Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-04-15 / 6. szám

tus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent' kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: hogy megismerjem Öt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.« (Fii. 3:8—11.) Ebből az igéből is világos, hogy a feltámadás ereje teszi a megoldást valósággá.

A másik Ige Pál tanítása: »De ha Annak a Lelke lakik bennetek, Aki feltámasztotta. Jézust a halálból, ugyanaz, Aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Lelke által.« (Róma 8:11.) Öli, milyen más volna az életünk, ha ez a Lélek lakoznék bennünk!

Ébredés, feltámadás ereje nélkül lehetetlen. Ha mi ébredést várunk, kérünk és szolgálunk, akkor bennünk a feltámadás erednek nem hangulati, hanem ténybeli megoldássá keli lennie, akkor bennünk a nálunknál nagyobb és bennünket is lenyűgözni tudó erőnek, a feltámadás erejének kell szétáradni belőlünk, sőt belőlünk túláradnia, mert csak ez az erő tudja elhozni az igazi ébredést.

BÉKEFI BENŐ.------□------Mé

g egyszer a másik emberről

»A másik emiber«-ről irtom a »Magyar Református Ébredés« egyik Legutóbbi számába. Nem tudom, ki olvasta iel egyáltalán és aki olvasta, mit szólít hozzá. Magam is azt éreztem azokban, hogy könnyű ilyesmit megírná. Az ilyen cikkekre szoktuk azt mondani, hegy: szép, szép . . . s azután vállunk lassú felhúzásával és tenyerünk kifelé fordításával szoktuk kifejezni véleményünk másik résziét. Könnyű mondani, igazán jó is volna minden. . . behat lehet? A, mondja az ember s marad minden változatlanul.

A másik ember? Igen, tudomásul kell vennem a másik embert. Nem lehet többé egocentrikus a világképem. Nem szabad mindent csak a magam szempontjából néznem. Nem lehet önző a gazdálkodásom.

Dehát lehet? Lehet, hogy ne én legyek a világ közepe, ne legyeik önző és ne a magam szempontjából nézzem ezt a tarka világot? Mikor mégis csák én vagyok az, aki nézi?

Ami én vagyok, .arról közvetlen tapasztalatom van. Gondolataim apróra is ismerem és értem. Érzésem minden változása nyilvánvaló, idegeimben és lelkemben fáj, ami fáj és jólesik, ami jólesik. Akaratom, amennyire csak

2

határozott, annyira világos is. S nemcsak ebbari a pillanatban vettem- észre magam:-ismerem múltam, az előzményeket, mi formált, hogyan jutottam idáig. Pillanatnyi viselkedésem a tudatomban elraktározott adatok mugyaiázzják. Ismerem az egész bonyolult szövevényt: magamat. Természetesen meg is értem es raeuitá-- nyolom.

A másik emberrel máskép van. Találko zunk, mondjuk beszélek is vere. Látom, mit csinál. Hahóm, mit mond. Máskor meg hallom, mit mond róla egy harmadik vaialki, mit mondanak róla az emberek. Már most, mi van benne, mi él az idegeiben, gondolataiban, egesz ieikebeö? Ezt sohase látom, nem is érzem. Arca rándulásából, keze mozdulatából, szava hangsúlyából, érvei alakulásából, magatartása változásaiból próbálhatom legfeljebb kiolvasni, megsejteni: ugyan mi lehet ebben az emberben?

Amikor beszél, nekem mond valamit, még gesztikulál is taian hozzá. Jeleket ad, hagy erisem meg. Esctveg verset ír, muzsikai, szobrot rarag. jelképben fejezi ka magát, nogy abból .öntsem meg'. Tesz-vesz, cselekszik, ilyenkor meg azt varja, hogy .én az ő akttvnásáuak partnere liegyeiK, cselekedetet elszenvedjem, vaiiaiüjam azt. Ue mit tudom én, hogy mit akar ő ezeiaiKei a mindeméle gesztusoknál? Ln ezeket csak a sajat erziesem szerint, saját gondolataim szerint, saja:t aacaraiom szerint, ezekhez hasonlítva, ezekhez képest tudom énekelni. Csak annyit tudok megismerni belőlük, ameny- nyi elfér az én kategóriáimban. S úgy, ahogy az én kategóriáimban .eurer. Az ő érzéseit az .en érzéseim színezik. Az ő gondolatait az enyimek magyarázzák. Az ő akarata az enyimmeí ütközik.

Látom, hogy jön velem szembe a másik ember. Látom, hogy jön, de ez a kép az én szemem látása. Szol hozzám, hahóm, értem is, de amikor értem, akkor már az én agyammal, az én felfogásommal gondo.om azt a gondolatot. Szavaival fogalmakat fejez ki s én ezeken a szavakon és fogalmakon azt értem, amit én szoktam érteni rajtuk.

Nem léphetek ki ebből a zár t körből, ami én vagyok. Ezen beiül csak én vagyok, mindenki más kívülálló. Jöhet kívülről sok minden és sok minden áttörheti érzékeim útján a határt. De amint áttörte, ha eredetileg kívülről jött is, tőlem független helyről, a másak embertől, énné lett bennem.

Kategóriáim, amikben életem formálódik: én, itt, most. Hiába mondják nekem, hiába írom cikkbe, hiába olvasnám én is, ná.am okosabb ember cikkében, hogy fedezzem fel a másik embert és ismerjem el, hogy értelmetlen enéűkül a további életem, hogy érte.metlen enéllkül mindegyikünk élete és alaptalan vágyálom a jövendő Európa, mégsem tudok kiszabadulni ebből a háromból: én, itt, most. Nem tudom szétfeszíteni, kitágítani, hogy legyen: mi, mindenütt, mindig. Amibe már elférne a másik ember.