Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-08-15 / 16. szám
A Biblia mélységei felé Hová érkezel? A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. (I. Péter 5:10—11.) Megzavart napom volt. Előre elkészített munkabeosztásomat nem tudtam betartani s így tervezett munkámat nem tudtam elvégezni. Majd egy gyűlésen vettem részt, ahol többek hiábavaló okvetetlenkedése megbosszantott. Ilyen lelki előkészítő után mentem be a templomba, hogy az esti istentiszteleten hirdessem Isten Igéjét. Részint üresnek éreztem magam, részint valami nagy nyomás volt bennem. Keserűség és félelem. Mi lesz velünk? Elveszünk. Megoldást, reménységet, vigasztalást, erőt kereső imádságomra adta a Szentlélek feleletül ezt az Igét. Olvasása után valami kiibeszélhetetlen nagy öröm töltötte be a szívemet: »az ő örök dicsőségére hívott el minket«. Történhetik akármi körülöttünk, velem, velünk, Ö az ő örök dicsőségére hívott el, így mindenen keresztül oda kell megérkeznünk. A megérkezés nincs veszélyeztetve, mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az Ő elhívása. Jézus Krisztus előre ment s elmenetele előtt megígérte: »Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem. volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.« (János 14:1—2.) A hely biztosítva van, s a megérkezés is biztos, mert az elhivottak Arra vannak rábízva, Aki egyet sem enged elveszni az övéi közül. Az az Isten, aki elhívott minket, a minden kegyelemnek Istene, vagyis minden helyzet, állapot, körülmény megoldásának az Istene. Az ő kegyelme mindenre elég, még pedig mindig elég mindenre. Sokan félnek manapság, én is meg-megret- tenek attól, hogy vájjon az egyre súlyosbbodó, nehezedő helyzetben meg tudunk-e állani. Ha hitünkért, meggyőződésünkért üldözés jár, vájjon l'esz-e bátorságunk és 'erőnk? Én nem tudom magamnak ezt az állhatatosságot, erőt, kitartást biztosítani és ígérni. De imé, a minden kegyelemnek Istene megteheti, mint hűséges Atya meg is teszi; hogy beváltsa az Ige ígéretét: »Ö maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká.« Mire kell, biztosan megadja. Az is az ő örök dicsősége, hogy a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja. Arra hívott el minket, hogy ezt lépésről-lépésre megtapasztalj uk. Mi lesz az Isten Igéjével, az Ő egyházával, az Ö szolgálatával, a misszióval, annak intézményeivel, munkásaival? Hiszen templomaink dőlnek össze. Az ország öt diakonissza intézete közül három súlyosan megpróbáltatott a bom- batámadások által. Nincs kímélet és nincs kivétel . .. Még sincs félteni valónk. Az Ő Egyszülött Fia meggyaláztatott, felfeszíttetett, meghalt, de ez által jutott dicsőségre, feltámadott s felment és ült az Atya királyi székébe. A dicsőség és hatalom, így a végső győzelem kérdése, véglegesen,eleve eldőlt, »Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké« .. . Most sem lehet másként. . . Ámen. Úgy legyen! Úgy is lesz. Hová érkezel? Elhívott az Isten? Jézus Krisztus a te Urad? ...Nem érkezhetsz máshová, ha megveretésen, ha meggyalázáson, ha eleséseken, ha szenvedésen, ha küzdelmen át is. csak az Ő örök dicsőségébe. Alid hát a harcot. Szenvedd a szenvedést. Nézz a célra. Higyj a megérkezésben. Isten áll az övéi mögött. Doulos. JEGYZET Most a „hívők” ről Ezt a rovatunkat panaszrovatnak is lehetne nevezni, mert általában panaszt teszünk benne de inkább talán szóvátevő része lapunknak, mert nem is annyira panaszkodunk, mint inkább szóváteszünk dolgokat, amelyek mellett nem mehetünk el hallgatva. Most a »hívők«-re van panaszunk, most magunk ellen szólunk. Egy lelkipásztor testvérem panaszolta el döbbenetes csalódását a gyülekezet belső magjáról, az imaközösségről. Az új idők, helyzetek bűneiről volt szó. Szelíden, csendesen igyekezett róla beszélni, de nem tetszett a »közösségnek«. Túlszigorúnak és gyakorlatinak tartották. Aztán egyik, majd a másik felkereste s óva intette őt arra, hogy így gondolkodjék, mert hát egy kis tejfel, meg néhány tojás, meg meg hát több ilyen apaságokon nem múlik semmi. Nem kell a hívőnek kiszolgáltatnia magát. Isteni gondviselés? Ja, az más. Ma mindenki csinálja ezeket a dolgokat. Másképpen nem is lehet.. . Eltűnődöm ezeken a dolgokon, jelenségeken, a »hívők könnyelmű kis vétkein s keresem, hogy mit szól hozzá az Isten s lelkemben megemlékezem az Igéről: »N e szabjátok magatokat e vil ághoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek j ó, kedves és tökéletes akarata.« (Róma 12:2.) Beszélgettünk arról, hogy vájjon mit eredményeznek az ítélet-idők? Vájjon az ítélet ostorcsapásaira, bombapusztításaira, meg sok egyéb testi és szellemi jeleire hogyan válaszolunk? A bűn a világban megszaporodott. A felelőtlenség gomba módjára terjed. Ember ember ellen támad. Romlik, romlik a világ az ítélet alatt. És a «hívők«? Öh, ott sem mutatkoznak a megtérés, a magunkbaszállás jelei. A 5
