Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-03-01 / 5. szám
II. évfolyam 5. csaám. Br* Erd'-'e Károly úrnők t 'in u. 13. Hyircgyliaiea^iy44._MiArciu» X. Főszerkesztő: BERECZKY ALBERT, Főmunkatárs: DR, KARÁCSONY SÁNDOR. Szerkesztőség cs kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telefon: 25-99, „Van valami Kevés panaszom ellened! ___“ Most, hogy napról-napra a Jelenések könyvét olvassuk, igen fontossá vált előttem az, hogy Isten igazán ISTEN, Jézus Krisztus-valóban UR (a szó bibliai értelmében Adonáj, Kyrios); tehát nem akárki, nem jelentéktelen, nem csak önmaga számára létező, — hanem Isten, aki mindenben és mindenkivel szemben Istenként viselkedik, — Ur, aki uralkodik is. Isten Tstenvolta és Jézus Krisztus Urasága, nem „cím“, mm hatalom nélküli „rang“, nem epiteton ornan>, díszJ jelző, hanem tartalommal bíró, egyedül csak Öreá illő vallomás és önmegjelölés. Ezek nem képleges szavak, hanem így is van valóban és Reá nézve így is marad mindörökké. Csodálva imádom Isten Istenvoltát és dicsérve magasztalom Jézus Krisztus, az Isten Fia Ur voltát. Minél inkább látom Öt a maga megjelentett dicsőségében, annál inkább látom a magam kicsinységét és jelentéktelenségét. Ö Isten, Ö Ur; én pedig ember, még hozzá bűnös ember, nyomorult, kicsinyke féreg. Mostanság fanyarul nézem magamat: milyen kicsi, milyen senki, milyen nyomorult vagyok és mégis milyen nagy dolgokkal hányom magam. Szinte tragikomikus látvány az ember, ha az Isten fénye ragyog rá, há Jézus Krisztus jelen van. Isten nagysága és Jézus Krisztus dicsősége (a kettő lényegében azonos), szemlélése és cso- dálása s magam kicsiny, parányi volta életes valódi átélése közben olyan különösen hat Isten Igéje, Jézus Krisztus mondása: „Van valami kevés panaszom ellened!" Hát hogy Ö ennyire törődik velem? Hát Ö az ityei kis dolgokra is néz? Hát Ö észre ve'szi, megítéli és szóvá teszi azt a „keveset“ is? Hát ö nem vész el a maga nagyságában, hanem ilyen „apró dolgokkal“ is foglalkozik? Azt még valahogy megértem, hogy „nagy“ bűneimet, életem főtévedéseit s engedetlenségeit megítéli kérlelhetetlen nyíltsággal és őszinteséggel. De Ö olyan Isten és Ő olyan Ur, aki a kevés panaszolni valót is megítéli és tudomásomra hozza. Ezt is el kell fogadnom. Ez most számomra két dolgot jelent. Milyen nagyon nagy dolog az, hogy Isten, aki teremtett, igazgat mindeneket, Jézus Krisztus az Ö Fia, aki Feje az egyháznak, aki Ura az Isten országának, aki felül van minden fejedelemségen, törődik velem, a kis porszemmel, a senkivel, még pedig részletesen, mert még a kevés panaszt is elmondja ellenem. Micsoda nagy és csodálatos szeretet ez! Ez azt jelenti, hogy ú mindég törődik velem. Neki nem mindegy, hogy tn milyen vagyok, hogyan éiek, hogyan tö.töm be hivatásom. Dolgaimat, életemet a legapróbb részietekig ismeri. Nemcsak egyszer vagy néha néz rám és vizsgál. Ö nemcsaR meg-megjíz.tál, hanem személyesen érdeklődik minden étel- részletem, minaen dolgom iránt. Nagyon nagy dolog ez éppen Ötőle. Ez szeretet! Ez megérte*! Ez pásztoráiás! Ez igazán Krisztus! De nemcsak ezt jelenti számomra ez a kijelentés, hanem igen komoly figyelmeztetést is, mert kiderül belőle, hogy én se vehetem felületesen életemet, dolgaimat, hivatásomat és kötelességeimet. Nem nagyolhatom el. Nem lehetek „nagystílű ‘■ Nem hanyagolhatom el a részleteket. tsizony nem elég, hogy úgy nagyjából, a főbb irányelvek tekintetében igazodjam az Igéhez, kövessem Jézus Krisztust, hanem a legkisebb részletekig. Nem tehetek sehol és semmiben engedményeket, mert minden engedmény megalkuvásszámba megy, az Ur rosszalásával találkozik. Panaszkodik az Ur „kis dolgaink“ miatt. Veszedelmesek ezek a kis dolgok, mert nagy bajok és veszedelmek születhetnek belőle. Jó lesz komolyan venni ezeket a „kevés panaszokat ‘: „az első szeretetedet elhagytad‘ ... „vannak ott nálad, akik a Bálám tanítását tartják“... „akik a Nikolaiták tanítását tartják“ ... „megengedted... Jézábelnek ... hogy tanítson és elhitesse szolgáimat", ... „az a neved, hogy élsz és halott vagy“ ... „sem hideg nem vagy, sem hév.“ Igen, panaszolja az Ur, hogy nem az első szeretet van munkánk, imádságunk, áldozatunk mögött, hanem szokás, rutin. Kifogásolja, hogy az Igén kívül más tanításnak is helyt adunk, a tévelygések ellen nem küzdünk. Azt is szóvá teszi, hogy megalkuvásokra nem vigyázunk kellően se erkölcsi, se kegyességi vonatkozásban. Azt is ellenünk hozza fel, hogy elméletileg még csak valahogy igazodnunk, de gyakorlatilag nem. Panaszolja a „kiegyensúlyozotságot“, a lelkesedni nem tudást, a „mindenre figyelemmel levő“ közömbösséget, a beteltséget. Óh, ha hiába panaszkodik! Doulos. / 1
