Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-04-15 / 7. szám

Nem az egyház van hivatva arra, hogy Jézus ügyvédje legyen, hanem fordítva, Jézus védi és oltalmazza az egyházat.

Nem a hívek az „egyházfenntartó elem“, hanem Jézus az, aki az egyházat minden körülmények között fenntartja.

Aki igazán ismerte Jézust, aki részesült az Ö kegyelmében, aki hisz a megfeszített és feltámadott Jézusban, mint Isten Fiában, annak legelső és legfontosabb üdvévé, szinte egyetlen ügyévé Jézus ügye, az egyház lesz; még magánéletében és hivatalában is ezt képviseli, mert ez az Isten dicsősége.

Az egyház és a világrend

Mindnyájan valljuk, hogy Isten a rendnek Istene. Ő rendet akar, rendet teremt. Isten rendet akar ebben az egész világban, tehát neim- csak az egyházban, hanem az egyházon kívül is. Bele kell nézni ebbe a világba és bele kell nézni az Ö Igéjébe: mindkettőből kiderül, hogy Isten a rendnlek Istene. A „kozmosz“ eredete szerint ezt jelenti: díszes, ékes, jól elrendezett. Isten tehát a rendnek Istene, Ö tehát a világban rendet akar. Ezzel szemben áll az a szomorú empirikus tény, hegy nincs rend a világban. Tehát valami zavarodás támadt, valami elvégzendő feladat van. Itt felvetődik egy érdekes probléma: nemcsak a politika világában nincs rend, hanem a kozmosznak, a fizikai világnak a területén sincs rend. Mostanában felfedeztek a természettudósok és filozófusok egy új elvet: a rendetle- nedésnek az elvét. E világ nem a rend, hanem a rendetlenedés vonalán halad, ha magára hagyják. Ha kiteszek a szélbe száz babszemet és száz kukoricaszemet, azt a szél össze fogja kavarni és ha magára hagyom, rendetlenség lesz ott, alhol rend volt. A magára hagyott világ á rendetlenedés felé halad. Ez azután a szellemi életre is átterjed mindenütt. Felvetődik a kérdés, hogy ez miért van így. Most inkább a szellemi valóságokkal foglalkozunk úgy, hogy most ez az oldala érdekel a kérdésnek: hogy lehet az, hogy Isten, aki a rendnek Istene, mégis elnézi, eltűri, elszenvedi, hogy fokozódó rendetlenség van ebben a világban. Erre a mi bibliai alapíel- fcgásunk azt tanítja, hogy az események a szellemi világban nem a kauzalitás rendjén haladnak, tehát nem hátulról lökdösik az okok az eseményeket (történelmi materializmus), de nem is bizonyos eszmények húzzák előre az eseményeket (idealizmus), hanem szellemi valóságok kormányozzák a történéseket, közelebbről: Istennek és a Sátánnak nagy mérkőzése folyik ebben a világban és ennek a titokzatos erőmérkőzésnek az eredő vonalán alakul ki az emberi történelem. Ez alapszemlélet és ha ezt nem tesszük magunkévá, máris összezavarodik a látásunk ezekben a dolgokban. Tehát úgy indult el a dolog, hegy Isten világot teremtett, abban rendet akar, igényeli az uralmat. Azonban az építő isteni akarattal szemben van egy másik, sátáni romboló akarat. A rendező isteni akarattal szemben áll egy rendetlenséget szerző sátáni akarat. Mint ahogyan Lukácsnál olvassuk: nem akarjuk, hogy Ö uralkodjék rajtunk. Ez a lélek, ez az indulat van benne ebben a világban, mint törftáníelmJfct hajtó erő, amivel Isten birkózik. Tudjuk azt, hogy a végső győzelem nem kétséges, de éppen ilyen biztos az is, hogy most még folyik ez a mérkőzés.

Ha nem akarjuk, hegy Isten uralkodjék rajtunk, akkor szükségszerűen következik, hogy az ember uralkodik rajtunk. Mindjárt Mózes első könyve elején megjelenik Nimród, aki megteremti az első nagyobb birodalmat, országokat fog egybe: megszületnek az imperialista törekvések, a világbirodalmi álmok. Dániel könyvében lepleződnek le teljességgel ezek a világ- uralmi törekvések. Ott látjuk meg akár a cse- réplábon álló szobor látomásából, akár a négyféle vadállat látomásából, hogy hogyan bontakozik ki a történelem során egy imperialista világuralmi törekvés és hogyan lesz mind durvább, mond gonoszabb, hogyan fordul el Istentől és fordul szembe lassanként Istennel. Nabukodeno- zor király még tud bünbánatot tartani. Még ott van a próféta a király mellett és Isten szavát szólja a királynak, az pedig még hallgat reá. Belsazár királv idejében Dániel már visszavonul a közélettől. A züllés láttára olyan úndorral telik el, hogy visszavonul a politikai élettől és csak amikor Isten belenyúl az életébe, akkor áll elő és beszél. Belsazár még megretten Isten ítélete alatt, de innen kezdve azután a vonal egyenesen lefelé halad. A Jelenések könyvéből látjuk azt, hogy az egyházon kívüli uralkodó akarat, mint fenevad jelentkezik és pedig olyan fene- vad, amely politikai, kulturális és gazdasági egységre törekszik. Az egész világot a maga hatalmába akarja keríteni (Jel. 13, 1. és 16. v.) Azt is megteszi mindenkivel, hogy jobbkezükre és homlokukra bélyeget tesz. A kéz a cselekvésnek, a homlok a gondolkozásnak a szimbóluma, tehát egységes cselekvés és egységes gondolkozás lesz. Igényeli a víláguralkodó a totalitást mind a cselekvés, tehát az etikum, mind pedig a gondolkozás, tehát általában a kultúra területén. A 17. versből tudjuk azt, hogy gazdaságilag is egy nagy egységre törekszik. Kisajátítja magának a gazdasági rendet is. Ez a szupernacionális világbirodalom már egészen szembefordul Isten népével, az egyházzal. A 15. vers azt mondja, hogy adaték néki, hogy azt művelje, hegy akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek. Tehát radikális ellentétbe került a világrend és Isten egyháza. Már most nyilvánvalóan nem az a mi dolgunk, hogy kilométerköveket állítsunk fel s próbáljuk megállapítani, hegy ennek az antikrísztusi fejlődésnek melyik fejezeténél tartunk. De azt hiszem, nagyon eltérnénk a bibliai alaptól, ha nem vennénk számításba azt, hogy ezen a vonalon halad a történelem a végső kibontakozás felé és így az ökumenikus miunkánkat is, meg a mi mondanivalónkat is ebbe a bibliai keretbe kell belefoglalni. Akkor vetődnek fel azután az igazi kérdések, ha a bibliai alapra helyezkedünk. Az alapkérdés ez: ha ilyen íeltar5