Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-10-01 / 19. szám

nem a haláltól féltek, ezek nem önmagukat féltették. Maguk az események voltak félelmesek. Ez a félelem az idegek nyomasztó játéka. Testben vagyunk, még pedig még a hívő is „megvoltatlan“ testben, olyan testben, amelyet megrontott a bűn, megkínzott sok eddig átélt szenvedés, elhasznált a nem könnyű élet. Mivel ez így van, felvetődik a kérdés: Van-e ennek az állapotnak evangélium szerinti megoldása? Én magam is kerestem a feleletet.

A „kegyesség titkából“ juttatott eszembe a Lélek egy kifejezést: „...megigazít- t at ott lélekben...“ (I. Tim. 3:16.) Ezt ott az írás Jézusról, mint „emberré leit“ Istenről mondja. Ö valóban emberré lett és az emberiét nyomorúságait így oldotta meg. Állandóan olvashatjuk és hallhatjuk a figyelmeztetéseket: „De ti nem vagyok testben, hanem lélekben... De ha Annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti fialandó testeiteket az ő ti b ein ne t elc lakozó

Lelke által.“ (Róma 8:9—11.) „Nem csak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiuságot, a mi testünk megváltását. Mert reménységben tartatunk meg... ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, bek e s s é g t űr é s s el várjuk.“ (Róma 8:23—25.) „Ha lélek szerint élünk, lélek szerint is járjunk.“ (Gál. 5:25.)

Ezek az evangéliumi Igék valóságot mutatnak, vagyis éppen a test miatt szenvedő keresztyéneknek megoldást. A hívő ember nincs kiszolgáltatva az elemi erőknek, a sátáni erőknek gyógyszer, megoldás nélkül. A meggyötört test megigazul Lélekben. Számomra is ez volt a megoldás.

Munka közben

Az egésznek kaptam

Sződligetről hazafelé jövet, időbelileg elég hosszúra nyúlt utazás köziben nagyon sok nyomorúságot láttam. Egy nap alatt ennyit még soha ezelőtt. Égő és romokban heverő városrészeik, falvak, összedőlt kis házak, lerombolt vasútállomások. Otthontalan, vagonokba bezsúfolt emberek, rongyos, piszkos, fázó gyermekek. Menekülő csoportok, félelemben megrendült lelkek. Most, ideihaza kipihenve az utazás fáradalmait, végiggondoltam a látottakat. A legdöbbenetesebb számomra az a tehetetlenség, amivel az emberek a nyomorúságot szenvedik. Amíg Isten csak figyelmeztetett bennünket az ítéletre, addig makacsak, köny- nyelműek voltunk. Most, amikor elkezdődött rajtunk, nyomorultakká és tehetetlenekké váltunk. Eszembejutnak az Ur Jézus szavai: ...aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.« (János 12:35.) Bizony sötétségben járunk. Bizonytalan holnapunk, életünk, szeretteink, egyházunk, népünk sorsa. Nincs biztató jel. Nincsen reménysugár. Csak nagy kérdőjelek me- erdnek felénk mindenfelől. Mi lesz?

Nekem is fáj a szenvedés, ami naponta növekszik. Akkor is éget, ha nem engem érint közvetlenül. Része, tagja vagyok én is egyházamnak, nemzetemnek: sorsuk az én sorsom is. Valamim van mégis, amit úgy láttam éppen az utamon, hogy sokaknak nincs. Mellettük nagyon gazdagnak, szinte szégyení- tően gazdagnak éreztem magamat. Van Istenem, Uram, Atyám, akit Istennek, Urnák, Atyának ismertem akkor is, amikor bombák süvítettek és robbantak körülöttem. Karjának erejét éreztem, amikor a félelem kezdett megszállni engem. Engem, aki gyáva, félénk vagyok, az Ö erejével erősített. Nem sötétben járok. Tudom, hová megyek. Tudom, mert Ö megmondotta. Nem történhet semmi másképpen, mert az ég és a föld elmúlnak, de az Ö beszédei soha el nem múlnak.

De úgy érzem, hogy ezt a gazdagságot nem. a magam számára, hanem az egésznek kaptam. A gazdagságot ingyen kapTam, bő tékozlással szét kell szórnom. Beszélnem kell Róla, aki az Élet, a Megtartás és az Erő, Aki a „biztató jel“, a „reménysugár“, Jézus a Krisztus. Nem tehetetlenségben kell bejleroskadn'cm, hanem Krisztus szolgálatban kell járnom. Hadd legyen kicsiny életem, erőtelenségem bizonyság az előtt, aki csak lát, hall, arról: most is a mi Atyánk a gazdag Isten, Urunk pedig a győztes Jézus.

Vizsolyi Erzsébet diakonissza.

Megbékélés Háza

Gyülekezeti munkásképző-tanfolyam — szeptember 3—10. —

Isten ezekben a nehéz időkben is kegyelmes volt alkalmat készíteni azoknak, akik részt- vállaltak az Ö országa építésnek munkájában és most is készek voltak meghallani a hívó szót és eljöttek a Megbékélés Házába, hogy ott az Ige világossága mellett, testvéri közösségben gyarapodjanak Isten gazdagsága ismeretében és készüljenek fel a további munkára.

Voltak résztvevők Budapestről, Komáromból, Szegedről, Újvidékről, Kiskunhalasról, Mezőszilasról, Szadáról, Tatáról.

Az előadások gyakorlati kérdéseket világ- tottak meg, a gyülekezeti munkás személyére és szolgálatára vonatkozóan.

A következő címeken hangzottak az előadások: Látjuk-e világosan Isten szerepét? Ismerjük-e magunkat? Világosan látjuk-e az ember dolgát? Világosan látunk-e közösségi és nemzeti kérdésekben?

Isten szerepét hármas vonatkozásban láttuk: az evangéliumban, a keresztyénségben, az evangélium szolgálatában.

6