Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-03-15 / 6. szám
Ebhez persze nem elég a márciusi láz, a márciusi álom, a márciusi mozdulat, ehhez bátorság kell: az önmegváltás illúzióiból való kivei- kőzés és a Krisztusba való felöltözés legradikálisabb átalakulása és bátorsága. Mi is új eget és új földet várunk, de a Biblia világából kilépő új eget és új földet, nem pedig emberek lombikjaiban kiagyalt Európát! Isten Igéje teremtette a világot, csak az tudja újjáteremteni is:‘ezen az igazságon semmit- sem változtat az, hogy „a világ nem fogadta be Öt. Épen ezért ég el újra meg újra lángokban és katasztrófákban. Március igéző szavaihoz mi csak ennyit teszünk hozzá: Isten Igéje nélkül nincs új Európa és nincs új magyarság! Fónyad Dezső. Hozzászólás „Néhány szó az Ady-kultuszhoz evangéliumi megvilágításban“ című cikkhez. Nem vitacikket írok, csak úgy érzem, felvilágosítással tartozom azoknak, akik könnyen félreérthetik a fenti — bizonyosan jóakaratból fakadó — írást. Teszem ezt attól a felelősségtől vezettetve, hogy úgy látom, félrevezethet, sőt a megkezdett úton visszavethet ez a cikk olyanokat, akik már megértettékformán, mik a közösségi bűnbánat előfeltételei és elemei. Az irodalom és művészet általában közösségi életünk érzelmi megnyilatkozása. A művészet eszköze a jelkép. Ez csak akkor művészi, tehát tényleg jelkép, ha magán túlutal, nem anyagával hat, hanem az anyagon diadalmaskodó általános (engem, téged, mindannyiunkat képviselő) jelentésű formájával. Az akt kép nem lehet pl. megbotránkoztató, ha művészi, mert egészséges embert megfogja a forma, nem látja a meztelenséget, hanem azt érzi, árúit a művész kifejezett, hogy magát megmutassa. Ennyit a művészi alkotás tartalmáról. Még messzebb áll az egyedül lényeges formától a művész élete. Ez csak akkor és annyiban érdekes, amikor és amennyiben a mű teljesebb megértéséhez szükséges. Fogalomzavart okoz tehát és a világosság ellenségének mutatkozik, aki a művész életét és a művet (oeuvre) összekeveri. Ez egyébként szakértelem kérdése, aki nem látja tisztán a két szempontot, tanulmányozza alázatosan és igyekezzék vele tisztába jönni. A Szentlélek mindenkinek adhat minden kérdés megértéshez elegendő világosságot. Végül ott tartunk, hogy mindenki látja, Ady műve a magyar közösségi bűntudat és bűnbánat első fontos lépése. Bűnbánó magyar lélek beszél a műben; a bűntudat és a bűnbánat első sorban művészi, tehát az előtte volt magyar művészetet bánja és újítja meg. Utat mutat a mű a felébredt magyarság irodalma felé. Irodalomban így és ebben az irányban ébredhet új életre a magyarság. A művész egy szennyes kor gyarló fia. Élete nem belmissziós példatárba való, bűnös élet. A vallásos élmény mégis Adynál lép először művészi, azaz őszinte, személyes formában a magyar közösség elé. Ady vallásosságát jellemzi elsőnek az, hogy művészi megnyilvánul- hatása maradéktalanul egzisztenciális. Nagy dolog ez, nem szabad a belmissziós eredmények iránti féltő buzgalomból a fürdővízzel ezt a nagyon értékes csecsemőt kiönteni. Az Ady-kérdés irodalmilag már eldőlt. A magyar közösségi bűnbánaton belül az irodalom a közösség érzelmi bűneiből való ébredés tanúja és közege lehet. Az első lépést az Ady-oeuvre már megtette.' Kár lenne előítéletektől vezettetve, egy generációval túlhaladott és az irodalomelmélet tudós eredményeivel ellenkező felfogással meg nem történtté deklarálni ezt a fontos lépést, mely hála Istennek, igenis, megtörtént, folytatásáért imádkozni kell, nem letagadni. Féltő gonddal őrizzük Isten ügyét, de lássuk meg,'mikor és kitől kell féltenünk. Az élő Adynak Isten nem adta meg a belmissziós bizonyságtevő karizmáját, másra hívta el, a magyar közösség érzelmi életét bízta rá, a magyarság közösségi bűnei közül a forma, nevezetesen az irodalmi forma bűneiből (őszinteség hiányából, idegenségből, stb.) való ébresztést. Ezt meg is tette, ezzel és így Ady bizonyságot, bizonyára teljesebb és meggyőzőbb bizonyságot tett, mint rossz vallásos versek vagy fordítások szerzői igaz hitüket és a Szentlelket megcáfoló formátlan műveikkel. Ki-ki világítson a maga helyén! Molnár FerencKülönböztessünk ...! Nagyon fontos az, hogy jól különböztessünk. Ezt Isten parancsolja: „Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét“. (II. Tim. 2:15.) Mindig szégyent vall az, aki a józanság Lelkének mellőzésével, helytelenül hasogatja az Igét, azaz helytelenül különböztet, nem jól taglalja az igazság tételeit. A becsületes megállás Isten előtt: azaz Őszinte kezelésmódja életünknek, a lehetségesítője a helyes különböztetésnek. Vegyük boncolás alá ezt a tételt most: Mi a világ? Mi nem szükségképpen, kizárólag a világ? Mi lehet nem világ is? Keresztyén értelemben a világ alatt két dolgot értünk. 1. Világ, melyért Isten odaadta a Fiát! Itt tehát a világ Isten szeretetének tárgya (János 3:16.). Ilyen értelemben tehát a világot szeretnünk kell nekünk is, hiszen Isten is szereli. 2. Világ, mely Isten haragjának tárgya (I. János 2:: 15—17.). Ezt a világot, — mely testi, önző, hiú, megátalkodott, istenellenes, megtérni nem akaró, —■ Isten gyűlöli. Ezt gyűlölnünk kell nekünk is. Ezt a szellemet. Ez a világ az, amelynek szellemétől el kell szakadni a keresztyénnek. 3
