Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1946-04-06 / 7. szám

IV.'évfolyam, 7.7szám. ÁPaS 100.000 P 1946 április 6

EZ IS REFORMÁCIÓ

Irta:BÉKEFJ BENŐ

ÉSZREVETTÜK/

hogy lelkipásztorainkkal igenigen nagy baj van. Ügy látjuk, elvárnák Istentől, bogy valami külön, protekciós sorsot mérjen ki számukra. Nagyon kérjük őket, hogy amilyen biztonsággal és szakava- tottsággal tudtak vigasztalni gyászolókat, csitítani lázadozókat, bá* torítani gyávákat a »régi jó időkben«, olyan alázatossággal találj’ák meg ;aa Istennel való megbékélést. Higyjék el lelkipásztor testvéreink, hogy városokban és falvakban most minden szempár rájuk néz és egyik részvéttel, a másik méla kárörömmel figyeli: mit szólnak a sorsukhoz? Hogyan tudják viselni a kereszteli? És nemcsak a templomban figyelik ám a lelkipásztort, hanem figyelik a magánbeszélgetéseit isi. Jaj nekünk, ha az a vélemény terjed el a lelkipásztorokról, hogy csak mások számára forgatják a Bibliát, csak mások számára, állítanak fel követelményeket, másokat meg tudnak vigasztalni, önmagukat nem;

*

hogy gyülekezeteink semmi felelősseget sem ereznek lelkipásztorainkért. Az tény, hogy a lelkipásztorok pásztorolják a gyülekezeteket, de a gyülekezet megbízásából. így tehát a gyülekezet pásztora a lelki- pásztornak is. Gyülekezetek! Pász- toroljátok pásztoraitokat, imádkozzatok érettük és ha ellankadnak, adjatok! nekik jó példát;

*

hogy egyeseknek nagyon hazug a keresztyénsegük. Múltkor egy társaságban felháborodva beszélt valaki egy zsidó emberről, aki nem tud neki megbocsátani, sőt megtorolta a rajta esett sérelmet. Egy ideig keserű szájízzel hallgattunk, azután vita helyett a következő hat kérdést tettük fel neki: 1. Bántotta-e1 a zsidó embert? Válasz: bántottam! 2. Meg tudott-e bocsátani a zsidó ember? Válasz: nem tudott! 3. Szép dolog-e ez? Válasz: nem szép! 4. Rajtad ^ esett-e sérelem az ő megtorlása miatt;? Válasz: esett! 5. Hát te meg tudsz-e bocsátani neki? Válasz: nem is akarok! 6. Sziétp dolog-e ez? Válasz: az más, én keresztyén vagyok! Kommentár helyett hadd kérdezzünk csak ennyit minden olvasónktól: biztos, hogy keresztyének vagyunkf

*

hogy valami olyat is észrevettünk, amiről szinte szégyenlünk beszámolni és végtelenül jól esnék, ha már a következő számunkban helyreigazító nyilatkozatot tehetnénk) közzé. Az történt agyain k Budapesten, hogy az, egyik gyülekezet bombaisérült gyülekezeti (hogy nehezebb lelgyen kitalálni, melyik gyülekezetről van szó: alapítványi) házát, a presbitérium egy vendéglősnek adta ki. Ott most vendéglő lesz és nem gyülekezeti ház. Az indok: a vendéglős ai romiházat ingyen felépíti. Fáj, hogy ilyen történhetik. de mégjobban fáj az, hogy a gyülekezet ezt megbotránkozás nélkül tudomásulvette. Könnyű feladat lenne most az ebből a tényből fakadó konzekvenciákkal ironikus hangnemben eljátszadozni, de any- nyira terhes a lelkünk (emiatt is, más bajok miatt is), hogy — attól tartunk — csak a soraink nevelnének, mi magunk sírnánk.

Sokan hányják szemünkre azt, hogy letértünk az eredeti küldetésünk vonaláról, az evangélizáció mellett a reformációt is program- inunkká tettük. Nehéz ezekkel vitatkozni és megértetni, hogy mjről van szó, mivel a reformációt csak szűkített értelemben tudják elképzelni. Ezek a reformáció alatt egy- házjavítást, az egyházjavításon is főként egyházszervezeti átalakítást értenek. Nem tagadjuk: ez is reformáció, de — amikor a nagy meg- ítéltetés, a bennünket is sújtó, fájdalmas, megszégyenítő tényei azt a tanulságot vonatják le velünk, hogy nekünk az evangélizáció szolgálata mellett a reformációval is törődnünk kell, a reformációnak nemcsak ezzel a formájával törődünk.

Nem hunyjuk be ugyan szeműn, két a magyar református egyház szervezetében, f elépít ettségében, kormányzásában mutatkozó bajok, romlások előtt: Fájlaljuk, szegy élj ük ezeket és készek vagyunk megtenni mindent ezek »reformálására,«- Reformáció» törekvéseink azonban elsősorban másfelé irányulnak és nem módszerként, hanem a reformáció lényegéből eredően.

Mi az egyház? Mi e tekintetben a HeidefBergi Káté egyházról való hitvallása alapján valljuk, hogy az egyház nem más, mint: »Hogy Istennek Fia az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által, az igazi hitnek egységében magának az örökéletre kiválasztott gyülekezetei gyűjt egybe a világ kezdetétől, annak végéig. Azt oltalmazza és fenntartja. És hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.« Ebből az egyház,fogalomból eredően az egyház reformálása elsősorban az Ige és Szentlelkek által Krisztus fősége alá kiválasztott tagjainak, vagyis a hivő embereknek a reformálása. Sokkal nagyobb, végzetesebb baj az, hogy a hivő emberek, a bibliás, imádkozó emberek hite, élete, kegyessége, missziója nem olyan, mint amilyennek lenni kellene. Itt van szükség igazán a reformációra. Az evangélizáció lényegében azt jelenti, hogy a Krisztus számára megnyerni embereket'. A reformáció lényege pedig az, hogy a Krisztus számára megnyert emberek egyéni, közösségi tévelygéseikből, egész vagy félig-meddig való engedetlenségükből térjenek meg. Az evangélizáció megtérésre való hívás, a hitetlenségből, a bűnből. A reformáció is megtérésre való hivás, de a »hívők« engedetlenségéből, állhatat- lanságából, Hűtlenségéből, tévelygéseikből.

Hát igen, erről van szó. Ügy látjuk, hogy a magyar református egyházban már évtizedek óta folyó evangéliumi" mozgalmak munkája gyümölcse (bele értve a magunkét is) nem egészséges, sőt komolyan beteges, férges. Az a kegyesség! típus, az a keresztyén élet és az a misszió vagy egyházi szolgálat, ami a különböző evangéliumi mozgalmak munkája nyomán kialakult a magyar református egyházban, nem tudott az egyház és a magyarság élet-testében só, kovász és világos” ság lenni.

A baj ott van, hogy a hívők hite nem tiszta, nem biblikus, nincsenek birtokában a szent tudománynak,

ennek _ következtében a hitükről való bizonyságtételük veszedelmesen. émelygősen, szinte undorítóan énközpontú. A reformációs törekvés azt jelenti, hogy a hitre jutott embereket tanítani kívánjuk a Biblia szent tudományára. Ez is reformáció.

A kegyes emberek kegyessége, imádsága, éneklése, elmélkedése, közösségi összejövetelei, áldozatai nem hordozzák magukon a Szentlélek Isten jelenlétének bélyegét. Ennek következtében kegyesikedők, farizeusok, terméketlenek, képmutatók és kegyes csalásokkal telik. Ezen megpróbálni javítani, segíteni reformációt jelent. Az imádság, az éneklés, az emelkedés, a közösségi összejövetelek (istentiszteletek), áldozathozatal (adakozás) reformációját sürgetjük, mert az a bizonyságunk, hogy a bibliai korban és a Szentlélekkel telített korokban — magyar vonatkozásban pl. a XVI.— XVII. században — másképpen mentek a dolgok. Ez is reformáció.

Au úgynevezett hivő keresztyén

emberek élete nem teljes élet. Ab evangélizációs mozgalmak szolgálata nyomán lelki életre ébredt emberek ételében életszűkülés mutatkozik, mégpedig ítéletesen betoko- zódás és elzárkózás formájában. A kiteljesedés, a bővelkedés helyett megszegényedés. Itt valami nincs rendben. Hiszen Jézus Krisztus maga mondja, hogy Ö azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjenek az övéi. A hívő embereknek a világhoz, az általános kegyelem világához való viszonya tisztázatlan. Ennek következtében keresztyén szabadság helyett törvényeskedő életformába kötözték meg magukat. de főként egymást a hivők. Ezt semmiképpen sem helyeselhetjük, mert Isten nemcsak a megváltás, hanem a teremtés, gondviselés, fenntartás és a mindének felett való uralkodás Istene is. Istennek világra szóló tervei, történelmi szándékai és teljes életre vonatkozó akarata van. Meg kell találni azt a szolgálati formát, azt a tanítást, amelyik a teljes életre segít. Ki kell szabadítani a hivő embereket a szűklátókörűség, a történelmi és hivatásbeli értelmetlenség vagy a tévelygések sötétségéből a teljes élet Isten előtt való hódolásának megmutatása által. Ez. is refor- * macié.

Ami a legfontosabb

Az ember élete attól az értékeléstől! függ. ahogy sorreüdbe veszi a fontos és kevésbbé fontos dolgokat. Nekünk mindig az a legfontosabb, amire éppen a figyelmünk összpontosul, mert nem vagyunk képesek egyszerre csak egy dolgot látni igazán. Ezért nem ahból kell kiindulnunk, hogy nekünk mi a legfontosabb, mert ez változik. _ Nekünk egyszer az evangélizáció sokaikat érintő munkája, máskor a már felébredtek becsületes lelki elmélyülése éis odlaszentelődése, máskor meg az ezekből fiakadó közösségi élet reformációja látszik a legfontosabbnak1.

Valójában csak egy fontos van: Isten. Nekünk azt kell keresni, hogy mi Istennek a fontos. Neki pedig csak egy ügye van, ebben összefoghat Ö mindént. Különös, hogy keresztyén emberek, hivő, bibliaolvasó és imádkozó emberek zavarba jönnének, ha felelniök kellene erre a kérdésre, hogy mi az Isten ügye? Azért jönnének zavarba, mert életük és magatartásuk elárulja, hogy Istent a maguk számára akarják lefoglalni, s vallásos vagy kegyes bódulatukban úgy képzelik, hogy Isten az ő kedvükért Van. Isten arra való, hogy róluk gondoskodjék, nekik jólétbet biztosítson, bajaikban segítséget nyújtson, oltalmat és biztonságot szerezzen, egyszóval: körülöttük forog a világ és körülöttük kell forogni áz Istennek is. Imádságaink is elárulnak mindent, mert nem úgy imádkozunk, ahogyan arra taníttattunk, ® nem hatszoros tartalma és súlya van az Isten ügyéért való könyörgésünknek, s benne csak szerény és alázatos egyszeri kérése a magunk szükségleteinek, hanem puszta formaság és kegyes szólam az ő ügyéért való könyörgés.

Az, Istennek van egy nagy ügye, a,z ö célja, amit az Ő terve és akarata szerint szakadatlanul munkál és az idők végén teljes dicsőségben

el fog hozni: az Ö országa. Ez a fontos. Minden ^ más ehhez az egyetlen fő értékhez igazodik és minden más megtalálja a magla helyét ennek az egyedül fontos és döntő célnak alárendelve.

Ez az ország eljövendő ország. Isten világosán, félreérthetetlenül kijelentette, hogy akkor - amikor, egyesegyedül miagának tartva fenn az időre vonatkozó döntést, félre fog

1 hárítaná az útból egyetlen leheletével minden akadályt, többek között az eget és a földet, és megteremti az új eget s az új földét, amelyben igazság1 lakik. Az Űr második eljövetele meg fogja hozni ezt a végső győzelmet és a teljes megvalósulást. De Isten addig sem ab szik. Az Ö országa eljövendő ország ugyan, de ugyanakkor itt levő és megvalósuló ország is. Valaki megjelent ezen a földön és meghirdette Isten országának eljövetelét: »ElikßzeMtett hozzátok az Isten országa!« Világosan megmondta tanítványainak, hogy ez az ország közöttük és bennük testet akar ölteni, zálogul, kóstolóul, biztos előképül az övéiben megvalósul az 0 királyi uralma. Nekünk tehát most már könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb? Az, hogy ebbe az országba belépjünk. Amikor ez az ország meghirdette- tett, egy felhívással együtt hirdette tett meg így: »Térjetek meg,mert elközelített Istelnnek országa!« Ezt ö lehetővé tette, pedig ránk nézve tiszta merő lehetetlenség lett volna. Jézus Krisztus szoros kaput nyitott, de mégis kaput.: a bocsánat kapuját. Gsak egy akadály gátolhatott volna meg bennünket, — de ez az egy aztán végzetesen és elhárít- haitatlanul — hogy ebbe az ország- ha belépjünk: a bűn. Ezt :az akadályt Ö eltörölte. Akiket ő kiválasztott és az idők végéig szabad kegyeimé szerint kiválaszt, azokat vérével mosta és mossa tisztára és teszi alkalmassá arra, hogy ennek