Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-09-15 / 16. szám

se jött a behívó s mára mégis csak volt elég kenyerünk, de a jövőre való felkészülés tekintetében még mindig nem vesszük meg áron is az alkalmakat. Itt nem várhatunk másra, itt nekünk kell komolyan lépéseket tenni a felkészülésre. .

BÉKEFI BENŐ.

SZENTEK

H.

Sok áruló jele van annak, hogy a Szient- írás világa milyen idegenné lett számunkra. Azok a szavak, amikkel a Szeratiras a legnagyobb valóságokat fejezi ki, üres és tartaumat- iam »szent szavakká« váltak. Valamikor csak a prédikációkat okoltam ezért, amelyek a hangskála minden színárnyalatával akarták pótomii a senki által nem értett, vagy legalább is senki által komolyan nem vett szép beszéd ürességét. Regedben a prédikációk szomorú e.őjoga volt az, hogy valami olyasmiről szólt bennük a lelkész, aminek áz emberek valóságos éteréhez majdnem semmi köze sem voit. Kialakult a külön templomi nyelv s mar nem csak azokat nem érintette meg a szívük; húrjain, akik hallgatták, de sokszor azokat is hidegen hagyta, akik mondták. Most már látom, hogy nemcsak a prédikációk a hibásak. A »kanaáni nyel*vet« hamar megtanulták a »világiak« is és a kongó, belül üres szent, szavak éppen úgy járatják le és teszik hitelképtelenné az Ige nagy valóságokról szóló üzenetét. Csakhogy ezt. a másik fajta műfajt »bizonyságtételnek« nevezik. A prédikációk kevéssé lettek komoly értelemben bizonyságtételekké, de a bizonyságtételek elég gyorsan alakultak át rossz értelemben veit prédikációkká. így röpködnek aztán súlytalanul a Szentírás legsúlyosabb szavai: kegyelem, megigazulás, békesség, váltság, üdvösség, st;b.

így kopott el és ment ki a divatból a »szent« ki lej ez és is. Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy a szót akarjuk forgalomba hozni, a benne kifejezett valóság helyett. Van valami jó is abban, hogy a keresztyén szavak nagy inflációjában éppen a »szent« szó nem jött divatba.

Bibliájukból táplálkozó és Krisztusban bűnboicsiánaitulkat és békességüket megnyert embereik is megijednének, ha őket »szenteknek« neveznénk, örüljünk annak, ami ebben a tartózkodásban üdvös félelem. De ne veszítsük el alázatoskodásból és tudatlanságból azt a nagy kincset, amit az Ige kínál nekünk. Pál apostol majdnem minden gyülekezetei levele megszólításában »szentnek« . nevez. »Mindeneknek, akik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek«. »Az Isten gyülekezetének, amely Karinthusbam van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek.« »Az Efézíusban levő és Krisztus. Jézusban hivő szenteknek.« »Minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak.« »A Kolosséban levő szenteknek és hivő aityaa

Iraknak a Krisztusban.« A thessalonikadakhoz Írott leveleiben nem használja a címzésiben a »szent« szót, de odateszi a gyülekezet mellé, hogy »az Atya Isteniben és az Ur Jézus Krisztusban.« Jellemző, hogy csak egyetlenegy leveléből hiányzik minden ilyen megjelölés: a Gáűata levélből. Az egyszerűen csak »Galácia gyülekezeteinek szól. Sokat mond. ez a hiány. A többi gyülekezetekben rengeteg nyomorúság volt. A koninthusiak szent gyülekezetéről pl. hű képet tár elénk az apostol, amikor e.mondja rónak, hogy pár toskodások és versengések vannak közöttük, testies irígykedés és visszavonás, az apostol rágalmazása, világi törvényszék előtt folyó pereskedések, a keresztyén szabadság félremagyarázásával szabados eszem-iszom, a bálványáulozat okná 1 botránfcoztaitó vendégeskedés, az istentiszteleten és az ezzel szorosan összetartozó szeretetvendégségen a gazdagok dőzsölése és a szegények éhezése, a nyelveken, szólás elfajulása, a feltámadás dolgában táv tanítások s küiönösiképen még egy o.yan parázmaság is a gyülekezet tagjai között, »amilyen a pogányok között sem említletík.« (Nem tudom, melyik »az egyház« fölött pálcát törő mai keresztyén vállalna egy ilyen gyülekezetét, mint a korimthusi, úgy, ahogy Pál, és váltaná róna, hogy: »az Isten gyülekezete, a Krisztusban megszenteltek, elhívott szentek«). E sok bűnnel szembein Galácia gyülekezeteinek csak egy bűne volt: az Evangéliumot meghamisították és a Krisztus keresztjében vauo kegyelem nem volt nekik elég. A körűimé téüke- dés cselekedetével ki akarták egész!léná az Evangéliumot. Azért válik el a Galata levél Pál minden, levelétől, mert Pál látása szerint a legnagyobb nyomorúságokból is meggyógyul a gyülekezet, ha benne maga az Evangélium tiszitán hixdiettetiik. Pál a tan tisztaságát gyö- kérlkláridésnek tekintette!

Nem tételezem föl Pál apostolid., hogy udva 1 iaságöói szólította a tokféle nyomorúsággal lés bűnnel terhelt ^gyülekezeteket szenteknek. Bizonyos vagyok abban, hogy az apostol nem alkart ezzel a 'gesztussal lelki talaj előkészítést végezni. Egyszóval nem »fogásnak« használta ezt a kifejezést. Sőt arról is meg vagyok győződve, hogy az apostol nemcsak nem akart, senkit megtéveszteni hízelgő beszéddel, hanem nem is tévedett. Azök a. gyülekezetek vallóban szentiek voltak. Pedig olyanok voltak, minit ahogy röptében és hitelesen az imént a korimthusiakat megrajzoltuk. Miit jelent hát ókkor a »szent«? Egyszerűen azt, amist aiz Ige mond, hogy »elhívott«. Az Isten számára kiválasztott. Nem erkölcsileg tökéletes, nem bűn nélkül való és; tiszta — még most. De Isten kegyelmes szeretete kihívta ökleit ebből a világból, hogy az Ö népe legyeinek és az Ő dicsőségének hordozói ezen a földön, — s majd egykor a teljesség részesei a mennyekben.

Két végzetes veszedelemtől keli itt óvakodni. A keskeny út megint két szakadék között. vezet. Az egyik veszedelem — legna-