Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-09-15 / 18. szám
-------------mu—— . A TiszQfikii.i Református Lgyliózkerület Nagykónyvtárc, Debrecen. II. évfolyam 18. szóm. Nyíregyháza, 1944. szeptember 15. Főszerkesztő; BERECZKY ALBERT. Főmunkatárs: DR. KARÁCSONY SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: . Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telefon: 25-99. Dr*ürdős Károly egyotomi j>, tcrfi U.13* tanár xa A jövö egy fiúsa ? A jövőt sokszor emlegetik már, de alig látszik valami jele annak, hogy a jövőt készítenék, illetve a jövőre készülnénk. Pedig úgy van, hogy aki a mát meg akarja tartani, az a holnapot elveszíti. Sok mély szorongás él az emberben a magyar sorssal kapcsolatban. És aki a magyarság sorsát egy esegy edül Isten kezétől függőnek iát ja annak legnagyobb kérdése az egyház jövője. A cím végére kérdőjelet tettünk. A kérdőjel azt jelenti, hogy azt, ami igazában az egyház, se a muh, se a jövő kérdése nem érinti. Akik már kezdjük újra tudni az Igéből és hitvallásaink szerint, hogy mi az egyház, azt is tudjuk, hogy a Krisztusban hívők közössége Isten örök végzése szerint volt, van és lesz, s az evangélium ügyét semmiféle földi és idői változástól félteni nem lehet. Az egyház jövője sohase kérdés. Ilyen értelemben nem kérdéses a reformáció egyházainak jövője sem. Senki se értse ezt úgy, mintha a reformáció egyházait, úgy, amint vannak, a világ végéig biztosan megmaradó szervezeteknek tartanám. De az, ami lényeg, s amit a reformáció félreérthetetlen világossággal meglátott: hogy az egyház az Igéből él, soha meg nem változó tétel marad. A reformáció egyházainak lényeges vonása, hogy ki kell tisztogatni az egyházból mindazt, ami benne nem egyház, s ezen a vonalon »semper reformari«. De éppen az Ige mértéke alatt válik élessé a kérdőjel, ha a magyar református egyház jövőjére gondolunk. Úgy, ahogy benne élünk templomaiban, gyülekezeteiben, úrvacsorái közösségeiben, hívői és hitetlenei között, püspökeivel és presbitereivel (e kettőhöz két külön kérdőjelet kell tenni), énekeskönyvével és liturgiájával, egyszóval egész felépítményével. Úgy, ahogy bennünk él ennek az egyháznak múltja, régi szép istenes énekei, kollégiumainak életformáló szelleme, — és ahogy bennünk él minden elesettsége, bűne és mulasztása. Mi lesz ezzel az egyházzal? Az Ige világosan azt mondja, hogy ez az egyház ítélet alatt van. »Itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán«. Isten szeretetének mindig a leglelkéhez tartozott, hogy »akit Ö szeret, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad«. Egyénileg is az a kitüntető kiváltsága van a hívő keresztyén embernek, hogy amit másnak elnéz az Isten, azt nála megbünteti. A hívők közösségének is ugyanilyen szereietef tartogat az Isten. Szent szeretet az Ö szere tete. ö látja, hogy mi ebben az egyházban a Tőle idegen, a Neki engedetlen, az ő akaratával szembenálló. Sokszor szólt nekünk is úgy, ahogy a II. Krónika 33:10-ben- »Noha megszólította az Ur Manassét és az ő népét, de nem figyélmezénék reá.« Az Ö szeretete soha bele nem nyugszik a romlásba, s amikor a szót nem értjük, akkor jön az ítéletnek látható formája. A legnagyobb kérdése ilyenkor az egyháznak az, hogy meghajlik-e Isten hatalmas keze alatt és elfogadj a-e Isten ítélet ét? Mert csinálhat és — fájdalom — szokott csinálni mást is. Ez a más: a mentegetőzés és a menteni akarás. Sokat gyötört az a gondolat, hogy Isten ítéletének füzében milyen megszokott kereteink .és nekünk érzelmileg nagyon kedves alkotásaink éghetnek meg. Rájöttem, hogy nem a mi dolgunk ezen törni a fejünket. Lehet, hogy Isten sok mindent össze fog törni, de ez egészen az Ö hatalmában van. Nekünk azt kell számon vennünk, ami biztosan megmarad. Mi marad meg? A Bibliánk. Vigyázzunk. Olyan természetesnek látszik, hogy a Bibliánk megm,a- rad. Pedig ez a. magyar református egyház számára csak akkor marad meg, ha az Igéből élő hívő lelkek megőrzik a Bibliát. Az Ige örökre győzelmes erő marad, de nekiin k, 1
