Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-03-15 / 4. szám

ruk, vagy valamelyik későbbi kor félreértett, félremagyarázott vagy máskép értelmezett, de ezek sohasem voltak olyan nagyarányúak, mint az, amit a keresztyénséggel kapcsolatban csürtek-csavartak, mert itt nemcsak az ember önmagamentéséről és a maga igazsága védéséről vem szó, hanem arról is, hogy a nagy. Hitető hazugságai is belekeverednek az ilyen el- aondolásokba. Mert itt is érvényes az, amit Pál ír: »Nem vér és test ellen van nékiink tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségnek világbírói ellen, a gonoszságnak lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.« (Efézus 6:12.) Főként intelligenciánkban, — akinek körében a személyes Sátán valóságának tudatal nevetséges babona, vagy a gyerekmesék mumusa, vagy az Ember Tragédiája Luciferje csupán, — a maga tagadása mögé bújt hazugság atyja zavartalan munkát végezhet és az Isten igazságát hazugságra fordítja.

Egyházias intelligenciánknál ilyen nagy gátlásokat és akadályokat látva, sőt azt is tapasztalva, hogy ez egy még erősebb gáttal erősítve van, mert amikor meggyőzni próbálja az ember őket, »a nem értesz hozzá«, a »ja, kérem, a filozófia útján más értelmet nyernek a dolgok« és. hasonló menedéksáncokba húzódnak vissza, — felmerül a kérdés: Lehetséges-e ilyen intelligencia mellett számítani a magyar lelki ébredésre?

Azt kell itt megérteni, hogy ezek nem ellentmondanak az ébredésnek, sőt ellenkezőleg, azt bizonyítják, hogy itt nem is következhetik be más, mint Isten könyörülete folytán ébredés. Ezeket a gátakat emberi munkával, misz- szióval ledönteni nem lehet. Itt nemcsak a magát mentő ember, hanem a misszió is csődbe jut. (Hiszen ezért nincsen egyházunkban komoly és »eredményes« férfi munka.) Jönnie kell a nagy magyar lelkiébredésnek, mert máskép elveszünk s jönni fog, mert Isten nem gyönyörködik a meghaló halálában.

BÉKEFl BENŐ.

oO—Oo

Stilus és ébredés

ii.

Albban talán valamennyien egyetértünk, hogy a Szentlélek munkájának nem lehet el- Lenáillami, ha elvégezett dolog Istennél a magyar lelki ébredés. Sorompók és gátak, amik bűneink formájában emelkednek a kiáradó Lélek útjába, elébb-utóbb pozdorjává válnak, összetörnek és lerontatnák. Minden ébredés kegyelem, a kegyelem pedig ellenállhatatlan! Nyilvánvaló, hogy nekünk »a túlsó oldalon« nincs keresnivalónk, vagy számonkérná valónk. Az Űré a föld és miniden, ami itt van. mi is. Amit felőlünk elvégezett, azon mi nem változtathatunk, a Szentlélek gyújtotta tüzeket, ha azok meggeriedték, ki nem olthatjuk.

2

Mindez -azonban nem jelenti azt, hogy a felelősséget levette váltunkról Isten, a magyar ébredést tehát ölhetett kezekkel nézhetjük.

Ezékiel prófétánál azt olvassuk, hogy a templomiból kiáradó áldásdús víz nem egyszerre nő hatalmas áradássá, hanem lassan, lassan emelkedik. Eleinte csak láhoíni való, aztán térdig érő, majd derékig ér, végül megúszni való vízzé dagad, amely már nem lábalható. Ahová ez a víz elhatol, gyógyulás támad, mocsarai, tócsái azonlban nem gyógyulnak meg.

Ami iébből ránk tartozik, az annyi, hogy önvizsgálatot kell tartanunk: Valóban élő víz, az Ige árad-é ki a templomból igehirdetésünk által? Merjülk-é magunkat fenntartás nélkül, minden emberi hozzáadása nélküli, ameny- nyire ez egyáltalán lehetséges, Isten Igéje elé »üres edényként« odatámi, hogy egyedül Ö töltse be és egyedül ezt adjuk tovább, minden rétoriikai, vagy subjektiv pancsolás nélkül. — Merjük-e szemétnek ítélni test szerint való bölcseségünket és oda tudjuk-e szánni magunkat teljesen az Istennek az igazság fegyveredül?

’Valahányszor a reformátorok írásaiból olvasgatok, Ibibliamagyartázatukat tanulmányozom, vagy a magyar prédikátorok igehirdetéseinek szemelvényeivel foglalkozom, mindig meglep, hogy mennyire távol állt tőlük az igehirdetés »hogyan«-fa, s e helyett egész valójukat feltárták Isten előtt, hogy minél tisztábban és ©Icigyítetlenül érje el maga az Égi Üzie- ne'L ia hallgatóság szívét. Mit üzen az Isten? Ez volt az ő legnagyobb kérdésük. És ezt adták tovább, a kapott és elfogadott igazságot. Ezért volt a csendeisőrájulk, ezért órákig tartó elmélyedésük, ezért tanulták meg könyv nélkül jóformán az egész Uj-testamentumot. Ellentétben a későbbi korok tbeologusaival, akik lelikiélímények és Isten Igéjének ismerete hijján minden igyekezetükkel a »tálalás« művészetére és mesterfogásaira törekedtek, akik az lóiét olyan sikeresen csomagolták bele az előadói stilus színespapírjaáfaa és olyan esztétikus módon szervírozták, hogy a MAG elveszett a sok papír között, a hangsúly az elsődlegesről a másodlagosra tevődött át, s a végén odajutottunk, hogy az igehirdetés puszta cégtáblává vált, amely alatt a boltban 'kifogástalan modorban és lenyűgöző csomagolásban szolgáltok ki a semmit, vagyis azt, amit nem Isién küldött és nem a lelkek üdvösségére szánt.

A magyar ébredésért tehát amit megtehetünk, mindenekelőtt az, hogy »megüresítem magamat« Öelőtte, azután megvizsgáljuk, hovv az Élő víz helyett nem pocsolyára vagy tócsára hívogatjuk a lelkeket, még ' akkor is, ha ezt a pocsolyát törtiénetesien márványkerettel vesszük körül és az elokvenoia függőkert- jeflnek közepén helyezzük el.

Világos dolog, hogy ettől a százados örökségtől nem egykönnyen szabadulunk meg. Vérünkké vált már a »hogyan« kérdés, majdnem minden problémánknál ide lyukadunk tó. Érezzük, hogy »valami tisztátalan van az