Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-02-15 / 4. szám

felfüggeszteni ítéletét „enmagáért és Dávidért" — de egyedül ezért! „És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én enmagamért és szolgámért, Dávidért!" (Ésaiás 37:35.) Mivel Ezékiás király megtalálta az Úrral való hitbeli kapcsolatot, „meghasogatta ruháit, gyászba öltözött, és bement az Ur házába" könyörögni, hitét megvallani, hódolatát kifejezni az Ur előtt, ezért megtartóiává magasztosult a reábizott népnek.

Ez az egyszerű megoldás kínálkozik a mi számunkra is most. Erről nem keli bővebben írnom.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a veszedelem csak egy időre vonult el, éppen azért, mert hiányzott a nép egészének vagy legalább is felelős rétegeinek komoly, Istenhez térése. Ezékiás bűnbánatának meg lett volt a maga konkrét gyümölcse, az asszír király fojtogató ölelése lehullott a népről. De Ezékiás nem tarthatott bűnbánatot az egész nép helyett, s amit ő felépített, a többiek lerontották. Istennek ítélete végröhajtatik a bűneiben megromlott Judeán. Jeruzsálem lerontatik, a nép színe-virága rab- szijjra fűzve elhurcoltatik Babilonba, és a hetven esztendőnek el kell telni, hogy „beteljesedjék az Urnák Jeremiás szája által mondott beszéde, míg lerójja a föld az ő szombatjait..." (II. Krónika 36:21.)

Istent tehát nem vezethetjük félre álbünbá- nattal, félelemből csinált műmegtérésekkel, parancsszóra végrehajtott reformációval, régi kemény szívünk kendőzgetésével, ébredést sürgető jelszavakkal, Isten az álorca mögé néz és lát, Ő látja a valódi szívbéli töredelem hiányát, látja a feltételes megtéréseket, s azok igazi lelki rugóit, látja, hogy nem viseltetünk irányában őszinte odaadással, hanem régi bálványokat rejtegetünk lelkünk zugaiban, és ezért következik reánk az Isten ítélete, — ha egyetemlegesen meg nem térünk valóságosan igazán.

A hetven éves fogság nem törte meg Juda egyházi életét, sőt megújította. A szövetség jele a körülmetélkedés, a szombat, a gyülekezet megmaradt és erős kapocsként fogta össze a szenvedések által megkínzott népet, s megtartotta Juda nemzeti jellegét is. Sőt még több történt. Gondoljunk Dánielre, aki társaival együtt valóságos világmissziói tényezővé magasodik Isten kiválasztó kezeiben. Ezenkívül pedig felzokogott Juda népéből a szent város után való vágyakozás, és megtanulták értékelni, megbecsülni azt, amit látszólag örökre elvesztettek. Isten tehát jót hozott ki egy nép teljesen elesett állapctából. / Ez a mi reménységünk. Isten, elesett, szegény, bűnös magunkat még egy ilyen hasonló tisztulási folyamaton átvezetve is -— megáldhatja, meggyógyíthatja.

Nagy kérdés az, betelt-e már a pohár, mint Júdeábán, — és elhatároztatoit-e már a pusztulás ítélete? Mert ha még nem, akkor van megtartásunk, Dávidért, Krisztusért! A szabadulást hozó megoldás azonban mindenképpen a: hit! Ha kikerüljük a nagy megpróbáltatást, akkor is a hit, ha belevettetünk a próbatétel tüzes kemencéjébe, akkcr is a hit tart meg. Nekünk ke- 6

resztyén magyaroknak tehát mindenkor hirdetnünk és élnünk kell megtartatásunk, megmaradásunk érdekében az egyetemes bűnbánatot. Mert ha a földi bajokat, szenvedéseket valahogy meg is kínlódnánk bűnbánat nélkül, de az ítélet odaát az égi trón előtt, akkor is megtartatik és azt nem takaríthatja meg senki közülünk, az minden bizonnyal eljön és számtalanszor súlyosabb, kínosabb, gyötrelmesebb következményeket zúdítunk fejünkre, ha ott majd megrögzött megtérni nem akarásunk miatt kell az örök gyehennára vettetnünk! „Ma, ha az Ö szavát halljátok, meg ne keményítsétek sziveiteket." „Alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején•' „Térjetek meg és forduljatok el minden vétkeitektől, hogy romlásotokra ne legyen gonoszságtok. Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket... és szerezzetek új szivet és új lelket! Miért halnátok meg, óh, Izráel háza!? Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Ur Isten! Térjetek meg azért és éljetek!"

Ördögkút, 1944. január 18.

Kiss LajosA Biblia mélységei felé

Megrövidüli volna az Ur Reze?

„íme nem oly rövid az Ur keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg ne hallgathatna; hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott." És. 59:1—2.

A meg nem hallgatott imádságról esett szó egyik bibliaóránkon. Valaki bizonyságot tett arról, hogy a hittel elmondott imádságaira Isten azonal felel, ugyannyira, hogy mindig valami félelem van benne, valahányszor kér valamit, mert ismét biztos a csodában. Más valaki is megerősítette ezt, saját tapasztalatával.

Valóban, van valami megdöbbentő az imádság meghallgatásában és Isten azonnali válaszadásában. Hívő és az Ige iránt engedelmes embereknek mindennapi tapasztalata ez. Azonban felmerült a dolog másik oldala is: vannak tapasztalataink meg nem hallgatott imádságról is, pedig azok is hitből fakadtak. Isten talán válogat az imádságaink között, hogy kit elégítsen ki? Úgy csinál-e vájjon, mint ezekben a nehéz időkben a kereskedő, aki csekély készletéből mindenkinek akar juttatni egy keveset, de a fennálló igényt nem tudja teljesen kielégíteni? Megvallom őszintén, bennem is felmerült már ilyesféle gondolat: imádságaimra Isten rendszeresen igennel felelt, s mikor minden nap ismét és ismét kértem tőle ugyanazt az ajándékát, valami szégyenkezésféle fogott el, hátha megúnja Isten nap mint nap ugyanazt a kérésemet ismét és ismét megadni?