Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-02-15 / 4. szám

tos munkájának, magyarán a történelemben az Egyház folytonosságának a tagadása. Mert a bibliai látás mindig úgy látja Isten Szentlelké- nek munkáját, ahogy éppen a Heídelbergi Káté mondja: „Hiszem, hogy Isten Fia, világ kezdetitől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből, szent Lelke és Igéje által, az igazi hit egységében magának az örök életre kiválasztott gyülekezetét gyűjt egybe, azt oltalmazza és megtartja; s hiszem, hogy én annak élő tagja vagyok és örökké az is maradok". (54. kérdés.j Mondja pedig ezt a Heídelbergi Káté a teljes Szentírás alapján és föl is sorol, bizony nemcsak illusztrációképen vagy 20 bibliai igét. Az Istennek ez az Egyháza, amelyet Ö öröktől fogva a világ végezetéig gyűjt egybe, itt is van a földön, közöttünk is. Akkor is van, amikor még olyan mennyei látást nyert próféta mint Illés, azt gondolja csüggedt órájában, hogy csak maga maradt. Isten látja a 7000 térdet, amely nem hajolt meg a Baálnak. És a magyar református Egyházban különös könyörületből látható jelekben is mutatja az ő Szentlelkének Krisztus által életet támasztó munkáját. Mikor ez az ébredés á Lélek szabad hívására a magyar református Egyházon és általa a magyar nép életén megindul, folyik s csak Isten tudja milyen mértékben kifejlődik, nincs világosabb parancsa Istennek, mint éppen az, hogy megkeresse az Ö most itt élő magyar népe, hol szakadtak el a fonalak, hol törte át sok romboló nyomorúság a gátakat s árasztotta el isten- telenséggel földünket. A XVI—XVII. század olyan Istentől adott ajándék, hogy egészen balga dolog ilyen kérdést föltenni: „Ha nem Itt volna soha a XVI. és XVII. század, mi akkor is éppúgy hirdethetnénk a megfeszített Krsztust, mint most". Mert ez nem igaz. Amit Isten adott, arra mi ne mondjuk azt, hogy nélküle is éppúgy hirdethetnénk ... Hirdethetné minden szektás ember, de egészen máskép, mint ahogy nekünk kell hirdetnünk, akiknek ilyen történelmet adott az Isten. „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és fi- gyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket". Ez semmi ellentétbe n nincs a következő verssel: „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz". És pontosan hozzátartozik a még ezután következő vers: „Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezetni". (Zsid. 13.)

Senkire rá nem lehet erőltetni azt, hogy úgy lásson, mint a másik ember. De azt se, hogy amit mi bibliai látásnak ismertünk meg, attól eltérjünk. Istennek teljes alázattal és engedelmességgel megismertük és elismerjük azt a jogát, hogy ítélete alá helyezze pl. a magyar református Egyházat, vagy az egész magyarságot. Sok szorongásunk és sok könyörgésünk keres? az Ő irgalmát. Nekünk is egy Istenünk van és mi is tudjuk, hogy csak Ö az Ur. A XVI. és XVII. századhoz visszamenni pedig éppen azt jelenti, amit Karácsony Sándor előadásában hallottam: „Milyen hatalmas, élő Krisztusuk volt nekik, — miért nincs nekünk?"

Ha magyar ébredésért imádkozunk, bizony ennél hatalmasabb ébresztést nem kaphatnánk Istentől. Bereczky Albert.

Ébredés és irodalom

v.

Még mindig nem értünk valamit igazán. — Hogy lehet az, hogy a mesélő rábukkant a formára. Nagy dolog volt, szó sincs róla, nem mindenki ért hozzá, de ő megtette, hogy kertelés nélkül őszintén magáról mesélt, miközben a legkisebbik királyfi sorsát mondogatta. De hogy jutott eszébe a legkisebbik királyfi? Hiszen néha nem is ilyen mesékről van szó. Petőfi például, mikor felkiált: Mi kék az ég! Mi zöld a föld! legfeljebb a maga életének kék egét és zöld földjét emlegeti olyan meggyőzően, hogy eszembe jut a magam életének ege és földje s jókedvűen bizonykodom, hogy az is akkurát olyankék, meg zöld, akárcsak az övé. De hol van itt a legkisebbik királyfi életének kék ege és zöld földje?

A nagy kételkedésben észre sem vettük talán, de már is feleltünk önnön kérdésünkre mi magunk. Mi kék az ég! Mi zöld a föld! — kiált fel a költő s ez a mostani, fölséges. soha nem látott, egyetlenegy ég az ő eddigi életének minden többi egéhez képest olyan kék és a föld is eddigi tapasztalatainak és élményeinek földiéihez képest olyan zöld, hogy fel kell kiáltani, hogy milyen kék az egyik és milyen zöld a másik. Ez a felkiáltás az én figyelmemet is ráirányította az ég és föld épen mostani kékségére és zöld voltára és én is egy véleményen vagyok vele: milyen szép kék az egyik, milyen szép zöld a másik. Nem azt mondjuk — mondhatnék, persze, bátran, de hát még sem azt mondjuk, hogy talán soha sem volt az ég ilyen szép kék és a föld ilyen szép zöld, mint épen ma, vagy épen most, csak annyi lett örömforrássá a számunkra, hogy most vált nyilvánvalóvá az egyetemes élet egy egyetemes ténye szemünkben, az nevezetesen, hogy az ég kék, a föld meg zöld. Az életnek ez megint örömszerző formája: a kék ég és a zöld föld. A kék meg az ég,továbbá a zöld meg a föld ki is mennek, össze is csengnek gyönyörűen. Mi kék az ég! Mi zöld a föld! pedig zökkenő nélkül haladnak a végkifejlet felé, mint az élet két alapformája, az ellentét meg a folyamat, tartalom, a változatosság, meg a szabályosság, forma szerint.

Jól van, megmentettük a formát, de még nem feleltünk arra a kérdésre, hogy bukkant rá a mesélő a formára? Akár igazi mesemondó volt a mesélő, akár Petőfi Sándor.

Életének valamennyi eddigi egéről és földjéről beszéltünk az imént. A mesemondó és a mesehallgató életének egéről és földjeiről. A mosti kék és zöld láttára a szempillantás egy mílliomodrésze alatt meg kellett képződnie minden égnek és minden földnek, amit egyik is, másik is eddig látott. Nem lehet ezt a szempillantás-töredéket egyébképen jellemezni, mint ezzel a kitétellel: intenzív élet árán, egész élet árán, az Élet árán adatott meg nekik az élmény, hogy az ég kék és a föld zöld, legalább is, mint a valóságos élet formája, kék, illetve zöld. Ez az intenzív, egész, egyetemes, a Pillanat legigazibb lényege szerint áhitatos pillanat volt. Ha a r e- sélő és mesehallgató ebben a pillanatban egész

3