Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-06-29 / 13. szám
MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS 3 ‘Új ióRoíád fjeié KRISZTUS ÉS A KULTÚRA (Részlet KARÁCSONY SÁNDOR „Magyar Ifjúság“ c. most megjelent könyvéből) Egy magyar autonóm iskolafenntartó: a református egyház Kérdés: Hogy lehet összeegyeztetni az evangélium szellemét a lantéra, tanmenet, órarend, rendtartás, felsőbb hatósági ellenőrzés követelményeivel? Felelet: Sehogy. Minden állandó, törvény, intézmény, eo ipso evangéliumellenes. De mint történelmi képlet is evangéliumellenes jelenség az iskola. Az elsó keresztyén gyülekezetek eleven ereje csak részben tudta legyőzni a zsidó és pogány világot, tehát már kezdettől fogva mindig voltak Európa keresz- tyénségében idegen, pogány elemek. Később is fejlődtek ki új pogány képződmények, ahogy az élet intenzívebbé, bonyolultabbá és terjedelmesebbé vált — mindenütt abban a pillanatban, ahogy az élő keresztyénség megfáradt, kihagyott, élettelenné merevedett, elgépiesedett. A pogányság lényében idegen és ellenséges magatartású valami a keresztyénséggel szemben, a világosság elűzheti a sötétséget, de meg nem világosíthatja. Kérdés : Mit csináljunk ilyen körülmények között? Felelet: A tantárgyakat, tananyagot, az egész iskolai életet kísérő körülményeknek kell tekintenünk, nem eszköznek, nem lényegnek, nem indítéknak, nem elérendő célnak. Az evangélium szelleme, a Jézus beszéde, mely saját meghatározása szerint lélek és élet, független tőlük s rajtuk keresztül vagy velük szöges ellentétben egyformán érvényesül, illetőleg érvényesülhet. Evangéliumi szempontból ugyanis a pedagógia nem több, mint felelősséggel tudomásul venni azt a tényt, hogy közösségi életünkben gyermekek is vannak. Evangéliumi pedagógia tehát: élet- közösség vállalása gyermekekkel. Krisztus szerinti életközösség viszont nem több és nem kevesebb, mint a szeretet. Krisztusban élve látnom kell, hogy ez a szeretet nem azonos az állati szeretettel, vagy akár az állatéhoz hasonló szülői, rokoni, baráti vagy fajta-szeretettel sem. Nem ösztön és nem érzelem. Egészen pontos bibliai definíciója szerint: nem zengő érc- és pengő cimbalomszerű szólás, nem jövendőmondás, titok vagy tudomány bírása, nem is hegyeket mozgató hit, nem adakozás vagy önfeláldozás, hanem egy egyszerű lelki magatartás, melynek ismertető jegyei a következők : hosszútűrő, kegyes, nem irigy, nem felfuvalkodott, nem éktelen, haszonleső, felgerjedt, nehezen felejtő, hamissal örvendő. Ellenben együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, hiszen, remél, eltűr : soha el nem fogy. Ez a szeretet pedig egyformán érvényesülhet kedvező és kedvezőtlen körülmények között. Ha én a gyermeket szeretem, akkor talán szerencsésebb dolog volna — mondjuk — kirándulni vele, de nem baj az sem, ha a növények latin nevét magoljuk együtt. És nem fontos az sem, ha valami nagyon meghitt hangulatú poétika-órát töltöttünk éppen közösen egy fedél alatt. Kérdés: Hát egyáltalában semmire sem jók a tantárgyakban rejtőző szépség, igazság és jóság? Felelet: Ezek nem káros, de nem is hasznos értékeké Isten országa szempontjából indiffe- rensek, mert rész szerint valók. Már pedig, ha a teljesség elkövetkezik, a rész szerint való eltöröltetik egészen magátólértődőleg. Kérdés : Igen, de a rész szerint való mégis csak része a teljességnek, árra talán csak jó, hogy a teljességre eszméltesse, vagy arrafelé kalauzolja a kezdőket, vagy éppen úton lévőket? Felelet: Ismételten hangsúlyoznunk kell Krisztus szuverénitását egyfelől és az evangélium biztosította szabadságunkat más oldalról. Krisztusnak nincs szüksége esztétikailag szépre vagy tudományosan igazra, hogy önmagát dokumentálhassa. Hiszen p. o. mikor jár a vizen, vagy feltámasztja Lázárt, egyenesen tehetetlen a kifejezésben a tudományos igazság. Vagy azt kénytelen a tényre mondani, hogy nem igaz, vagy azt, hogy nem tud vele mit kezdeni. Krisztusnak tehát nem okvetlen közege a mi úgynevezett kultúránk. Azonkívül a kultúra sem okvetlen Krisztusról való bizonyságtétel. Sőt, ellenkezőleg. A kultúra annak a gyászesetnek a következménye, hogy az első emberpár bűnbe esett és mi mindnyájan, kik tőlük eredtünk, bűnben születtünk. Azáltal, hogy megszegtük Istennek az engedelmességet és ettünk a tiltott gyümölcsből, már a jó és gonosz tudásának fájáról ettünk. Azért kell nekünk jót és gonoszt megkülönböztetnünk, mert az eredendő bűn emberei vagyunk és addig kell ezt tennünk, míg Krisztus meg nem vált bennünket, vagyis — a tudásra vonatkoztatva — míg lázadó emberi gondolataink Krisztus fogságába nem kerülnek. A tudás ilyenformán egyenesen elfele visz Istentől, ha azt tekinti feladatának, hogy feleletet keressen minden ez idő szerint nyitva álló kérdésre. Igen, mert ebben az esetben így fogalmazza meg számunkra az élet értelmét : az a te bajod, hogy még mindig sötétben tapogatózol. Bajaid olyan mértékben fognak megszűnni, amilyen gyors iramban sikerül megfejtened a világ rejtvényeit, tehát elmulasztani (= tudomány) vagy elzsongítani (= művészet) vagy meg- rendszabályozni ( = erkölcs, társadalom) a nyomorúságkiváltó élettartalmakat. Ez pedig nem igaz. Nem az az én bajom. Az a bajom, hogy elvesztettem a kontaktust Istennel és ezt a kontaktust csak Krisztus állíthatja helyre újra. Tehát az az én bajom, hogy még mindig másutt keresem a szabadulást, vagyis még mindig hiányzik az életemből Krisztus. Kérdés : Kétségbeejtő. Tehát értéktelen szemét a kultúra? Hiszen akkor Krisztus kifoszt, koldussá tesz, levetkőztet és nem ad cserébe semmit érte. Eltiltja Horatius vagy Ady Endre szép verseit és füzfapoémákat zsolozsmáztal velünk tizedrangú. énekeskönyvecskékből. Br ! ... Felelet: Kezdettől fogva nem arról volt szó, mit képes Krisztus végbevinni mondjuk a szép versekkel, hanem arról, mit képesek vagy nem képesek megmutatni a szép versek Krisztusból? A kultúra Krisztusra vezérlő ereje a vitás, nem Krisztus kultúraformáló ereje. A probléma másként állítása helytelen és igazságtalan. Ellenben jellemző, mert árulkodik valami felől, amit maga se sejt, különben hallgatna felőle. Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy Horatius versei szépek. De az se lehet kétséges, hogy pogányok, semmi közük Krisztushoz, semmi mondanivalójuk róla. A szép tehát nem okvetlen Krisztus. De ugyanígy vagyunk az egész kultúrával. Ezért kell kijelentenünk, hogy a kultúra az evangéliumi pedagógia számára indifferens elem. Nem indíték, nem módszer, nem eszköz, nem cél. Egyszerűen : körülmény. Szerethetem a gyermeket akkor is, ha árva, akkor is, ha népes család tagja, akkor is, ha szegény, akkor is, ha gazdag, akkor is, ha latint kell együtt tanulnom vele, akkor is, ha a mulasztását igazolom, vagy a döntő meccsére elmegyek nézőnek, szóval: mindig, mindenütt. De az evangéliumi pedagógia lényege mindig a szeretet, sohasem valami egyéb. Ha viszont a kultúrámon keresztül is akarom Krisztust dokumentálni, akkor esztétikum, logikum és ethikum utaljon túl önmagán és valami olyat hirdessen, hogy a) Kezdetben vala az Ige és mindenek ő általa lettek és nála nélkül semmi sem lett, ami lett, tehát ezen a világon, nem az a szenny és bűn, a szemét és az ideigvaló, amit Krisztus teremtett, hanem amit a Sátán bemocskolt. És addig ilyen csak, míg a Bárány vére tisztára nem mossa. b) Ha Archimedes törvénye mást mond, mint amit Krisztus cselekszik, abból az a tanulság, hogy mennél többet tudok, annál világosabban látom, hogy nem érdemes azért tudni, hogy tudjam, hiszen nem tudhatom. Csak azért érdemes tudni, hogy ezért is kénytelen legyek összeroskadni és térdre- borulni. Az én részszerint való tudásom tökéletlen, hézagos és hamis képet ad az igazságról. Nála van a teljes igazság. Ő az út és az igazság és az élet. Tehát nem a tudomány az út, hanem Ő. Nem az Igaz az igazság, hanem Ő. Nem a tudás útján megtalált igazság biztosítja az életet, hanem ő az élet maga. A mi kultúránk pedig nem ezt dokumentálja. Kérdés : Azt jelenti mindez, hogy a keresztyénség vonuljon ki a világból, az evangéliumi szellemű pedagógus is szegüljön ellen az iskolai rendelkezéseknek s végeredményben egyenesen azt ambicionálja, hogy mennél hamarább elcsapják? Esetleg szegje meg az esküjét és alakoskodással, csalással próbáljon megszökni a döntő perc elől? Felelet: Nem azt jelenti és a pedagógus életútja sem okvetlenül ez. Azt jelenti, hogy ne vállaljon közösséget a bűnnel és Sátánnal a keresztyénség és ne próbáljon alkudozni vele, mert az eleve lehetetlenség. A »világ« kétféle elemből áll. Az, amit Krisztus teremtett, amiről az Írás azt mondja, hogy »mindenek« ő általa lettek, az tőle lévén való, vele egy, tehát bűn nélkül való is. Az a világ amelyről maga Krisztus hirdeti, hogy az ő országa nem abból való, amit az írás is többször emleget azon a néven: ez a világ, e világ szerint való, stb., ami pogány, bűnös, Sátántól bemocskolt, az a sötétség, amit a világosság csak elűzhet, de meg nem világosíthat. Ehhez semmi közünk. De ilyen a szép, igaz és jó is. Ezek p. o. görög eszmények. Ilyen a jus és az exercitus is. Ezek római eszmények. Semmi közük Krisztushoz. Kérdés : De hát a modern államhoz és a modern művészethez sincs köze Krisztusnak? Nem lehet az, hogy Krisztus lelke áthatja a pogányságtól örökölt formákat, keresztyén mondanivalóval tölti be, sőt magát a kifejézésformákal is krisztianizálja ? Felelet: Nincs. Nem lehet. Nincs keresztyén állam, csak keresztyén közösség van. És nem hathatja át Krisztus Lelke a pogány formákat, mert maga a forma a bűn. Az a bűn, hogy én így prizmán töröm össze az életet részekké. Az a bűn, hogy a szépet szépnek, az igazat igaznak, a jót jónak látom. Pedig csak élet van és teljesség. Az álkeresztyénség egyik nagy hibája, hogy a bűnt mindig erkölcsi téren és mindig szimptomákban keresi. Aki részeges, bűnös. Aki verseket ír, az azért, hogy verseket irt, még nem bűnös, legfeljebb azért, ha nem szép a vers, vagy még inkább, ha nem »megfelelő« a tárgya. Az álkeresztyénség például azt sohasem tartja bűnnek, ha valaki elfogadható verset ír mondjuk a bibliai irgalmas szamaritánusról. Azt meg aztán már igazán senki sem szokta undok, mocskos, Szentlélekszomorító bűnnek tartani, ha valaki elgyönyörködik — mondjuk — Az ember tragédiáj a mennyei j eleneteiben, vagy a milánói dómban, esetleg megoperáltatja magát, vagy nagyobb adományt jegyez a hadiárvák otthonának, vagy sajátmaga laboratóriumi tanulmányokat végez a rákkutatás terén. Pedig ez mindegyik lehet és szokott lenni bűn. sőt legtöbbször az szokott lenni, az embernek kétségtelenül az a gyanúja, hogy talán eddig még minden egyes esetben az volt. Innen már egy lépés odáig, hogy azt legyünk kénytelen kijelenteni : igy ebben a formában egyik sem lehet nembűn. Például: Az ember tragédiáján kétféle illúzióval is bűnözhetek. Vagy úgy, hogy az eltakart helyről basszushangon mennydörgő szentencia : csak hódolat illet meg, nem bírálat — Istent pótol számomra, vagy úgy, ahogy templomban is megtörténhetik velem : az a benyomásom támad, hogy én most nagyon jó helyen nagyon jót cselekszem azzal, hogy ilyen nagyon szép és nagyon jó dolgot nézek és hallgatok. Mindez pedig az osztatlan és egységes, teljes élet helyett csak formája az életnek. Ugyanezért aztán az álkeresztyénség mindig és mindenütt követeli a formális elemeket: az imára kulcsolt kezeket előnyben részesíti a káromkodásra nyitott szájból kigőzölgő alkoholbűzzel szemben. Holott mindebből homlok- egyenest ellenkező valóságos élet is bonta- kozhatik ki. Úgy is, hogy az egyik most kép- mutatóskodik, de úgy is, hogy az egyik élete végéig megmarad formái között, a másik meg esetleg valamikor későbben megtér. Ha az elsőt valaki berugatná, az elárulná magát mámoros fővel s lehetetlenné válnék mai »jobb társaságában«, talán még közelebb kerülne Krisztushoz, a másiknak is elmaradhatna a megtérése, ha valaki idejekorán megtanítaná farizeus-imádkozásra. Magyar Megmaradás Imaközössége A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak, és a ti füleitek, hogy hallanak.« (Máté, 13:14—16.) Dicsőítsük Istent, mert Ő igazán Isten és szuverén Űr. Valinak meg bűnbánattal, hogy bűnbánatunk legfeljebb egyéni; saját okádásainfcra térünk vissza, hogy evangéliumi köreinkben sok a »reakciós«, hogy népünk még mindig süket, vak és értelmetlen az idők jeleivel szemben. > Adjunk hálát, hogy a Krisztusban van bocsánat, új élet. Könyörögjünk, még be nem váltott ígéretek beteljesedéséért, ételünkért, italunkért, ruházatunkért, otthonunkért, a magyar ébredésért, megmaradásért, a különböző evangéliumi mozgalmak nyári programmjáért, lapunkért, a kormányon levőkért. He!peig:azít᧠Lapunk június 1-i számában »A he. lyettésí'teit^) Szenifiéleík« című cikkéiben Faluvégi Dániel többek között ezt írta: »Nemréffílbein egV barátom egyházunk egyik kormányzótestületénék ülésén vett részt. Boldog örömmel számolt be az ülés egyik elnökének kijelentéséről, melyben elmondotta, hogy huszonhárom éve vesz részt ilyen ülésen» de a Szentlélek Úristen jelenlétét most tapasztalta először«. Hiteles forrásból arról értesülünk, hogy ez a másodkézből átvett nyilatkozat nem így hangzott el, hanem többek pontos emlékezete szerint a következőiket) mondotta: »Huszonhárom esztendeje vagyok tagja az egyházkerületi köfegyűtéfenek; de legjobb emlékezetem szerint most volt a legelső eset, hogy a közgyűlés egy, az egyház legbelsőbb lényegére tartozó, kizárólag lelki és missziói kérdés megvitatásával másfél órát töltött el. Ezt a Szentlélek Isten különös ajándékának tekintem, érette örvetndezve adok hálát és belőle a jövőre nézve nagy reménységet merítek.« őszintén sajnáljuk, hogy ez a meg. nyilatkozás elferdült formában jutott Faluvégi Dániel fülébe és cikke révén lapunkba is. Ha a cikk írója híven értesül erről a nyilatkozatról, vagy egyáltalán nem szövi bele cikkébe, vagy más reflexiókat fűz hozzá. Cikkének lényegét persze ez a téves értesültség nem érinti. Azt a bűnünket, amelyre az igazságot ráolvasni igyekezett, hogy t. i. a Szentleiket emberi erőnkkel és munkánkkal akarjuk az egyházi életben helyettesíteni» félreérthetetlenül leleplezi a fentebb hiteles formában közölt nyilatkozat is. Fönnáll tehát a búbbá- mat szükségessége amiatt, hogy a Szent- lóleknek olyaü ajándékait, amilyennel a nyilatkozattal együtt szívből örvendezhetünk a jelenben és belőle válóbajn nagy reménységet meríthetünk a jövőit illetőleg, a múltban nem kértük állan dóan és nem nyertük el minden egyes alkalommal, amikor az anyaszentegy- hóz ügyeiről folyt a tanácskozás. Akik pedig ennek az ajándéknak régről fogva fájdalmas hiányát éreztük — amint a nyilatkozatból is kicsendül ez a fájdalom, — és imádkoztunk is a meg- adatásáért, ne ítélkezzünk mások fölött, hanem legyünk elsők a bűnbánatban azok miajtt a közös bűnök miatt, amelyekkel olyan sokáig akadályoztuk, vá rattiuk és megszomorítottuk a Szentlelke!! Bibliai vezérfonal Julius 1. Máté 16:13—20. I. Sámuel 16. » 2. » 16:21—28. 17. 1> 3. » 17: 1—13. » 18. » 4. » 17:14—21. » 19. » 5. » 17:22—23. 20. » 6. » 17:24—27. » 21. » 7. » 18: 1—14. J> 22. » 8. 18:15—20. » 23. » 9. » 18:21—35. 24. » 10. » 19: 1—12. » 25. » 11. 19:13—15. » 26. 12. » 19:16—30. » 27. 13. » 20: 1—16. » 28. » 14. » 20:17—19. f> 29. » 15. i> 20:20—28. » 30. » 16. » 20:29—34. » 31
