Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-02-01 / 3. szám

a tél velőkig hasitó hideg szele ellen. De elfelejtkeztünk arról, hogy van ennél legalább vele egyenlően komoly gondunk, hogy a ínváj akkor se pusztuljon el. ha a karám falét kiássák a farkasok és szétfat a nyáj a 'szélrózsa minden irányába, mint egykor a tanítványok a Golgotáról.

Mostanában sokszor megakad a gondolatom a Biblia házain. Nem zsinagógáin, templomain, hanem házain, ahol a fiák nem csak vérüket és indulatukat öröklik nagyapáiktól és anyáiktól, hanem a hii példáját is, az Istenből táplálkozó lélek benső nyugalmát, békességét, alázatát, hűségét, szorgalmát.

Ez a mi világunk hiába erőlködik, semmiféle találmányával nem tudja megcsinálni azt a közösséget, azt a kolektivizmust, ami nélkül pedig hajléktalan marad élete. A közösség születik, még pedig nem vérből és a testnek indulatából, hanem a Lélek által. Ez a Lélek pedig nem a fórumokon és parlamenteken keresztül szokott fújni, hanem elhívott lelkeken. családokon, úgy hogy megrendülnek bele a házak.

Keresztyén házak, fúj-é a Szentlélek szele bennük?

Ez lesz a mi legkomolyabb kérdésünk, itt győz általunk Isten, vagy itt temetkezünk el új katakombáinkba, ahol a szobák falaiba halott lelkünk urnáit fedezi fel egykor az ütőkor.

Kérjük az Urat, hogy küldje el Szentlelkét és rendüljenek meg hajlékaink, házaink az imádságra felelő Isten megjelenésétől.

DR. FÓNYAD DEZSŐ■

„Baptizatus sum“

Azt mondják, ezeket a szavakat írta maga elé krétával Luther Márton életének legkeservesebb óráiban, amikor Istentől elhagyatóitnak érezte magát és odaveszett minden békessége és bizakodása. „Engem megkereszteltek!" „Megkeresztelt ember vagyok!" Ezt jelentik e szavak.

Valljuk meg, hogy vajmi ritka eset az, amikor a keresztségünket így használjuk fel, vigasztalást, erőt, reménységet merítve belőle. Nem azokra gondolok, akik semmilyen kapcsolatban nem állanak Isten megváltó kegyelmével, akiket tehát, ha valamikor megkereszteltek is, hiába kereszteltek meg (legalább is egyelőre hiába). Hívő embereket gondolok, akik jól tudják, mit jelent Isten kegyelméből és kegyelmében élni, de akik ebből a forrásból, a kereszt- ségnek elnyert ajándékából még sem szoktak meríteni. Róluk is szinte ugyanazt kell megállapítanunk: hiába nyerték el a keresztséget. Ke- resztség nélkül is körülbelül ugyanott volnának, ahol vannak.

Persze sokféle magyarázatát lehel adni ennek a különös helyzetnek. Bűnösök benne mindazok, akiknek kötelességük lett volna a keresztség sákramentumát annak a jelentőségnek fényében felragyogtatok ameiv megilleti. És mu- 2

lasztási bűneiket tetézik azok a cselekedeti bűnök, amelyeket a keresztségnek olyan gyakorlati kezelésével követtek el, amely még csak annál jobban lejáratta annak jelentőségét a köztudatban. Elkezdhetnők ezzel kapcsolatban hosszasan és (jogosan) bírálgatni egyházi életünket, egyházi vezetőink és az egyháztagok magatartását, a családokban és a társadalomban uralkodó felfogásokat stb. De ne tegyük. Mert utóvégre mindnyájunknak azt kell mondanunk: akármilyen sokat vétkeztek és vétkeznek mások, mi akadályoz meg engem abban, hogy az én keresztségemnek megadjam életemben azt a szerepet, amelyet Isten szánt neki? Erre a kérdésre nem felelhetünk mást, csak azt, hogy: a saját közömbösségem, amelivel nem becsülöm meö, hanem hálátlanul a sarokban hagyom porosodni Isten egyik legdrágább ajándékát.

Az bizonyos, hogy büntetlenül nem lehet a közömbösségnek ebben a bűnében sokáig élni. A keresztség nem henye ajándéka Istennek. Ne állította volna bele az Ő Fia híveinek az életébe, ha nekik nem lett volna reá szükségük. És, ha ők mégis úgy élnek, mintha enélkül is jól meglőhetnének, akkor nyilvánvaló, hogy Isten az Ö igazát sokféle lelki kárvallásokban fogja rajtuk bebizonyítani.

Ne mondjuk erre azt, hogy minden a hiten fordul meg. Persze, hogy a „hit által" miénk a Krisztusnak teljes gazdagsága és megkeresztelt ember épúgy kívülreked annak körén, ha hitetlen, mint ahogy meg nem keresztelt ember is belül van azon, ha hívő. „Aki nem hisz, az el- kárhozik." De mégis csak nagyon fontos oka lehet annak, hogy a másik oldaláról ugyanez az igazság nem egyszerűen úgy jelenik meg előttünk, hogy: „Aki hisz, az üdvözül", hanem úgy, hogy: „aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül". Ebben van valami el nem hanyagolható többlet! „A hit hallásból van". Azokban ébred fel, akikhez eljutott a híre Krisztusnak és akik így megismerhették és megérthették: mit kínál nekik Őbenne Isten. Minden azon fordul meg: elfogadják-e hitükkel? De a keresztség (és általában a sákramentum) azt jelenti, hogy Isten azt, amit szavakban mond nekünk, még cselekmény külső pecsétjével is meg akarta erősíteni számunkra. A keresztségben egy egyszersmin- denkorra a testünkre rányomott bélyeggel is biztosítani akart bennünket afelől, hogv nekünk szóló komoly kijelentés az, amit Igéjében mond- Hinnünk kell tehát, valóban ezen fordul meg minden, de hinnünk nemcsak az Ige szavaiban hozzánk szóló, hanem a ketesztségünk tényében is számunkra biztossá tett kegyelemben.

A keresztség is ugyanarról biztosit, amiről az Ige: Isten a bűnös embernek megváltó Istene. Van tehát számunkra „megtisztulás minden bűnünktől" Jézus Krisztus által. De a keresztség ezt a maga módján: testi cselekmény formájában hirdeti nekünk.

Ebben először is az az ajándék van. hogy egyenként biztosít bennünket. Az Igét rajtam kívül is sokan hallják és olvassák. Az a Kérdés mindig: magamra veszem-e? Megtörténhetik