Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-07-25 / 15. szám

1. A születésétől fogva sántát mindig csak a templom kapujáig hozták a „jóltevői“, akik bizonyára nagyon sajnálták és igyekeztek „segíteni“ a nyomorúságán. Igaz, kapott is alamizsnát és így tovább tengethette életét. Úgy beletörődött, hogy nemcsak mások, hanem maga sem gondolt élete nagyobb, radikálisabb megoldására, változására.

Ismerjük föl magunkban, — farizeusi ítélkezés nélkül — másokban is a sántaságnak ezt a nyomorúságát, amikor egy-egy bajunkat jól tudjuk, érezzük, de mindig van rá mentség: így születtem, így neveltek, ilyen a természetem nem tehetek róla. Nem tagadjuk el, másoknak is tudtul adjuk, hogy sajnáljanak, részvéttel legyenek irántunk olyan nyomorúságunk miatt, amit elhittünk és elhitettünk, hogy nem lehet rajta segíteni. Ugyanígy mások, a megátalkodottak esetében. És itt ne csak kirívó bajokra gondoljunk, mint pl. paráznaság, iszákos- ság, kártya szenvedélye, hanem sokkal inkább ilyenekre: nem vagyok alkalmas bizonyságtevésre, aggodalmaskodó, gyáva a természetem; nem tudok megvigasztalódni az engem ért veszteség fölött; nem tehetek róla, de nagyon rettegek a mai körülmények közölt stb.

Jó tanács, szép szavak alamizsnái itt mit sem érnek. Gondoljunk csak testi és lelki betegek, bajban lévők látogatásának, vigasztalásának szokásos, közismert módjaira: „Majd megsegít a jó Isten, csak imádkozzál, maid rendbejön minden“, stb.

2. Még az apostoloktól sem kért és nem várit a sánta mást, csak alamizsnát. (3, v.)

Itt egyfelől rávilágít az Ige arra az érdek- keresztyénségre, amelyik a templomba járóktól, az egyháztól, a hívektől, sőt az apostoloktól is csak apró, életet tengető segítséget vár: pártfogást, szavazatot az elhelyezkedésnél, eíőbb- rejutásnál. Akik jól keresnek a vallásosságon, az egyház kapuja körüli tehetetlenségen, — mégha szorgalmas forgolódásnak látszik is sokszor. Akik hívő embereknek Istent kereső útjába szinte odaállanak azzal az igénnyel, hogy alamizsnát, megélhetést azok biztosítsanak számukra (hiszen a hitnek jócselekedetekben kell gyümölcsözni), de azt nem várják, hogv bajaik okának, igazi megoldásának a mélyére nézzenek, vagy azokhoz hozzá is nyúljanak.

3. Nemcsak a kapuban, hanem a templomon belül is találkozunk ezzel a vággyal, igénynyel, amelyik Krisztusnak nemcsak kis névtelen tanítványaitól, hanem Péterek és Jánosoktól is csak szép beszédnek, remek gondolátoknak, szenzációs meglátásoknak, vagy érzelmi játékoknak, érdekes történeteknek stb. alamizsnáját várja. De bűnről, de különösen a magaméról, szó se legyen, az nem szószékre való! Krisztus, az Ő evangéliuma, ítélete, érettem hordott kerseztje, kemény beszéd, botránkozás — vagy unalmas beszéd.

6

4. Péter azonban nem a sánta igényéhez alkalmazkodott. (6, v.) Amim van, azt adom: — mondotta, — a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj. Sok-sok anyagi, testi, lelki bajon, „már ilyen vagyok“, „ilyennek születtem“ természetünkön csak pillanatnyi segítség a jótékonyság hitből termett gyümölcse, vagy az együttérző részvét jószava is. Az igazi segítség ez: megmutatni, megláttatni Azt, Aki. alamizsna, csillapító helyett a teljes gyógyulást adja, bizonyságot tenni Arról, Aki állal a sánták járnak, vakok látnak . . . Őhozzá vezetni, az utat, a hogyant megmutatni. Persze ez nem olyan egyszerű. Ez nem könnyű elintézés. Ezt nem mindenki telheti felelőtlenül. Ezt nem tehetem meg minden további nélkül, mert előbb rajtam, bennem kell a csodának végbemenni. Ezt csak az mondhatja, akinek már boldog hitbizonyossága, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, Aki engem megerősít, csak azután és csak az nyúlhatja az arany, ezüst alamizsna helyett ezt a bizonyosságot, ezt az egészen mást. Különben még alamizsna sem lesz, hanem csak botránkozás.

Azután jön a csoda. A sánta jár, ezt látja a sokaság (a kívülvalók is) — és dicséri az Istent,

Csikai Kálmán.

JEGYZET

Különös biblia-lcriíiKa

Már a múlt számunk jegyzet rovatában szóvátettük, hogy mostanában világi lapjaink állandóan találnak valamit, amiben támadhatják hitünk, vallásunk szent dolgait vagy gúnyolódnak felette. Most legutóbb a „Magyar Szó“ című politikai napi lap hosszú cikksorozatban hangzatos, olcsó hatás után vadászó címekkel, egészen könnyű fajsúlyú, tévedésekkel teli, riportszerű közleményekben Bibliánkat vette támadás alá.

Nem szoktam olvasni ezt a lapot. Zsúfolt harmadik osztályú kocsiban utazva két asszony szörnyülködő beszédére lettem figyelmes. Ök háborogtak ezeken a cikkeken. „Mégis csak rettenetes, hogy már hitünknek se hagynak béJ két. Mindenünktől meg akarnak fosztani. Látszik, hogy sohase olvastak Bibliát és nem szent a számukra az, amit Isten mond. Ilyent állítani, hogy meghamisították a Bibliát. Nem lenne szabad az ilyen cikkeknek megjelenni!“ Hogy ne lettem volna finvelmes az ilyen beszédre. Az egyik asszony fiatal vasutasné, a másik pedig gyári munkásnő volt. (Az egész szomorú esetben ez a vigasztaló, hogy azért nem mindenki hisz minden kinyomtatott betűnek.)

Azzal vádolja ez a cikksorozat a Brit és Külföldi Biblia-Társulatot, hogy hamisított Bib-