Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-01-15 / 2. szám
hiúja Pétert: „Kövess engem.“ Ezen a fokon nincs már blamage, nincs következménye, nincs lovagias elégtétel, csak egy elégtétel van, amely már megadatott. Ez a tanítvány sorsa, félreértés elkerülése végett ideírjuk, Isten tanít ványairól beszélünk. Háború van Egymás után tűnik elém plakátokról, feliratokról: »Háború van, ne válogass!« »Háború van, takarékoskodj!« Hivatalos helyekről is gyakran hangzik el mindnyájunk felé az igen komoly figyelmeztetés, ne feledjük el, hogy háború van. Azt akarja ez a felhívás mondani, hogy vegyük tudomásul, hogy nem normális életkörülmények között történnek a dolgok. Mi magunk se élhetünk úgy s nekünk magunknak is er"'réni, közösségi életünkben be kell rendez- kedmünk a háborús élet színvonalára, munkateljesítményre, áldozathozatalra és felelősség vállalásra. Ez így magában rendjén van, mert bizony szükségünk van állandó figyelmeztetésre, mert magunk könnyen megfeledkezünk ezekről a dolgokról, önző természetünk nehezen szokik hozzá az áldozatos élethez. Kényelemszeretetünk nehezen barátkozik meg túlfokozott igényünknek ki nem elépítésével. Fényűzést kereső ambíciónk nem szívesen vonul háttérbe. Jó dolog az, ha az újra kinövő szarvakat ismételten és ismételten levágja a kérlelhetetlen tényre való emlékeztetés: Háború van! Van azonban ennek a két szónak valami bosszantó és kellemetlen alkalmazása is. Étteremben vagyok s ízléstelenül tálalva hozzák az ételt. Piszkos a kés. Amikor szóvá teszem, feleletül azt kapom: háború van. Vendégségben vagyok, észreveszem, hogy a háziasszony csinálja meg a tkörülöttem előadódó »cselédmunkát«. Amikor beszélgetünk, kiderül, hogy »a háztartási alkalmazott« nem hajlandó vendéget fogadni, mert háború van. (Történetesen szolgálatom miatt voltam vendégségben.) A suszter nem csinálja meg időre a cipőt, pedig megvan minden anyaga hozzá. A favágó nem hajlandó összevágni a görcsös fát. Az állomási kocsi nem hajlandó a város bizonyos részeibe elvinni, a taxi nem vállal neki nem tetsző fuvart, s mindez azért, mert háború van. Tudom én azt, hogy nagy dolog a háború, de azért mégsem akkora, hogy e miatt ízléstelennek, piszkosnak, tiszteletlennek, engedetlennek, megbízhatatlannak kellene lennünk. Valahol máshol van itt a hiba. Nem a háborúban, hanem bennünk. Nem a háborús korlátozásokban, hanem magunk korlátoltságában. Ez is megbánni valója volna közösségi életünknek. Mi a magyar ébredés? A magyar élet Istentől való megoldása. * * Hidd! Kérd el Istentől! Dolgozzál érte! Munka közben Miéri szükséges az ébredés ? Annyi minden merül fel munkaközben az ébredéssel kapcsolatban, hogy érdemes többször is szólni róla. Dícsérően emlékezett meg valaki egyik hit- testvérünkről, akinek nemcsak magánéletén, hanem egész munkásságán, hivatali működésén is meglátszik az újjászületés. Én ugyan nem szeretem a túlzásokat, magam nem is vennék részt olyasmiben, mint bibliáéra, imaközösség, vagy hasonló, de azt elismerem, hogy néha tényleg komoly eredménye van — mondta. Egy másik hívő ember igyekezett meggyőzni tévedéséről. A barátságos eszmecserében többen is részt vettek. Végül már szinte kialakult az az általános vélemény, hogy az újjászületésre, megtérésre, igazi keresztyénségre tényleg szükség van, hogy a társadalom helytelen berendezkedése megváltozzék, hogy a szociális kiegyenlítődés végbemehessen, az élet köny- nyebb legyen és sok más cél érdekéber. A társaság egyik tagja erre közbeszólt. Nem szabad a célt a következményekkel összetéveszteni. A megtérés, az újjászületés célja semmi egyéb, mint Isten dicsősége. A társadalmi ki egyenlítődés, a szociális problémák megoldása, a világi élet megkönnyitése, mind csak következménye annak, ha a megtérés, újjászületés — ha nem is általános, de — szélesebb körű, de nem ez a cél! Nagy vita indult meg. Valami olyasféléről volt szó, mint amiről legutóbb Be- reczky Albert ír: „A sorrend: lényeg“ címmel a nov. 1-i számban. Akadt egy-két ember, aki a felszólalóval egyetértett. A többség azonban még a megindultak, hívők egynémelyike is túlzottnak találta ezt az álláspontot. Volt olyan, aki ugyan elfogadta, de nem tartotta célszerűnek ennek hangoztatását. Nem az a fontos, egy megmozdulásnál, mondotta, hogy milyen célt tűznek ki a meginduláskor, hanem az eredmény. Nem az, hogy milyen elgondolás alapján, milyen szándékból teszünk valamit, hanem az, hogy mi lesz annak a következménye. Szerinte az ébredésnek voltaképen! két célja van: lelkiekben Isten dicsősége realitásban a világ megjavítása. Hát el lehet egymástól különíteni a lelket és a testet? >— kérdezte valaki. És minden érvvel szemben sokan azzal a felfogással mentek haza, hogy a keresztyénségre, a keiesztyén életre, a megtérésre valóban szükség van, de elsősorban azért, mert ez az egyetlen mód, amely a világot megjavíthatja. Elfogadták, hogy emberek kitalálta rendszerek sohasem fogják megoldani a problémákat. Belátták, hogy minden rendszer, legyen az elméletileg a legtökéletesebb, torz alakot vesz kivitel közben. Az erélyből erőszak, a határozottságból elfogultság és kíméletlenség, az önbizalomból dölyf és gőg lesz s így veszti el lassanként az elméleti igazság első i betűjét, ha emberi célok vezetik a keresztvénségtől távolálló embereket. Mindezt belátták. S így azt is, hogy nem a rendszerben van a hiba, hanem az em7
