; lábaink nem a szoros kapun és ia kes­keny úton, hanem a .tágas kapun és a széles úton tántorognak: megtalálom tehát magiamban azt a törvényt, bogy a bűn megvan bennem (Róm. 7:21.). A bűn pártütés Isten ellen, szerző­désszegés, testamentumtaposás, vér- árulás, templom fertőztetés, melynek zsoldjá halál (Róm. 6:23.). A bűn szembeállít Ménnél, haragot nemz, el­szakít Istentől, boldogtalanná tesz a sí­ron innen, kárhozottá a síron túl. Van-e engesztelődés? Van. Minden vallás szükségét érzi Isten kiengesztelésének s keresi abhoz az utat, de mind csak emberi felforgással: testi kínzással, önsanyargatással, bauok és tulkok vére árán (Zsid. 9:13.) és nem Istenhez méltó módon. E tudatlanság­nak idejét elnézvén Isten, (Csel. 17:36.) az. idők teljességében elküldő egyszülött Fiát a világra, hogy benne békéltesse meg magával a világot (2. Kor. 5:19.). Isten rn egengesz tel őséhez tehát az út Krisztus, Krisztushoz pedig a megtérés (Mt. 3:2), a bűnöknek bocsánatában (Lk. 1:77.). A msgengesztelődés első stációja a bűnbánat, vagy mivel ma ezt a szót állandó emlegetéssel hatástalanná tet­ték: a megtérés Krisztushoz. Isten ért minden nyelven, de válaszolni csak a bűnbánat rebegésére szokott. A Varázs­szó, melyre büntetésének ostora leha- nyatlik, ez: vetkeztem! Csak ahhoz haj­lik le, aki bűnei beismerésével elébe ro­gyik. Neki nem vér kell, hanem könny. Szívünk akkor kedves neki, ha össze­törve viszed elébe. A minden isteni kí­vánalmat, gondosan teljesítő ifjút az Ür szó nélkül bocsátja el, (Lk. 18:23.) de a bűnös nő, aki lábait könnyeivel öntözi és fejének hajával törli meg, meghallja az elbocsátó, a megbocsátó szót: eredj el békességgel (Lk. 18:23.). Míg a soka-. Ság, mely szokásból, kíváncsiságból a látványosságért nézte az Ura', a keresz­ten, s látván azoksi't, amik történtek, mellét verve megtérő, idvessóget talált-, <(Lk. 23:48.) addig mi, bűneinkben ma­kacs magyar nép áz isten verés idején régi bűneinkben megátalkodva, sőt azo­kat újabb bűnökkel szaporítva, s az egyre nehezülő életviszonyok alatt és miatt panaszolva vagy zúgolódva tovább kísértjük Isten türelmét, s nem látjuk, hogy az út, melyet járunk, a ki­pusztult nemzetek országútja. Óh te romlott, te bűnös, te drága, dl© kedves magyar nép a kétségbeesés megafonj án szeretném füleidbe, kiáltani: állj l ieg a poklok útján, melyen vesztedbe ro­hansz, tépd le magadról a bűnös örö­mök ledér rongyait, öltözz zsákruhaba, hints hamut fejedre s úgy borulj porba a megbántott Isten színe előtit és zo­kogva tördeld a bűnbánat égető zsol­tárát: Könyörülj rajtam én Istenem a. te kegyelmességed szerin*: irgalmassá­godnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engem az én álnokságaimból és az én vétkeim- 'ből tisztíts ki engemet. Egyedül Te elle­ned vétkeztem és cselekedtem azt, ami gbnosz a Te szemeid előtt. Tiszta szívet teremts bennem óh Isten és .taiz erős lel­ket; újítsd meg. bennem. Add vissza ne­kem a Te szabadít ásódnak örömét és engedelmesség leikével támogass engem (Zsolt. 51:3, 4, 6, 12, 14.) Mikor Dávid házasságtörés és gyil­kosság fertelmeibe esvén, a Nátán feddő beszédeire felzofcog: vétkeztem az Űr ellen, monda neki Nátán: az Űr elvette a te bűnödet, nem fogsz meg­halni, mindaz által a te fiad, aki lett néked, bizonnyal meghal (2. Sám. ÍJ :i2, 13—14.). Az Ür meg-engesztelődésének második feltétele a büntetés elszenve­dése. Az Űr könyörületessége meg­bocsát, de igazsága elégtételt követel annyira, hogy az embernemzet irtózatos bűneiért maga az ember eleget nem itiehetvén, iaz Atya kész volt egyetlen Fiát keresztre adni, hogy az elégtétel megadassák. Bűnös gondolat és beszéd az, amikor egyesek kifakadnak, ezt a csapást nem érdemeltem meg; ehelyett az az igaz, amit énekünk így fejez ki: Ostorodnak sok csapása már szívünkig ért, Do előtted nem mondhatjuk, nem tud­juk: miért. (275. dics. 1. v.) Kicsoda vágy, oh ember, hogy ver- .sengsz az Istennel (Róm. 9:20). Bizo­nyos, hogy a nemzetünkre szakadt mai helyzet terjedelmében és súlyosságában olyan irtózatos, aminőt ez a nemzedék még nem ért: anyagi, erkölcsi s lelki, téren a romlás olyan, aminőt ember­nek elméje meg sem gondolt, mégis el kell ismernünk, hogy sorsunk legalább még ma nem teljes elpusztulás, s ki­sebb. mint bűnünk. Történelmet írni még nem lehet, de azt már most meg lehet állapítani, hogy végzetünket si­keresebben és kihívóbban nem készít­hettük elő, mint ahogy azt tettük: 400 éven át harcoltunk a német elnyo­más és kizsákmányolás ellen, s 400 év uitián a német érdekek védelmére velők szövetségre léptünk. Volt valami nem­zeti érdekünk abban, bogy Danzig len gyei, vagy német birtok! Részletezés he­lyett abban összegezem az igazságod hogy nekünk semmi- okunk nem volt háborúba lépni és minden mai (és leendő) bajunk ennek a szerencsétlen és meggondolatlan lépésnek ia következmé­nye. Ki miben vétkezik, abban bűnhő­dik. Elvesztettük a háborút. Vae vieíis. Jaj a vesztes félnek! Eddig sem volt a nemzetek közt egy igaz barátunk, ma aztán igazán egy sincs. A békekötés egy hosszabb, vagy rövidebb haldoklási fo­lyamatot ír elő. Legszomorúbb dolog azonban az, hogy szenvedésünket sem elviselni, sem megváltoztatni nem tud­juk, nem, még könnyíteni sem, mert ebhez az kellene, ami nincs: egyetértés, összefogás, önzetlenség, lemondani tudás, szóval olyan erkölcsi és lelki javak, me­lyeknek a köz- és magánélet éppen az ellenkezőjét mutatja. Ennyi íogyatkozá és bűn birtokában nem lehet Isícnh fordulni, hogy változtasson nyomorúsá­gunkon, mikór magunknak eszeágában sincs magunkon változtatni. Ezért a harmadik feltétel új élet kez­dése- Ha valaki Krisztusban van, új te­remtés az (2. Kor. 5:17.). Ez az új terem-, tés a kérdés gerince: vagy megválto­zunk, vagy elveszünk. Életet és halált adtam elődbe: válassz, mondja az Ür. Van-e még annyi tiszta látásunk^ hogy -e rettenetes alternatívát felismerjük, .s a földi zűrből meghalljuk a tisztán ki­csendülő felhívást: jertek, térjünk meg az Űrhoz! (Hős. 6:1.) A téközló fiút a nagy nyomorúság észretérítette; fellel vén. elmegyek az én atyámhoz (Lk. 15:18.). s az atya félúton elibe ment. mert aki közeledik az Istenhez, az Isten is közeledik ahhoz (Jak. 4:8). Kell ne­künk több csapást várnunk fejünkre? Fáraóhoz akarunk hasonlók lenni, aki akkor enged az Űrnak, mikor a csapá­sokat már nem bírta tovább? (2. Móz. 12:30. s. kk.) hát nem vagyunk még ott, nem hoz-o minden új nap újabb próbát fejünkre s mi itthon kicsinyes párthar­cokban emésztjük fel a bennünk maradt csekélyke erőt? A haldokló betegágya mellett szokta az orvos mondani: itt nnír csak Isten segíthet;, ez a mi hely­zetünk, rajtunk már földi hatalom és. erő nem tud (nem is akar) segíteni, de Isten a sir széléről is talpra állíthat, ha kezét megragadjuk. Krisztus az utolsó pillanatban hozzáfurduló bűnöst meg­biztatta az örökélettel. Még hátra van a három jaj (Jel. 8:13.). tehát még van idő a megtérésre- Hadd nemül jón el az Ür ajkán eddigi pana­sza: az én népem áitalkodottan hajlandó elfordulni tőlem (Hós. 11:7.), hadd han­gozzék feji a megváltó Ige: eljegyezlek téged magamnak örökre és pedig igaz­sággal és ítélettel, kegyelemmel és irga­lommal jegyezlek el (Hős. 3:18.). Krisztusért járván követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk: béküljetek meg az Istennel. (2. Kor. 5:20.) ígéretünk van, hogy ak­kor a bűnt büntető Isten helyett a meg­engesztelt Isten hajlik hozzánk. Kiss Ferenc * Ez a tikit az Országas Református Szere- tetszövetsóg naptárában jelent meg. V naptár 2 forintért minden lelkészt hivatalban kap­ható. Együtt az Úr színe előtt És igen rossznak hitszél; ez Jó­nás előtt, és megharaguvék. Kö­rt gorge azért az Űrhöz és mondd; Kérlek, Uram! Avagy nem ■ ez volna-e az én mondásom, mikor még az én házamban valékf Azért siettem, hogy Tarsisba fut­nék, mert tudtam, hogy te irgal­mas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmas­ságé és a gonosz miatt is bánkódó. Most afért Uram, vedd el, kér­lek, az én telkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem! Az Űr pedig mondó: Avagy mél­tán haragszol-e? .Tónás 4:1—4. ■ Sok különös története van a Szenti rác­nak. Ez azok között is az egyik legkülönö­sebb. Az Isten embere és prófétája, akit engedetlensége nagy nyomorúsá­gából az imént szabadított ki az ír csodálatos módon, újra lázad > Isten ellen. Óh, mennyire ember ez a Jónás! Ember, mert rettentő nehezen tud bele­nyugodni abba, hogy Istennek más az igazsága, kegyelme és irgalma, mint amilyen az övé és mint amilyennek ő elgondolja az Istenét is. Ember, mert a mások javán haragszik, mint a té­kozló fiú bátyja. Ember, mert a maga számára hálásan fogadja« cl a szabadí- tá'st, de másokon beteljesülő künyörület felbosszantja, sőt azt igazságtalanság­nak és méltánytalanságnak tartja. Ennek az igazán ember Jónásnak azért mégis van valami különössége. Nem úgy viselkedik a közös emberi nyo­morúságok küzdelmében, mint általá­ban szoktak az emberek. Még lázadásá­ban is meglátszik, hogy ember ugyan, de Isten embere. Mégis csak közel volt az Istenhez. Mégis csak Ura volt neki az Isten. Az első engedetlenségében megfutott az Isten elől. Most is morog, lázong, de ott áll Isten előtt, de Neki mondja el rosszalását, Előtte háborog. Mennyi szeretet, kedvesség van az Ür válaszként feltett kérdésében: »Avagy méltán haragszol-e?« ... Milyen csodála­tos, hogy Isten most nem haragszik, nem büntet, ne* veszi zokon Jónás okoskodását és méltatlankodását. Ö most tanít és nevel. Miért? Azért, mert Vele perelte Jónás saját igazsága perét. Most az esztendő végén tőlünk is ezt kérdezi az Űr: »Avagy méltán harag­szol-e?« .. - Ügy-c mennyire ismer ben­nünket az Űr? Ö tudja, hogy mennyi hivő lélek mélyén van valami, talán be se vallott méltatlankodás. Milyen sokan gondolják olyfélcképpen, hogy ebben az esztendőben mégse egészen jó esi" nálta dolgát az Űr. Nem lett béke. Nem oldódtak meg kérdések, sőt ez is történt, meg az is, ami nem jónak, ami igazság­talanságnak, méltánytalanságnak lát­szik, gyakori esetben valóban az is. Sok imádságot nem hallgatott meg, vagy nem úgy hallgatott meg Isten. Vannak liivök, akik meg vannak sértődve, mert saját — lehet, hogy Istennek tulajdoní­tott — látásaik és reménységeik nem váltak valóra. Óesztendei számadásodban adj ielele- tet az Űr kérdésére: Avagy méltán ha­ragszol-e? ... Isten kérdezi és bizony Ő jól csinálja, amit csinál. Vajha Jézus feleletét tudnád adni erre a kérdésre: »Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.« (Máté 11:26.) DOULOS íVvagy méltán haragszol-e?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents