Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-26 / 2. szám
2 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS Önellátó Nőszövetség Különös az, hogy merre irányít, mikre vezet rá most ebben a nagy bajban bennünket az Isten. Régi bajtlátott generációk biztosan ugyanígy megtapasztalták, mint ahogy mi most, mennyire benne van Ő az ember életében, akár mellette, akár ellene viaskodunk. A vallásos ember hajlandó bezárni Istent a templomba, kizárni mindennapi életéből s csakis a vasárnapot adni át neki, megtartván saját rendelkezésére profán hétköznapjait. Az ostrom előtti szűkölő rémületünkben kezdtünk ráeszmélni Isten mindenütt jelen valóságára és arra is, hogy tudva vannak Nála minden gondolataink. Bele is rokkant ebbe a tudatba egész önérzetünk. Kellett az ostrom minden borzalma hozzá, hogy felderengjen előttünk minden- hatósága, mellyel számunkra érthetetlenül, de körültünk és velünk legaprólékosabb részleteiben is, intézte sorsunkat. Mi szeretnénk persze, ha csak a vasárnapi képünket látná, ha az életünk sarokba söpört szemetjeiről nem venne tudomást, ha úgy látna minket, mintha mindig csak emelkedett lelki életet élnénk. Tudjuk azonban, hogy ez nincs így. Jó volna azt is megérteni, hogy testünket is mindennémű szükségleteivel, Isten teremtette és az, hogy testünk van, semmikép nem titkolni, vagy szégyenleni való dolog. Ha ez a test tiszta és Isten törvénye szerint él. A szégyenleni való csak a szeny- nyes test, mely mocsokban él. De ugyanígy szégyenlhetjük mocsokban élő lelkünket is. Amivel csak azt akarom mondani, hogy mi méltóan sem testben, sem lélekben nem mutatkozhatunk Isten előtt, tehát, kár a komédiázással vesződni, mert Ö minden emelkedett lelki es szellemi pózunkban azoknak a segít- hetetlenül maszatos gyerekeknek lát bennünket, akik vagyunk. Legyünk hát legalább őszinték. Isten úgyis tudja, hát vdíljuk' meg egymás előtt is, hogy mi e világban, ebben a testben nem tudunk angyalok módjára élni. Minket Isten embernek teremtett erre a világra e nekünk ebben az adott helyzetben és körülmények között, ezt a formát kell kifutni, ezt a gondolatot meg- eleven: teni. Ez körülbelül így hangzik: emberséges embernek lenni! Ez a tanulsága ennek az iszonyú megpróbáltatásnak, amiben most élünk, ez a célja, értelme, reménysége. Nem földi paradicsomok hajszolása, csak emberséges életforma és békesség a jóakaratú embernek. Az útját világosan mutatja Krisztus. Az egyik embertől a másikhoz, tőlem Hozzád vezet az út és semerre másfelé. Jézusomhoz én csak Te rajtad keresztül juthatok, rám szorult, az én segítségemre szorult atyámfia. Ezen az úton nem könnyű járni, mert okos, éber és folyton velünk van az is, aki másfelé csábítson. Ezt az utat nehéz egyedül járni. Erre az útra — szövetkezünk mi református asszonyok, hogy egymásba kapaszkodva, egymást támogatva, eltaláljunk mi magunk egymáshoz, együtt családunkhoz, gyülekezetünkhöz, hazánkhoz s végül a mi Urunk Jézus Krisztushoz. Tudjuk mi jól, hogy Nélküle nincs indulásunk sem. Tudjuk, hogy mint a mi kitárt karunk picinyeink első léptein, úgy őrködik felettünk Ő, k'sér nyomról-nyomra, hogy majd egyszer az út végén Magához öleljen. Szövetségünk központja mint tanácsot küldi szét üzenetét az országban szerte élő s számunkra most elérhetetlen Nőszövetségekhez hogy levélben keressenek fel problémáikkal, hogy segíthessünk nekik azt megoldani. Kérdezzenek, hogy felelhessünk. Mi azt szeretnénk, hogy minden asszony- és leányör, mely ősziutén hajol a bibliája fölé, valami hasznos gyakorlati kényérkereső munkába állana Szeretnénk, ha akár gazdasági, akár ipari munkához fognának együtt közösen, mely halott gazdasági életünket támasztaná fel egy parányi sejtben és egyben anyagi alapot teremtene a Nőszövetség talpa alá, hogy abból szociális és kulturális feladatokat oldhasson meg. Tudjuk, hogy az ország különböző részein vannak komoly, hasznos munkát _ végző Nőszövetségi csoportok, például Nyíregyházán Fóris Mária missziós testvérünk vezetése alatt, szeretnénk tőle is és a többiektől is legalább levélben hallani munkájukról, hogy egymás tapasztalataiból okoljunk és bátorodjunk. Az országos központ Budapesten a Pozsonyi-út 58. szám alatt nőszövetségi konyhát indít, mely most ebben az irgalmatlan télben azokat a munkásait ebédelteti, akik szervező szociális munkájában segítik. Azt reméljük, hogy ha a Református Segélyt komolyan veszik azok a vidéki olvasóink, akiknek még vau valami kis nélkülözhető élemük, ötkilós postacsomagokban segítséget küldenek a Nőszövetség konyhájának, hogy viszont ez a konyha segíthessen annak a gyülekezetnek éhezőin, mely központjának helyei adott. Ha Isten túlélnünk engedi ezt a borzalmas telet, akkor a konyhánk főzőiskolává is alakul egyben, hogy négyhetes kurzusokkal ennek a sok főzestudatlan pesti nőnek helyrebillentse hiányos nevelését. Ebből a takarékos, okos főzést és egyéb háztartási munkát is oktató tanfolyamból már jövedelmet is várunk a központ fenntartási költségeihez. Főzőnövendékeinktől azért fogunk tandíjat szedni, mert szégyen az, ha egy nő nem tud főzni — nem mentség a diploma sem — s aki lenézte ezt a tudományt: fizessen büntetést eddigi magatartásáért. Ha Isten segít, varrodát is nyit a központ, melynek kitűnő szakember vezetője lesz, aki mellett nem dile 11 á na_módop, de inarszeríjei^ ''<! _ megtanulhatnak varrni a leányaink. Itt nem fizet tandíjat a tanonc, sőt ha szorgalmas és ügyes, keresni fog. A varroda pedig nem szalónmunkát csinál, hanem konfekciót. Igazítható kész ruhát. Nagyon egyszerű, józan, praktikus ruhákat, jó szabással és csinosan, 0, 1, 2, .3 és 4-es méretben. De ez még mind odább van! A munka öröme még nem lehet a mienk. Ezen a félelmes, bűnbánatra adott borzasztó télen ki kell könyörögnünk a mi Jézusunktól, aki ismeri ezt a mi egész nyomorult emberi lényünket, hogy adassák meg nekünk a tavasz, s a munka lehetősége. Mi, itt Pesten, ebben a romvárosban minden nagy bánatunk és bús- lakodásunk közben is rendíthetetlenül hiszünk a tavaszban s a munkánk lehetőségében. Mi készülünk, dolgozunk, mert hiszünk. Újságunk az »Üj Magyar Asz- szony«, melynek az ostrom előtt mindössze négy száma jelent meg, Istennek hála, újra megindul. Fedezetünk persze nincsen rá, de majd csak összeadakozzuk az indulás költségét s élni fog a lap számról- számra, napról-napra, mint maguk a szegény református magyarok. Amikor nemrégiben összeültünk számolgatni, amink nincs, megállapítottuk, hogy a konyha- s az épülettatarozás minden megszerezhető pénzt felemészt. Lapindulásról szó sem lehet. Ezenközben szerkesztőnk megkereste volt előfizetőink névsorát és kiderült, hogy egy 900 leiket számláló kis faluban 92 előfizetője is volt az Üj Magyar Asszonynak. Nagy százalék ez! Mi megértettük az üzenetet. Ha van olyan magyar falu, melyben 900 emberből 92-nek mi kellünk, akkor meg kell jelenni az »Űj Magyar Asszony«-unknak ráfizetéssel is. Konferenciajellegű nőszövetségi napjait az országos központ minden hónap második csütörtökjén tartja, délelőtt 10 órától délután 4-ig. Ki- lti hozza magával kis batyúebédjét. Nőszövetségi napok tehát: február 14, március 14, április 11 és május 9Nagy szeretettel és várakozással hívjuk minden református asszony- éa lánytestvérünket ezekre a napokra központi otthonunkba. Olyan vidéki testvérünk, aki előre értesítést küld és valamelyik tagunk Ja-kásáa egy tiszta. Aggyal jne.gelég-_„ szik, annak szállásáról gondoskodunk. Címünk Országos Református Nőszövetség, központi iroda, Budapest, V. kér., Pozsonyi-út 58. Zsindelyné Tüdős Klára £g.y,ütt az Ú>t ózíne eCött ...A ti hiteteknek az egész világon híre van Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon hire van. .Róm. 1:8.) Törökökkel beszélgettem Bulgáriában, amikor először értettem meg nagyon világosan, hogy milyen óriási dolog az, amiért Pál olyan hálás szívvel tud köszönetét mondani Istennek, a rómaiak hitéért. A törökök ugyanis nem sokat tudtak néhány általánosságon kívül rólunk, de egy-egy botránynak, gyilkosságnak, rémségnek a híre még abba a kis városkába is eljutott, ahol a misz- sziói állomás volt. Így aztán az a kép, amit rólunk alkottak, ahogy bennünket elképzeltek, egyáltalában nem volt vonzó, szép és kívánatos. Ami hír rólunk odajutott, leginkább csak szégyenkezhettünk miatta. Annál meglepőbb volt az a figyelem, amellyel az Evangélium hirdetését hallgatták. Mindenekelőtt természete» sen az Evangélium tartalma, a jó hír Isten szeretetéről, hűnbocsánatról, üdvösségről — volt az, ami megragadta őket. De nem kevésbé az a tény is, hogy ezt elmondani, hirdetni, nékik tudtul adni elküld egy ország, egy egyház egy misszionáriust, ezért áldoz, ezzel törődik, számára nem közömbös, hogy a szomszédban milyen emberek laknak, minek örülnek, milyen nyomorúságban szenvednek, kiben hisznek, lesz-e üdvösségük... Azóta is sokszor foglalkoztat ez a gondolat — különösen olyankor, amikor a külmissziót olyan fölösleges, értelmetlen és pazarló valaminek gondol, ják — a mi hitünknek miért nincs híre az egész világon? Vagy azért, mert a mi hitünk olyan gyenge és erőtelen, hogy még magunk se igen vesszük észre, hogy van. Vagy azért, mert azt meg akarjuk tartani magunknak. De ez az utóbbi ok is nem a hitünk gyengeségére vagy egyenesen hitetlenségünkre utal-e? Több hit, mély és erősebb hit kellene, hogy a mi hitünknek is híre lenne az egész világon. Több missziói tűz és felelősség. Mert hiszen a mi hitünknek is megvannak drága értékei, kincsei. Meg vannak gyümölcsei is. Egyházi életünknek sajátos vonásai, a magyar reformáció még élő örökségei és egy új reformáció felé való törekvés őszinte kívánsága, egyházi irodalmunk egy. egy különleges értéke. De hogy mindennek híre legyen — nem propaganda, hanem ismét csak ezt hangsúlyozhatjuk: több missziói tűz és felelősség kell. Válságos időkben milyen nagy nyeresége lenne ez egyházi és nemzeti élettünknek is. Tanuljunk meg ezért könyörögni és a biztató jelekért hálát adni Istennek. Virágh Sándor Jßt&'Z-e magijai éfriedéö ? ' A múltkor kezembe került égj levél. Írója többek véleményét fejezte ki benne. Többek között a Református Segély ügy felett ítélkezik, mondván, bogy a szociális segítés az állam feladata, a hívők úgyis adakoznak, közöttük nem szükséges a propaganda. Elgondolkoztam. Mit akar voltaképpen a Református Segély? Gyűjteni, gyűjteni, nagy dobra verni az 'egyik helyen s ugyanazt a másik helyen gépiesen, lélek nélkül szétosztani? Nem. A Református Segély szeretne élő, testvéri kapcsolatot teremteni a gyülekezetek között, engedelmeskedni az Igének, ami arról beszél nekünk, hogy az első keresztyén gyülekezetek mi módon gondoskodtak egymásról, hogy gyűjtötték s küldték el egymásnak adományaikat. De nemcsak adományaidat küldték, hanem az apostolok és munkatársaik által, élőszó és levelek által lelki kapcsolat is kialakult közöttük, .tudtak egymásról, egymás hitéről.. • testvérek voltak. Ügy érzem, a Református Segély a maga segítési célkitűzésével is ennek a szolgálatában áll. A falusi gyülekezet adja a maga szeretetéből az anyagi segítséget, mi, városiak, viszont szolgáljunk nekik lelkiekkel, szellemiekkel, a betű szolgálatával (iratterjesztés, traktátusok, jó könyvek) és az élő szó szolgálatával. Vigyünk a mi kincseinkből, amikhez mi itt jobban és nagyobb mértékben, hozzájutottunk és jutunk. Legyünk* testvérek! * Egy kedves vidéki városból üzenet jött a múltkor gyári munkás gyülekezetünkhöz: küldjünk húsz gyermeket néhány hónapra, mert ott jobb a koszt. Hirdettük templomiban, elmentünk házanként, hogy ösz- fczeszedjük a húsz gyermeket s mi Volt az eredmény? Egyetlen egy szülő adta oda két gyermekét. A többi mit válaszolt? Nem adom, nem adom! Hogyne, hogy megdolgozitas■s£k'------------—___.____ Mi nt egy kicsiny ablak, oíyáa— volt számomra ez a tapasztalat, melyen keresztül megláthattam magyar társadalmi rétegek elzárkó- zottságat, bizalmatlanságát, szere- tetlenségét egymással szemben. Mintha nem is magyar állna magyarral szemben, mintha ellenségek lennének. Nagyon fájt. Mennyi keménység. Mennyi romlás! Milyen szétesettség! Uram, adj ébredést! * Szabó Dezső Elsodort faluját olyasom. Nem vagyok már fiatal. Az életet mindenképpen Isten szemével szeretném nézni és látni s ehhez az élethez, amit így akarok szemlélni, hozzátartozik az Elsodort falu- Sokképpen nyereség számomra ez a könyv, de a napokban különösen egy kérdés foglalkoztatott. Miért nem tudjuk népünk számára érthetőbbé, életesebbé tenni az evangéliumot? Miért oly idegen tőle? Miért szórványos jelenség az evangéliumi hitű magyar föld gyermeke? Hol van az a pont, ahol leginkább horgonyt lehetne vetni lelkében? stb. Az Elsodort falu falujában is van egy kicsi csoport, Krisztus kedves jubocskái. jámbor hivő nazarénusok. de a többi, az egész falu népe? Miért nem érti, miért nem élet a számára Krisztus beszéde? Szabó Dezső a valóságot írja, ígv van ez máshol is. S akkor eszembe jutott Pál apos: tol mondása, hogy »zsidónak zsidó, görögnek görög... mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megnyerjek némelyeket«. Lettünk-e mi, lettek-e lelkészeink magyarnak magyarrá, parasztnak paraszttá? Neveltek-e erre egyáltalában a magyar teológiai iskolák? Nem tudom, 'csak azt érzem, hogy amikor Krisztus evangéliumát visz- szük. akkor ismerjük meg népünket örökségeivel együtt, tapogassuk ki élete gyökereit, gondolkodásmódját. érzésvilágát, legyünk magyarnak magyarrá, parasztnak paraszttá, munkásnak munkássá, hogy minden módon megnyerjünk némelyeket itt, ezen a földön ;s. Egy olvasó
