Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-05-01 / 8. szám
minden egyes dolgot, melyet teremtett, a legkisebb verebecskéig is... IstEln gondviselése, amint azt a Szentírás feltünteti, a szerencsével és a vakesettel áll szemben. Mivel pedig hajdan az volt a közmeggyőződés s e vélemény ma is majdnem minden ember lelkét elfoglalva taraja, hogy minden csak véletlenül történik: bizonyos, hogy e fonák vélekedés nemcsak elhomályosítja, hanem félig-meddig el is temeti azt, amit a gondviselésről hinnünk kell. Ha valaki rablókra bukkan, vagy vadállatokra, ha a hirtelen, támadt szél valakinek a hajóját zúzza szét a tengeren, ha ház, vagy valami fa dől rá, ha viszont valaki a pusztán tévelyegve eledelt talál és megmenekszik, haboktól hányatva kikötőbe ér, ha csoda módra az egyujjnyi távolságra járó haláltól megmenekül: a testi értelem mindezeket a jó, vagy rossz eseményeket a sorsnak tulajdonítja. Akit azonban Krisztus ajaka megtanított, (Máté 10:30.) hogy fejének minden hajszálai számon, vannak tartva, az okot távolabb is keresve megállapítja, hogy minden eseményt Isten titkos tanácsa igazgat. S az élettelen tárgyakról azt keli tartanunk, hogy bár természet szerint mindegyiknek meg van adva a maga tulajdonsága, erejüket még sem fejthetik Id, ha csak Isten jelenvaló keze nem igazgatja őket. Nem egyebek tehát, mint eszközök, melyekben Isten állandóan annyi ható erőt csepegtet, amennyit akar és amelyeket jó tetszéséhez képest egy, vagy más cselekményre irányítva használ fel... Istent nem azért mondjuk mindenhatónak, mintha bár cselekedhetnék, mégis semmit sem cselekszik és tétlen ül, vagy a természet elé egyszer kiszabott rendet valamely általános ösztönnel állandóan fenntartja, hanem mivel míg gondviselésével az eget és földet igazgatja, mindent úgy kormányoz, hogy tudta és akarata nélkül semmi sem történhetik. Mert mikor a zsoltár (115:3.) azt mondja, hegy Isten mindent tesz, amit akar, egyúttal jelzi azt is, hogy akarata biztos és megfontolt. Mert botorság volna a próféta szavait a bölcselők szokása szerint úgy magyarázni, hogy Isten az első mozgató, mivel kezdete és oka minden mozgásnak. Hiszen a hívek minden nyomorúságában azzal vigasztalják magukat, hogy mindent Isten rendeléséből és parancsából szenvednek el, mivel az Ö kezei alatt vannak. Ha Isten kormányzata így minden művére kiterjed, gyerekes fecsegés e kormányzást a természet folyásába rekeszteni. Azok pedig, akik Isten gondviselését oly szűk határok közé szorítják, mintha a természet állandó törvénye szerint mindent szabadon a/ maga útjára eresztene, nem annyira Istent fosztják meg dicsőségétől, mint önmagukat a leghasznosabb tudománytól. Mert az embernél nem volna szá- nandóbb lény, ha alá volna vetve az ég, levegő, föld, vizek hatásának. Ne feledjük azt sem, hogy ily módon teljesen méltatlanul kisebbíttetnék Istennek minden egyessel szemben megnyilatkozó jósága... Akik Isten mindenhatóságát méltó magasz- talással illetik, kettős gyümölcsét veszik annak; 2 először megtanulják, hegy annál, kinek biriokában van az ég és föld, kinek intését várja minden teremtmény, hogy hűséggel egedelmesked- hessék, van elégséges erő, hogy velünk jót tegyen. Megtanulják továbbá, hogy biztosan nyugodhatunk annak oltalmában, kinek jótetszésétől fü 'g minden olyan veszély, melytől retteghetnénk, kinek hatalma, mint a zabla, féken tartja a Sátánt minden csapásával s minden készületével együtt, kinek intésétől függ minden, ami fenyegeti jó1 é- tünket s azok a mértéktelen s babonás félelmek is, amelyek az előttünk egymás után feltáruló veszedelmek folytán töltenek el bennünket, csak így változhatnak meg és csendesülhetnek el . . . Aki tehát a hitetlenségtől óvakodni akar, mindig tartsa emlékezetében,, hogy a teremtményekben semmi téveteg hatalom, cselekvés és mozgás nincs, hanem Isten titkos tanácsa igazgatja azokat, úgy, hogy semmi sem történhetik, csak az, mit Isten tudva s akarva határozott el . . . Isten a minden ségnek bírája és kormányzója, ki bölcsességéhez képest őröktől fogva elhatározta, hogy mit fog tenni s most hatalmával végrehajtja, amit határozott. S ezért azt állítjuk, hogy gondviselésével nemcsak az eget, földet és élettelen teremtményeket, hanem az ember terveit és akaratát is aképen igazgatja, hogy e tervek és ez akarat egyenesen az általa kitűzött cél felé haladjanak. Hogyan, — így szólsz, — hát véletlenségből, vagy esetlegesen semmi sem történik? Erre azt válaszolom, hogy a nagy Basilius helyesen, mondta, hegy a sors és vakeset a pogányok szavai, amelyeknek jelentése az istenfélő lelkében nem foglalhat helyet. Mert ha miniden jó eredmény áldása, a csapás és szerencsétlenség pedig az ő átka; akkor a sorsnak, vagy vakesetnek az emberi viszonyok közt semmi helye nincs. . . Első sorban megjegyzendő, hogy az isteni gondviselést úgy a múltra, mint a jövőre nézve tekintetbe kell vennünk, azután pedig, hogy ez úgy kormányozza az összes eseményeket, hogy egyszer eszközök igénybevételével hat, máskor eszközök nélkül, néha pedig egyenesen minden eszköz ellenére . . . Bár bajaink közt bűneinknek állandóan eszünkbe kellene jutniok, hogy maga a büntetés bűnbánatra indítson minket, mégis látjuk, hogy Krisztus az Atya titkos tanácsának több igazságot tulajdonít, semhogy ő kit-kít érdeme szerint büntessen ... így nekünk is azt kell tartanunk, hogy míg a világon a zűrzavaros körülmények Ítélőképességünktől megfosztanak minket, Isten ez ő igazságának és bölcseségének tiszta fényénél, magukat e változatos eseményeket megállapított rend szerint vezeti és irányozza a helyes cél felé . . . A világ igazgatásának csodás módja méltán neveztetik feneketlen mélységnek, mivel amíg rejtve van előttünk, tisztelettel kell azt imádnunk ... Ha Isten életünk oltalmazását ránk bízta, oltalmazzuk azt; ha támaszokat ajánl, használjuk azokat; ha a veszélyeket eleve roejfjjnutatja,
