Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-01-01 / 1. szám
lommal, hisz úgy elferdülnek és meghamísíttat- nak a felületes emberek száján. Örültem, mondom, egyrészt, bogy ezt elmondhattam, de másrészt szomorkodíam, mert nagyon jól tudom, hegy bizony az én hittestvéreim és megújulásom előtt magam is igen tudatlanok voltunk a csodákat illetőleg. Szabad azt mondani, hogy nincsenek cso- dák?Hát nem csoda az, mikor egy lélek felébred és megtér? Nem cscda az a kegyelem, mely által a lélek felismeri Isten elhívó kedveimét? Ahogy felszabadul bűnei rettenetes kínzó terhétől és ahogyan megoldódnak élete emberileg megoldhatatlan problémái? Nem csoda, hogy a gyáva hőssé lesz, hogy a magára maradt árva és rokkant mindent megtalál az Ur Jézusban, aki szó szerint elég neki mindenre? Én ezt tudom, mert átélem napról-napra, óráról-órára és ahogy nő körülöttem a bizonytalanság körülményeimet illetőleg, úgy nő bennem a bizonyosság afelől, hogy Jézus Krisztus tulajdonának lenni a legreálisabb, kézzelfoghatóbb dolog ezen a világon. És ebből a legnagyobb, legvilágraszólóbb cscda az kell, hogy legven minden keresztyén ember életében, hogy új életet kapott és erről kell, hogy bizonyságot tudjon tenni, mert a Szentlélek jelenlétének egyik biztos jele az, hogy az ember el tudja mondani ezt a vele történt legnagyobb csodát. A többi kell, hogy természetes következménye legyen az elsőnek, aki biztos abban, hegy Ő Jézus Krisztus tulajdona, az ezután is Ő tőle vár minden megoldást és győzelmet a küzdelemben. Annak tudnia kell, hogy nincsenek gyógyíthatatlan betegségek, csak az crvcsck korlátolt tudásában. Jézus ma is csak int és megtörténik a váratlan fordulat. Mennyi ilyen esetről kénytelenek maguk az orvosok beszélni. Hát miért van mégis az a sek kapkodó, hozzátartozója betegágya mellett őrjöngő „keresztyén'1 ember, aki „nem éli túl, ha meghal az illető beteg" ahelyett, hogy leborulna és azt mondaná: „Uram Jézus, Neked van hatalmad és szerető szíved, segíts." Csakhogy ehhez nem alkalmas olyan lelkűiét, aki, ha baj van, futkos fűhöz, fához, jós aszonyhoz, szellemiekhez és talán Jézushoz is, mert mit lehet tudni? hátha? ... Kaszao István esetére nézve azt mondom, amit a többi katolikus zarándokhelyre, hogy hagyjuk azt a katolikusoknak, Isten a szívek vizsgálója. Igen, vannak, akik Lourdesban és egyéb helyeken meggyógyultak, ez tagadhatatlan, bennünket prostestánsokat Isten más utakon vezet, nem sablonosak az Ö útjai, és azt sem merném mondani, hogy náluk ez mind tévelygés és hogy nálunk nincs tévelygés. Ahelyett, hogy őket bírálgatnánk vagy oda mennénk kísérletezni csodaváróan, — vizsgáljuk meg magunkat, hitünket, vájjon van-e bizonyságunk Isten kegyelmének csodájáról és vannak-e tapasztalataink arról, hogy Jézus valóban ma is tesz csodákat? Ha valaki előttünk Kaszap István csodatevő erejéről beszél, vaj ion csak annyit tudunk-e mondani látatlanba, hogy humbúg az egész, vagy 4 elkezdünk beszélni arról, hogy az Ur Jézus hogyan hallgatta meg buzgó esedezésünket ilyen és ilyen esetben? Én sokszor elmondom azt, többi drága tapasztalatom között, hogy mikor az urammal együtt térdre borulva könyörögtünk drága Üdvözítőnkhöz egyetlen kis fiunk életéért és másnap Isten hazaszólította, akkor azt a csodát tette Jézus a mi lelkűnkben, hogy oly közel vont magához, mint még soha addig és olyan édes békességet és bizonyosságot adott az örökélet gyönyörűsége felől, hogy életünk nem hogy megbénult volna, de új lendületet kaptunk a további munkához és bizonyságtevéshez. Öh és folytathatnám sok-sok oldalon keresztül. Én azt mondom, ne seperjünk a más portája előtt, ha azonban saját hittestvéreink próbálkoznak kegyhelyeknél csodavárásra, okvetlen figyelmeztessük őket arra, hogy nagy hiba lehet lelkiéletükben, ha ehhez kellett folyamodniok. De azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a saját életünkből tovább adott áldott tapasztalatok mindig többet használnak, mint éles támadás és vitatkozásba való bocsátkozás. Revideáljuk tehát magunkban ezzel a kérdéssel kapcsolatban azt, hogy van-e bizonyságunk Jézus Krisztus csodatevő hatalmáról naponként? Ha csak egy-két régi tényt tudunk ismételni, akkor biztosan valami baj történt közben a Jézussal való közösségünkben. özv. Forgács Gyuláné. A Biblia mélységei felé Ki hitt a mi tanításunknak? Ki hitt a mi tanításunknak, és az Ur karja kinek jelentetett meg? Ésaiás 53:1. Most, hogy napról-napra Ésaiást olvassuk, egyik fejezetet a másik után, állandóan ez az ésaiási Ige cseng bennem. Ésaiás bátran hirdeti a történelmet igazgató, népeket irányító, hatalmasakat döntő, kicsiket fölemelő és saját népét is verő Istenről bizonyságtételét. Isten általa megjelenti népek, városok jövendőjét, sorsát s öh, milyen döbbenetes: hiába. Vájjon most is nem ez é a helyzet? Isten szól, hirdetteti Igéjét, szólaltatja ítéletét, közli evangéliumát. Hallgatják, olvassák az emberek anélkül, hogy tudomásul vennék, hegy nekik szól, anélkül, hogy válaszolnának reá bűnbánattal, hittel és segítségül hívással. Pedig Isten Igéje megáll, ítélete beteljesedik és evangéliuma igazi menedék volna azoknak, akik hisznek Benne. Van egy biztos útja a szabadulásnak, az egyéni élet, a közösségi élet megoldásnak. A próféták útja. De van tragédiája is. Ez a megvetett prófécia. Gondolkozzál ezen. Doulos.
