Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-10-15 / 18. szám
A csoda (megtörtént. Az első reggeli' áhítat témája »Először« volt. Arra nem nagyon emlékszem, hogy én magam, mit mondtam. Az volt az egész együttlétümk csodája, hogy nem az előadás, (mert azok bizony gyatrák voltak), hanem az Ige végezte a maga nagyszerű és csodálatos (munkáját!. Róma 1:8 verssel kezdtük s ennek az Igének megpróbállunk engedelmeskedni. Lefborultunk egymásért, üsmdrő- söfcért, ismeretlenekért hálát adni és kértük az Urat, hogy segítsen elhinni, hogy Ö munkálkodott és munkálkodik 'köztünk és mindany- nyiunkhan. Erre az imádságra válaszként Isten ledöntött minden választófalat, lehetetlenné tett minden nagyképűséget, az Igéjének olyan tekintélyt adott, ami kizárt minden fecsegést és vitatkozást. Főproblémává az Ige megértése és az iránta való engedelmesség lett. Nem tudom, hogy az abaúji leikészek egyébként milyen viszonyban élnek egymással, azt vallomásokból tudom, hegy engem többen gyanakodva vártak s vitatkozási, »leleplezesi« készséggel jöttek el, de az alatt a három nap alatt, amíg együtt voltunk, igazán kellett szeretnünk egymást. Én még mindig csudáükozva gondolok arra, hogy az együttlévö öregje meg fiatalja egyformán milyen nagy szeretetet mutattak irántam (aki pedig nem vagyok szimpatikus), és úgy az egész társaság egymás iránt is. Semmi más oka nem lehetett ennek, csak az. hogy ott volt az Isten. Igen nagy meglepetés volt számomra, hogy programomon kívül kívánság támadt, hogy az' utolsó alkalommal a vett áldásokról a résztvevők beszámolj a mák. Sok beszámolón vettem részt, de kevés ilyenen. Engem különösen az idősebb lelkésztestvérek vallomásai leptek meg, s abból is az az alázatos, az Isten Igéjét ■elfogadni kész hang és engedelmesség. Az biztos, hogy ezt az evamgélizációt nem én csináltam. Ami ott történt, az tőlem semmikép ki nem telt. Isten, cselekedte. Abból a kegyelem- hői, ami ott szétáradt, és abból azisteni munkából, ami ott végbe ment, nagy és áldott biztatásokat nyertünk a készülődő magyar ébredés felől s arról, hogy Isten kész és hajlandó a mi magyar református egyházainkat pásztorai állal megújítani. Béke fi Benő. Az evangéliumi egység Ma, amikor szerte mindenfelé a felekeze- fek és lelkek egységéről beszélnek és írnak, külöríös figyelemre tarthatott számot* a szód- hgeti evangéliumi egységet szolgáló csendes- nap. int a helyszínen kiderült, minden evangéliumi mozgalom, szövetség közösség meghívást nyert erre az alkalomra. Akik ott voltak, nem kis meglepődéssel vették észre, hogy koránt- sincs olyan hatalmas méretű találkozó, mint amekkorára az egység-jelszavaktól agyonbombázott magyar viszonyok közt méltán számíthattak. Mikor Béke fi Benő ügyvezető felolvasta a konferenciát üdvözlő és magukat kimentő leveleket, én kételkedtem egyik-másik ilyen távolilétet igazolni alkaró s egyben áldást kívánó levél őszinteségén. Ennek én, mint kívü'-adó fél, hangot is adtam. Annál is inkább, mert engem nem vádolhattak azzal, hogy hazabeszé- lek. Kétségbervontam azt, hogy bizonyos evangéliuminak nevezett közösségeket csakugyan a Krisztus ügyének szerelme lelkesít munkára és létezésére. K. Tompa Artur nagyon messziről, Kendilónáról küldötte el maga helyett értékes levelét az egységről, melyben igen figyelemreméltó dolgokat mondott el. Ö idézte, hogy amikor eljő a Vigasztaló, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében — mondotta Krisztus, hogy »nem hisznek én bennem«. — Én a megfeddi kifejezés pontosabb fordítását idéztem, .mely szerint leleplezi a Lélek, hogy nem hiszünk Krisztusban. Engem mélyen megrendítettek ezek a szavak, leleplezés számba mentek számomra. Ezért is adtam hangot kételyeimnek s jelentettem ki, hogy egyik-másik lemondó levél őszinteségében nem hiszek, s nem tudom ezek után elhinni, hogy bizonyos . közösségeket csakugyan a Krisztus iránti engedelmesség éltet. Mert ha csakugyan az igaz Krisztusban hinnének, az ő ügyéért munkálkodnának, akkor legalább képviselőjüket elküldötték volna, ahogy egyik-másik testület el is tudta küldeni. Én könnyedén kifogást nem tudok elfogadni. — Akadt közöttünk olyan, nem is egy, aki betegen érkezett meg. Másik Szolvváról futott le, pedig csak egy délután "tudott ott lenni. A harmadik Ördögkútról jött le erre a másfél napra, mert neki megérte, mert ő fontosnak tartotta az evangéliumi egységet. Én: szomorúan láttam a felolvasott levelek hallgatása köziben, hogy egy sereg evvesületet, közösséget, intézményt önmaga külön léte jobban érdekel, mint a többi közösségékkel való evangéliumi egység s ennek a hívek lelki élete érdekében való külső dokumentálása. Én, a kívülálló, erősen szégyenkeztem emiatt az elzárkózás és részvétlenség miatt. S ezt elöljáróban itt, ebben a cikkemben is szóvá! eszem, és közléséhez ragaszkodom, moha tudom, hogy a szerkesztőség nem szívesen teljesíti kérésemet, de mint kívülállónak, meg keli engednie e megjegyzésem napvilágra jövetelét.* A megbeszélések akörül a kérdés körül forogtak, hogy lehet-e a különböző -evangéliumi mozgalmak és szervezetek között egység és hogy ez az egység milyen lehet? Meddig lehet elmenni a különböző felfogások egyeztetésében, egymás mellé rendelésében anélkül, hoigy ez az egy ü!t mun kái kodás és melliérende* Készséggel közöljük a »bevezetést« is, annál inkább, mivel ha nem is indulatosan, de szomorúan magunk is fájlaltuk többek távolmaradását, de még inkább azokét, akik nem is válaszoltak a hívásra. (Szerk.) 5
