Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-09-15 / 18. szám
öncélúság, az önakarat semmit sem segít... Vannak-e magyarok, akik hajlandók a magyarság érdekében is hívő és engedelmes szövetségre lépni Isteninél? A kivezető út harmadik szakasza az a felismerés, hogy az élet közügy, közös feladat. A magyar életet a mavvaroknak együtt kell élniük. Csak magyar közösségben oldódhatnak meg a magyar élet és sors kérdésed. Rá kell találnia az egyik magyarnak a másikra. Amíg a látások szétválasztanak, amíg éppen a megoldáson való fáradozás fordítja egyik magyart a másik ellen, addig nincs kivezető út. Ahhoz, hogy a magyar közösség megszülessék, megbocsátásra, egymásnak való igénytelen szolgá- lására, egymás önzetlen, viszonzás várás nélküli segítésére van szükség: úgy szeretni egymást, ahogy a Krisztus szeret minket... Vannak-e magyarok, akik legalább is megpróbálják így szeretni a másik, a másfajta magyart? Imé Istennek van mondani, hozzászólni valója. De vájjon vannak-e fülek, melyek meghallják? És vannak-e magyarok, akik elhiszik és meg 'is cselekszik? Béke fi Benő. A Biblia mélységei felé Nem szégyenlem Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, mi- képen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. (Róma 1:16—17.) Ha komolyan, biblikusán, történelmileg, a világ szemével nézve gondoljuk meg, hogy kicsoda Jézus Krisztus, akkor kiderül, hogy az evangélium emberileg bizony szégyelni való. Kit lát ez a világ Jézusban? Mária törvénytelen fiát. Egy tanulatlan vándor prédikátort. Bár kétségtelen szép dolgokat tanít v és különleges dolgokat cselekszik, de azért olyasmik történnek körülötte, amik »gyanússá« teszik Öt. Azután a vége olyan csúfos keresztfa a koponyák hegyén. Hát nem szégyelni való ezt vallani Istennek, tőle remélni, kapni a bűnbo- csánatot, az örök életet s Róla hirdetni: Ő van felül minden fejedelemségen, hatalmasságon, erőn és uraságon, (hogy Ö az Ur és Krisztus az Atya Isten dicsőségére? Ha nem az elidealizált, elszellemesített és a túiemberi misszió piedesz- táljára emelt Jézust, hanem azt, aki itt élt, aki valóban itt volt, hirdetjük Krisztusnak, Isten Fiának, megoldásnak, ezen megütközik a világ, botránikozik és bolondságnak mondja. A világ szemével szégyelni való. Az is gyalázatos rám nézve, az is rossz fényt vet rám, hogy rajtam Jézus segít. Én oda romlottam, oda züllöttem, hogy még az Isten sem segíthetett rajtam máskép, csak úgy, hogy Jézust, az Ö Fiát halálra adta értem. Nem dicsőséges dolog emberileg olyan erőtlennek lenni, hogy csak Jézus segíthet, Nem természetes, nem magától értetődő az, ha valaki nem szégyenli a Krisztus evangéliumát. Az természetes, hogy szégyenli az ember. Pál azért nem szégyelte, mert ő lemondott a szégyen lakargatásáról. A Jézus evangéliumát ma is csak azok nem szégyenük, akikre áll az Ige: »Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravasz- . ságban, és nem hamisítjuk meg az Isten Igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt-« (II. Kor. 4:2.) Csak a szégyelni való evangéliumot lehet nem szégyenleni. A ma általános dívó evangélium lehet nem szégyelni való, ki van desztilálva, el van szel- lemesítve, ki van emberien szépítve, hiányzik belőle'' a kereszt botránya; — de nem is mutatkozik meg benne Isten hatalma minden hívő idvességére, de nem ás jelentetik ki benne az Isten igazsága hitből hitbe. Más evangéliumhoz, a nem szégyellni valóhoz tévedett el sok igehirdetés és sok bizonyságtétel. Ahhoz, hogy ne szégyeljük a Krisztus evangéliumát, meg kellett értenünk és cselekednünk az Igét. »Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván.« (Zsid. 13:13.) ____________________ Boulos. JE GYZET Háborús élet Ha őszinték vagyunk, akkor nyilvánvaló, hogy mi csak a háború hatodik évében jutottunk el igazán g háborús évekig. Lett volna időnk felkészülni a háborús életre, Sajnos, a megkímélés idejét nem használtuk erre, mert közülünk sokakat megejtett az a hiú álom: hátha »m»egússzulc«; pedig aki nézett, az tudhatta, hogy nem. Hiszen nem vagyunk különbek a Deákné vásznánál. Nem csak az ítélet körülöttünk kavargó szelét, hanem magát az ítéletet a maga teljességében érdemeltük ki és érdemeljük meg. A háborús élet egyik jellemvonása a nincs. Még az olyan ember is, aki hozzá volt szokva ahhoz, hogy van, kénytelen össze találkozni azzal, hogy nincs. Milyen jó volna nem lázadozni, hanem megalázkodva gondolni arra, hogy ami most talán senkinek sincs, az a békében is sokaknak hiányzott. Nincs zsír, nincs cipő, nincs ruha, nincs tüzelő- Óh békében is hány millió magyar szűkölködött mindebben. Ez is oka annak, hogy itt a háború. A háborús életnek egy másik jellemvonása, hogy nem lehet mindent úgy csinálni, ahogy az ember szeretné. Nem megy, késik a vonat. Nem lehet időre érkezni. Nem jár pontosan a posta, sokszor napokig késik, nem lehet hírt hallani, nem lehet az elgondolt proqrammot 5
