Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-03-01 / 5. szám
ő költészete. Halálosan meg is sértődött az életnek mind a két esküdt ellensége az ő fellépése miatt: a nem-magvar forma is, meg a hazug forma is, amely irodalomban mint tényező egyáltalában szóba jöhet. Bűntudat és bűnbánat egyaránt vallásos természetű magunktartása. Illő tehát megkérdeznünk. hogy viselkedett a maga területén egyedül illetékes, tehát az egyetemes élet szerint is vallásos magatartás Ady Endre írodalmilag bűntudatos és bűnbánatos magatartásával szemben? Nem értette meg és nem is ismerte fel. Ne csudálkozzunk azonban fölöttébb rajta, hegy nem másképpen történt. Nagyon elhalvány'- dött már akkorára hazánkban a XVJI. század- eleji ébredés emléke s alig volt érezhető a hatása, különösen azokban a körökben, ahol irodalomról általában szó eshetik, a közén- és felső néoosztálv tagjai között. A vallásos élet is hűlt, hűlt kifelé, hőfoka grádusokkal lejjebbszállvám formáiban már régen nem egyetemesen vallásos élet volt, hanem csak társadalmi szokásrendszer. A szokás pedig alázatos szolgáiét mondat a csöppet sem alázatos uralkodni vágyókkal is, sőt ha tehetős az illető, tanácsos így fogalmaznia: alázatos szegény szolgája. Hogy fogadta volna szívesen a bűntudatos és bűnbánatos őszinteséget ő. az öntelt és humanitására büszke farizeus. Különben is olyan jól beváltak már az irodalom technikai vívmányai, hogy a sz'kás- rendszerben megszokottan mozgók világért s’m óhajtottak változtatni rajta. Nincs annál szebb, mikor a tiszteletes úr jambusokbao vagv rímte- len matfvar tizem^ettősökben imádkozik és emelkedett stílusban fejtegeti, hogv a tudomány rém ellensége a vallásnak. Tagadhatatlanul vannak azonban ennek a kornak már felébredt egyedei is, az u. n. bél- missziósok1. Hát. ők hogy viszonyultak Ady irodalmi forradalmához? Vigyázzunk a válasszal, mert itt talán az eddigi pontokhoz kénest is könnyebben követhetünk el súlyos igazságtalanságot, Mindenekelőtt válasszunk el egynebánv csoportot a nagy egészből, mint nem oda tartozókat. Itt is vannak szakműveltek, idegen kulfúréjúak és új-farizeusok is. A szakművelteik — vallásos téren mozgunk — jobbára theologiai képzettségűek még akkor is, ha történekből autodidakták. Ezek, ha irodalomról, jelesül versekről, első sorban énekversik- ről van szó, nagyon természetesen azt hangoztatják, hogy fő a tartalom, nem fontos az, hogyan, de fontos, hogy Istent dicsőítse az ének. Szak- műveltségük nem engedi meg belátniok azt, hogy irodalomban, tehát versben is, tehát é^ekversben is Istent csak a forma dicsőítheti vagy kárrmol- hatja, mert csak egészséges forma mutathat egészséges tartalomra, nem lévén elválasztható ez a kettő egymástól. „Világi" irodalomban a theologiailag szakművelt indifferens, hogy mennyire vitte. Ha résztvett volna Ady irodalmi formájú bűnbánatában, semmiesefre sem beszélhetne így. Sok köztük az idegen műveltségű is, hiszen a magyar belmisszió angol-német-francia gyökerű. Ezek először is legkönnyebben meg sem érzik, szép-e az, amit az említett nyelveken énekelnek. Azután meg az általuk megismert külföldi énekek közt csakugyan is sok minden nagyon szép. Idegen eredetű műveltségüknek a nem-magyarul magyar versek közül is sok minden nagyon tetszhetik, szó sincs róla. ízlésük különben is inkább romlik mint javul, mert az idegen kincseket rendesen maguk vagy „testvéreik? for dítgatják magyarra. Az új-farizeusek a belmissziót is hamarosan lehűtik vallásos áhítatból társadalmi szokásrend- szerré. A szokásrendszerben pedig — láttuk nr'r — a megszokottság technikája él az iroda!mi törvény helyett. De mit csinálnak azok a belraissziósok, akik egyik csoportba sem sorozhatok? (Folyt, köv.) Karácsony Sándor. A Biblia mélységei felé ö tudja „Tudom a te dolgaidat“... Jel. 2:2. Jézus Krisztus levelet irat János aDOstolbl a hét ázsiai gyülekezetnek. Mind a hét levelet így kezdi: Tudom a te dolgaidat. Naponta olvasva most egymásután ezeket a nekünk megőrzött kétezeréves leveleket, úgy látom, nekünk van mindegyik címezve. Nekünk szól vigasztalása, figyelmeztetése, felszólítása és intése. „Tudom a te dolgaidat.“ Micsoda vigasztalása van ennek a Krisztusi üzenetnek. Nap, mint nap jobban terhel az élet, szűkebbre szorulnak eddig sem valami tág lehetőségeink s egvre jobban valóság lesz, hogv a megnövekedett élet- teher és megsokasodott gond mellett milyen erőtlen, szegény és árva vagvok. Kinek fái az én sebem? Kinek szívügye az én ügyem? Ki segít rajtam? „Tudom a te dolgaidat" hangzik felém Krisztus szava. És azt meg én tudom, hogy ez nem csak szó, hanem valóság, terhet lerakató, bánatot az Ő lábai elé öntető, igazi vigasztalást adó valóság. „Tudom a te dolgaidat." Figyelmeztetése ennek az üzenetnek az, hogy nem lehetnek titkos ügyeim, sötétség leple alá rejthető cselekedeteim. Vágyaimat, céljaimat, tetteimet, szándékaimat, múltamat, jelenemet és jövömet valaki tudja. Nem úgy tudja, hogy én elmordom neki szépítve, mentegetve, magyarázattal ellátva, hanem ahogy éltem, gondoltam, tettem. S nemcsak egyszerűen tudomásul veszi, és idővel elfelejti hanem tudja, számontartja, véleményt nyilvánít felette. Megállít-e ez a figyelmeztetés most, ebben a pillanatban? „Tudom a te dolgaidat." Felszólítása is ez Krisztusnak: Mondd el nekem, beszéld meg velem, hiszen én tudom a te dolgaidat. Mennyi tanácstalanság, aggodalmaskodás, békétlenség fakad abból, hogy magunk cipeljük napjainkat, 5
