Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-09-01 / 17. szám

A meg* nem hallgatott imádság haszna .(II. Kor. 12:7—10.) A mi keresztyénségünkben mindig tűn­nek fel akadályok, melyek megakasztják élet­folyamát. Ezeknek az akadályoknak leggya­koribb ja a meg nem hallgatott imádság. Pál apostolt betegség gyötörte. Látta a munkát, amelyet végzett, égett benne a kije­lentés ragyogó világossága, amelyet kapott. Ö egymaga többet végzett, mint a többi oszlop- apostolok együttvéve. Benne jobban világított lsen kijelentése, jobban ismerte Isten titkait, mint Péter, kinek hitét pedig alapul rendelte az Ur. Mennyivel többéit munkálkodhatnék, ha nem gyötörné a betegség, ha nem kínozná a Sátán angyala. Istennek van hatalma a beteg­séget meggyógyítani, hiszen már ő általa is gyógyított. Miért ne gyógyítaná meg öt is? Háromszor könyörgött az Úrhoz, hogy vegye el betegségét tőle. Az Ur nem vette el, hanem szólt hozzá: Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtelenség által végeztetik el. Mi ezt imádság megnemhallgatásnak ne­vezzük a saját életünkben. Ha nem azt a fele­letet kapjuk könyörgéseinkre, amelyet mi el­gondolunk, meg nem hallgatott imádságunk­kal Istent, vagy jobbik esetben saját magun­kat vádoljuk és mindkét esetben megakasztja életünket. Pál apostol megértette, hogy nem az a fontos, hogy ő meggyógyuljon, hanem az, hogy Isten kegyelme munkálkodjék. Ebből a felelet­ből egészen megértette, hogy a sátán angyala, az ő kínzó betegsége is Isten kegyelmi aján­déka a számára, hogy el ne bizakodjék. Ha ő meggyógyulna, akkor egy egész sereg alkalmat veszítene el, melyben megtapasztalhatja Krisztus erejét. Mennyivel fénylődben ragyog Isten dicsősége, ha nyomorultul és erőtlenül folytatja tovább munkáját, hisz teljesen nyil­vánvalóvá lesz, hogy Isten maga az, aki elkez­di és be is végzi azt. Mennyivel érthetőbb lesz és mennyivel inkább kiábrázolódik az emberek előtt Isten hatalmas kegyelme, ha ő betegen, nyilvánvaló, mást munkaképtelenné és életkedvtelenné tevő betegségében folytatja azt a munkát, amelyre elhivatott. Ettől a fele­lettől kezdve az ő betegsége ajándék lett a szá­mára, melyből Isten nagyobb kegyelme ragyo­gott elő. Ezután is fájt neki, ezután is gyö­törte, de gyönyörködött ebben a fájdalomban és ebben a kínlódásban, mert az Ur kegyelme elég volt neki. Nekünk mi fontosabb? Hogy meggyó­gyuljunk? Hogy jól menjen sorsunk? Hogy mi tudjunk munkálkodni? Hogy . mi erősek le­gyünk? Hogy szeretteink élete boldog legyen? Hogy meghallgassa Isten úgy a mi imádsá­gainkat, ahogyan mi elképzeljük? Avagy az Is­ten kijelentése, az Isten feleletadása, Isten mindenre elég kegyelme? Mi maradandóbb A ajándék: a mi meggyógulásunk, a mi akara­tunk, óhajunk teljesülése, vagy Isten ke­gyelme? Pál apostolt könyörgésének ez a látszóla­gos kudarca nemhogy megakasztotta volna, hanem sokkal inkább előbbre vitte. Egy nagy és életbevágó tapasztalással ajándékozta meg: amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. Kétségtelenül valami baj van a mi ke- resztyénségünk körül. Valahol megakadt, Krisztus megmondta ,hogy az igazi hitet jelek fogják követni. (Márk 16:17—18.) És az igaz keresztyének életét és hitét valóban követték ezek a jelek. Én komolyan megvizsgáltam ma­gamat, hogy mért akadt meg életem és arra a megállapításra jöttem, hogy sok minden fon­tosabb nálam a kegyelemnél, az Isten dolgai­nál. Türelmetlen imádságaimmal én akarom Istent igazgatni, ahelyett, hogy én igazodnék az ő akarata és kijelentése után. Magam ré­széről arra jutottam el, hogy megakadt éle­tem akkor fog csak igazán elindulni, ha én is belátom és élem, hogy mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős hogy nem az a fontos, hogy én milyen állapotban vagyok, hanem az. hogy elég nekem betegen is, egészségesen is, jóllak­va is, éhezve is, nyomorgatva, üldöztetve, mindenképen az én Uram kegyelme. Könyör- gök érte és hirdetem is hogy minden meg­akadt életű testvérem eljusson velem együtt Pál apostol dicsekvés éré és gyönyörködésére, hogy jobban tündököljék a mi nyomorult, te­hetetlen és erőtelen életünkben és életünk ál­tal Isten mindenre elégséges kegyelme. Teológus. Az Ószövetség Általános az a vélemény, hogy az ószövet­ség a törvény, az újszövetség az evangélium. Az ószövetség sokaknak teher, mert megmu­tatja, hogy mit kell tennünk- Az újszövetség ezzel szemben evangélium, csupa ígéret, nincs benne törvény. Megszoktuk, hogy törvényként olvassuk az ószövetséget és evangéliumnak az újszövetséget. Nem egészen ilyen egyszerű a dolog. Mert olvassuk az ószövetséget és közben megv!i|gasz'talódunk, mintha kegyelmi üzenetet kapnánk. Egy sereg ige van benne, amit nem lehet törvénynek venni. Pld. »Eltörlőm álnok­ságaidat«. Viszont az Újszövetség olvasása közben is megítéltetünk. Pld. »Miattatok ká- r omol tátik a nevem-« Ezt nem vehetem ígé­retnek. Az Újszövetségben egyszer előáll az a parancs: »Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát... és úgy kövessen engemet.« »Térjetek meg!« »Higyj!« Aklqor járunk .leghelyesebben, ha hitval­lásunk álláspontjára helyezkedünk. Különösen Kálvin és a helvét hivallású reformáció azt vallotta, hogy nincs különbség ó- és újszövet­ség között. Az egész, ahogy van, az Isten Igéje. Hogy az egészet valójában Isten Igéjé­nek tudjuk elfogadni, meg kell keresni azt a kulcsot, amely a Szentírás kulcsa. Akkor vá-

Next

/
Thumbnails
Contents