Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1946-03-23 / 6. szám

„ADJATOK ENNI NEKIK TI!"

Irta: Békeii lBenő

ÉSZREVETTÜK/

hogy kellemetlenül vádol a fehér papír, amire most ezeket a sorokat rójuk. Mennyi mindent kellene észrevennünk, amit nem veszünk észre; mennyi mindent észreveszünk, ami nem ránk tartozik; mennyi minden ránk is tartozik, észre is vesszük, de nem merjük leírni; mennyi mindent észre is veszünk, le is írunk, de nem érdemes leírni, mert az emberek nem tartják fontosnak. Pedig az idő sürget és a napok gonoszok;

*

hogy milyen lelki feszültséget okozott az embereknél a nemrég elhárított belpolitikai válság. Magával a válsággal fogalkozni sem nem célunk, sem nem feladatunk, de hadd mutatunk rá arra, hogy mennyire kézzelfoghatóvá válik az emberek közötti véleménykülönbség még olyanok számára is, akiknek talán fogalmuk sincs a véleménykülönbség okáról.

Nagyon1 komolyan figyelmeztessük népünket, hogy az Isten és emberek közötti véleménykülönbség még enne! is kézzelfoghatóbb következményekkel jár. Ezt a múltban már megtapasztalhatta min- den lélek. Vegyünk először is tudomásul ezt a ténylegesen meglévő véleménykülönbséget. Isten mást akar, mint mi. Ebből a »másból«

Ö nem hajlandó engedni. Ne várjunk Istentől engedményeket Mi ez a más? Az élet! És 4ni az, amit mi akarunk, szinte fanatikus dühhel? A halál! Másodszor pedig engedelmeskedjünk ennek a »másnak«. Isten, amikor akar, akkor nem tárgyaló feleket keres, hanem enge deim ességet ;

* :

hogy ezt azért is jó tudnunk, mert sokfelől hallunk olyasmit, mintha Istennek semmi más dolga nem lenne, csak az, hogy rajtunk ■segítsen és hozzánk igazodjék. Annikor mi háborút akarunk, akkor segítse a háborút, amikor mi békét akarunk, akkor segítse a békét. Nagyon tragikus sors vár ránk, ha ez a vélemény általánossá lesz. Nem az a kérdés, hogy mi az Isten dolga (mert Ö tudja azt), hanem az, hogy mi a mi dolgunk. Ai mi dolgunk az, hogy az Ö véleményét és akaratát kutassuk. Neki engedelmeskedjünk és céljai elérésében munkatársai legyünk:

*

tehát, hogy kevesebbet kell törnünk azon a fejünket, hogy mit kellene Istennek akarnia és csinálnia és sokkal több engedelmességgel kutassuk azt, hogy mit akar és mit cselekszik.

*

hogy megint kevés az ember az embertelenségben. Ma emberekre lenne szükség, akiknek fáj minden ember fájdalma, betegsége és bűne. Bátor és hűséges emberek után ki- ált ma ez a nép. »Máis« emberek, »új« emberek kellenének. (Rom- 8:22).

*

hogy az igazi bűnbánat helyett még ma is legfeljebb azt bánja az ember, hogy — rosszul spekulált. De azt, hogy — elfelejtette az emberséget, vagy legalább is a bátor- i ságot, a helytállást, azt még saját | maga előtt is tagadja.

Jézus hosszúra nyúlt tanítását nagy sokaság hallgatta. A tanítás bevégeztével megszántál őket és akkor mondta tanítványainak: »Adjatok enni nekik ti!« Ez a felhívás és utasítás ma is érvényes. Ma is éhes a nép és enni kíván. Nem mindegy az, hogy kitől és mit kap enni. Akkor kenyeret és halat kellett szétosztanunk, ami volt. Kétségtelenül most is jelenti ezt is, de jelenti azt is, hogy Jézus a tanítványaitól várja azt, hogy az éhező népet minden vonatkozásban kielégítsék.

Ma éhes a nép. A magyarságot valami nagy éhség és szomjúság gyötri. Kiábrándultak és csalódottak az emberek. Félelmek között élnek és reménytelenség béklyói szorítják, csüggedt lelkűk vigaszta- latlanul háborog. Az eltévedt emberek tanácstalanságával lődörögnek kivezető utat vágyva- Ki és milyen eledelt ad ezeknek? Ha Jézus Krisztust kérdeznék meg, miiéle eledelre van szüksége ennek a népnek, mitől gyógyulna, vigasztalódna, miből nyerne erőt, életkedvet, reménységet, biztos és világos feleletet kapnánk: »A lél’ek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok nektek, lélek és élet«. (János 6:63.) A Krisztus evangéliumára van szüksége ennek a népnek, a tiszta és a hamisítatlan Igére: • »Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad.« (János 6:68.) — mondotta Péter.

De jó volna, ha bátran mondanánk mi is.

Templomaink nyitva vannak. Az igehirdetők bántódás nélkül a helyükön vannak. Ha hiányoznak, vagy önszántukból, gyávaságukból elmenekültek, vagy az evangélium hirdetésén kívüli tevékenységük miatt sínylődnek. De .vájjon hirdet- tetik-e tisztán, bátran, megalkuvás- nélkülien az Isten élő és ható beszéde? Vájjon a magyar nép templomaiból magával . tudja-e vinni a vigasztalódást, békességet, reménységet; vájjon az igazságra éhező lelkek hallják-e templomainkban az igazság tiszta és ele- gyítetlen beszédet? Annak az evangéliumát, Aki maga mondotta: »Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra-« (János 18:37.)

Nem mindenáron való vádként, csak szomorú vallomásként írom, hogy nem kanja meg népünk Jézus tanítványaitól ezt az eledelt. Alkalmam volt legutóbb többek .igehirdetését hallgatnom. Fáj, nagyon fáj és végzetesnek tartom, hogy nem a tiszta, »egyszerű«, világos és időszerű, írásszerű evangéliumot hallottam, mesék, az élet fölött való elbeszélések! erőtlen, irányt, megoldást mutatni nem tudó vagy nem merő, általánosságokba vesző prédikációkat hallottam. Egyházi beszédeket, melyek nem akarják tudomásul venni a rajtunk levő Isten ítéletét, a reánk ömlött Isten haragját, beszédeket, melyek úgy hangzanak el, mintha minden rendben volna, csak egy kis ma- laszt, lelki ömlengés kellene.

Jézus tanítványai arra köteleztelek el, legyenek akár igehirdetők, vagy akármi más szolgái is az egyháznak, hogy a romlatlan Igét, a tiszta evangéliumot hamisítatlanul, megalkuvás nélkül, eledelként adják. Senkin akkora felelősség nincsen a magyarság, a magyar nép jelenlegi állapota é>s jövendőbeli sorsa miatt, mint az igehirdetőkön.

Kálvin János 400 évvel ezelőtt ezzel a címmel írta meg röpiratát. A reformok mai mozgalmát azonban nem hasonlíthatjuk a 400 év előttihez. Kálvin ilyen tételeket állított fel: ».'.. a keresztyén tudomány kút- • jai... majdnem végkóp meg voltak semmisítve; a sákramentomok- kal élés sokféleképpen meg volt rontva és fertőztetve; az egyház kormányzata az utálatos és tűrhetetlen zsarnokság képére volt változtatva.« -— »Az egész vallás szinte az ellenkező alakra satnyult át« — írja később. Református anyaszent- egyházunk mai állapotát, minden fogyatékosságai ellenére is. nem így látjuk. A reformáció egyszer már alaposan megtisztította az egyházat, s ennek a reformációnak a mai egyház is áldott örököse. Miért van mégis újból reformokra szükség?

1. Nem lehet a reformvágy oka a politikai történés. Az államhoz való viszonyunk változása, még az egyház és állam'teljes szétválása sem indokolná az egész egyház átformálását. Ez a teljes szétválás (meny nyiben kívánatos és mennyiben fenyegető veszedelem? — nem válaszolhatunk most reá) szükségessé tehetne szervezeti változásokat is, bár a felmerülő kérdések inkább pénzügyiek, gyakorlatiak és nem elviek. Itt csak azt kell fontolgatnunk. hogy az állami támogatás mankóját magától eldobó (vagy attól megfosztott) egyházat hogyan erősítsük meg, hogy a maga lábán járni tudjon.

Még kevésbbá lehet reformjaink oka a magyarság életének új útja. »A presbiteri rendszer semmiféle modern képviseleti demokráciával nem azonos.« (Révész Imre.) Az egyházi átalakulást nem kívánhatjuk a forradalmi átalakulás analógiájára; mindenekfölött lázért nem, mert az egyház minden hasonlóság és kölcsönös hatások ellenére sem demokrácia, hanem krisztokráeia. Krisztus-uralom.

2. Felvethetjük újból a Révész Imre által 1935-ben különösebb visszhang nélkül felvetett kérdést: »Presbiteri rendszerű-e a magyar református egyház?« A válasz bizonnyal ma sem (s ma még kevésb- bé) lehet más. mint az övé: nem lehet azt/mondani, »hogy a mélyebb vizsgálódás előtt egyházalkotmányunk tényleg gyökerestől presbiterinek bizonyulna«. — Bár a presbiteri rendszert mint bibliai alapokon nyugvót vallanunk kell. s annak mind tökéletesebb megvalósulása, felé‘törekednünk kell. mégis nem az

A magyar ébredés ügye az igehirdetés tisztaságán, elegyítetlensé- gén fordul meg.

»Adjatok enni nekik ti!« Ez a parancs. De ne .maszlagot, de ne limonádét, de ne fűszerezett fűrészport, de ne kitalált meséket, de ne önigazolást és ne .életnólküli dialektikát, hanem Igét, tiszta Igét, a Krisztus evangéliumát.

ezen elvből folyó reformok (főtisztségek hatásköre, paritás) a legsürgősebbek. Bibliai presbitérium sohasem lesz — az idézett tanulmány szerint — szeretetszolgálat, evangé- lizáció és misszió nélkül, s viszont (hadA húzzuk alá a. megállapítást) »ezt a munkát az egyház soha addig vállalni nem fogja és mindig a szabad egyesületek egymást keresztező ... munkájára bízza. , míg élő »bibliai presbitériumai nem lesznek«. A mának egtyik legnehezebb feladata a paradoxon feloldása: ha töredékesen is, de a munkát vállalnia kell.

3. Talán felesleges is ebben az újságban újból leírni azt, amit egyik múlt számban Victor János a lelkészválasztás reformjával kapcsolatban leírt: igazi változást csak gyülekezeteink lelki ébredése 1 jelenthet. S ha a szervezeti reformok szükségesek is. óvjuk magunkat attól, hogy csalatkozhatatlan gyógyszert lássunk bennük. Akik ismerik az amerikai egyházakat, tudják, hogy az államtól elvált egyház nem-népegyház~vo\ta. még nem jelenti azt, hogy a legszebben megvalósított zsinat-presbiteri szervezet (önkéntes egyháztagság stb.) sem biztosítja a tagok hitvalló egyháztagságát. Értsük meg: bármennyire látszik is- létkérdésünknek a népegyházi keretből á hitvalló egyháziba átmenet, ne essünk abba a ma, állami és egyházi vonatkozásban egyaránt gyakori hibába, hogy a keret megváltozásától várjuk a lelkiek változását. A megújulás igazi akadályait ma is inkább keresném személyekben (beleértve persze mimagunkat is), mint az* egyház mai szervezetében.

' 4. Ne várjunk sókat az egyháznak hsak felülről történő megújításától. A megújulás valóban csak fölülről jön, Istentől, de a gyülekezetek vérkeringésén keresztül érezteti hatását.

5. Vigyáznunk kell a népegyház (tömegegyház —hitvalló egyház merev szembeállításával is.V Nem hiszem, hogy újat mondanánk: a népegyház egy adott (s kegyelemből adott) lehetőség a hitvallóvá válásra. Missziói alkalom: a ke- resztségben már elpeesételteknek, hagyományból nem egyházelleneseknek, statisztika szerint reformátusoknak, vagy ma még reformátusoknak tág köre: valljuk meg bűn- bánattal, hogy élő kövekként beépítésükre igen keveset tettünk. Ne akarjuk ezt a ma még adott lehetőséget magunk eldobni; legégetőbb

AZ EGYHÁZ MEGÚJULÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL