Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-10-01 / 19. szám
Az evangélium szolgálatának van egy nagy kérdése, inkább az embert sajnálja, mint Istent szereti. Ember-középponti, ezért maradnak el a gyümölcsök. Az igazi evangéliumi szolgálat Isten-középponti. Nincs is itt más dolga a munkásnak, mint rámutatni, észrevétetni az Isten dolgát. A keresztyéngégben nézve Isten dolgát, kiderül, hegy itt se sok dolga van az embernek. Isten kell a keresztyénséghez. Az evangéliumi szolgálatban, amit történetesen nekem kell megcsinálni, ott is Istennek van szerepe. Ő küld, szemel ki a munkára. Nem szolgákat, fiakat állít munkába. Igen jó volt egy másik előadásban magunkat megismerni az Ige fényében. Nem feled- kezhetem el arról, hogy ember vagyok. Ez ítélet és vigasztalás is. A helyes emberismeretnek két pólusa van: a magam megítélése, tudom, most ki vagyok, és a magam hite — hiszem, ki leszek. Egyszerre kell látnom a ma és a holnap emberét. így lát és ítél Isten. Az ember dolgát vizsgálva kitűnt, legfontosabb dolga az embernek, hogy higyjen. Higy- ie, hogy Isten megbocsájtotta bűneit. Szolgálat szempontjából is hitre van szükség. Hinni: velem az Isten, Lélek által szólok, és hinni Jézus Krisztusban, mint élő személyben. Majd beszéltünk a közösség kérdéséről :'s- Nem a közösség használ nekem, nekem kell a közösségnek használni. A keresztyén a közösségért él. A keresztyén ember a nemzeti kérdéseket is az örökkévalóság szempontjából nézi. Szó volt a világról, mint a teremtett min- denségről, az ember világáról, és a mi világunkról. Majd egy másik előadás az Egyházról szólt. A keresztyén nem élhet kívül az Egyházon. Isten ott ígéri az üdvösséget, Krisztus azt táplálja, tisztogatja és dicsőíti meg. Két megbeszélés volt a Bibliával kapcsolatos kérdéstől is. Ismerjük-e a Bibliánkat? és Mit csináljunk Bibliánkkal? A keresztyén ember számára tekintély kell legyen a Biblia. ,,Meg van írva.“ A Bibliát meg kell ismerni. Ezt három módon érjük él', olvasás, kipróbálás és ismétlés útján. Isten gazdagon adta áldásait ezen a tanfolyamon. Mintegy csúcspontja volt az egésznek: ,,Isten kell ide egészen!“1 A reggeli és az esti áhitatok a vezérfonalunk szerint esedékes kérdésekről volt szó, mely sorra a ,,megigazulás“ tényét tárgyalta, megszólaltatva az egyetlen lehetséges evangéliumot: Isten Krisztusban megjelent kegyelmét. Legyen áldott Isten, hogy kegyelmét nem vonta meg tőlünk és megengedte ezt az alkalmat is. Sztankó Ibolya. Lelkészek baráti találkozója. — Szeptember 12—15. — Nem a legjobb külső körülmények között próbáltuk megrendezni a már szinte szokássá lett szeptemberi lelkészi találkozót. Nem is mertünk meghívót és programmot nyomatni, csak baráti levélben hívtuk meg azokat, akikkel szerettünk volna együtt lenni. Minden nehézség ellenére közelből és távolból mégis csak összegyűltünk ejgynéhányan. Most talán jó is volt, hogy kevesebben voltunk. S valahogy úgy magunk között voltunk. Reggel, este vezérfonalunk szerinti bibliai részekből volt áhitat. Ez adta meg a nap keretét. A többi időt beszélgetéssel töltöttük. Két egymásután következő délelőtt Jézus Krisztussal való közösségünk kérdését beszéltük át őszintén, a lehető legrészletesebben. Aztán ,,Hogy állunk a hívő tudománnyal?“ kérdéssel foglalkoztunk. Itt negatív eredményre jutottunk, csak annak a szomorú meglátására, hogy sajnos, nincs a XVI. és XVII. századi magyar református theolcgiának méltó folytatása. Ezt is várja az ébredés. Utolsó délelőtt „tennivalóinkról“ beszélgettünk, főként abból a szempontból, hogy minden szolgálatunk az Ige szolgálata kell, hogy legyen, de a Lélek újságában. Első délután az egyház és vezetősége iránt tapasztalható általános bizalmatlanság tényérői beszélgettünk. Második délután magyarságunk közösségi és nemzeti kérdéseit vitattuk meg, keresve e téren mutatkozó feladatainkat. Utolsó délután „felelősségünk“ kérdésiét beszéltük meg. Ebből a beszélgetésből eredményként az lett előttünk világos, hogy magunk kötelességszerű feladatainak betöltésén túl Isten az Ige és az idő által parancsolta egyetemes és közösségi felelősségünk is van. Magam részéről, de többünk részéről tapasztalhatóan nem volt hiábavaló ez az együtt töltött három és fél nap, már csak azért sem, mert megújultunk és elmélyültünk az egymás iránt való barátságban is. RésztvevőMagyar megmaradás imaközössége Ésaiás pedig bátorságosan ezt mondja: Megtaláltak azok, akik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, akik felőlem nem kérdezősködtek. (Róma 10:20.) * Magasztaljuk Istent, mert Ö nem feledkezik meg ígéreteiről, mert Ö a nyomorúságban közel van, mert Ő békülékeny Isten. Valljuk be bűnbánattal Istennek, hogy a megkímélés idejében nem készültünk fel a veszedelemre, hogy nagyabb bennünk a rémület, mint a hit, hlogy készebbek vagyunk a megalkuvásra, mint a büntetés alázatos elszenvedésére, hogy sokan a nyomorúságból igényt támasztanak s így sok visszaélés «születik belőle. 7
