Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-08-01 / 13. szám

top megoldást adhassunk rá. Augusztus második hetében négy napot szeretnénk ezeknek a kérdéseknek szentelni a Megbékélés Hazában, azokkal, akik hívásunkra eljönnek, hogy együtt gyötrődjünk ezeken a megoldhatatlannak látszó problémákon.

Egy azonban bizonyos előttem s ezt az említett »spiritizmus vita« világosította meg. Ha egyszer valaki keresni kezdi élete megoldását, akkor azonnal találkozik ebben nemcsak a maga társadalmi osztályabeli emberekkel, hanem másokkal is. A spiritizmus úgy kínálgaija magát, mint amely megoldás munkásnak és értelmiségi embernek egyaránt. Itt kitűnik, hogy nem szükséges más »evangélium« munkásnak és más a katonatisztnek. Egy, repedezett forrásból hajlandók inni.

Hát az Evangélium, hát Krisztus nem. uovanazon Élet a munkásnak, a földmívelő parasztnak, a VI. elemit végzett cseléd,leánynak, mint a dupla doktornak? Az ember mezítelenül ugyanolyan, mint a másik ember. Az ember lelke Isten előtt, de az élet kérdései és kísértései előtt is egyforma. Bűnei is csak legfeljebb abban különböznek, mint a ruhája: az egyik durva darócot visel, a másik lágytapintású selymet. Mindkettő egy célt szolgál, mindkettő ruha — mindkettő bűn. A raffinált és takargatott bűnre és a durva bűnre is ugyanaz az orvosság adatott: Krisztus vérehullása.

Az Evangélium Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére . . .

DRASKÓCZY LÁSZLÓ.

Magyar paraszt-próféták

i.

Most .került kczrmfce egy 32 oldalus, egyszerű kiállítású füzet, melynek elme: »Magyar paraszt-próféták«. Irta dr. Kiss Ferenc orvosprofesszor (Budapest) Az Evangéliumi Könyvkereskedés, Budapest kiadása. A füzetről már azelőtt is hallottam, valahogy mégis elkerülte í igyeim eme t. de néhá ny hé ttel ezelőtt le kész k beszélgettünk együtt, s akkor merült fel beszéd közben a füzet írója és többek között ez a füzete is. Azóta megszereztem és elolvastam. Nem tudom a füzetet éppen a magyar lelki ébredés érdekében és Isten dicsőségét engedelmesen szemelött tartva szó nélkül hegy ni.

A füzet maga azzal az igénnyel lép fel, hogy a nemzeti történelmiét egészítse ki. Ahogy az előszóban olvassuk: »Először is ki akarjuk egészíteni a nemzeti történelmiünk ismeretadatait olyan eseményék ismertetésével, amelyek igazolják, hogy a magyar népből ídő- ről-időre igazi őskeresztyéni, a szó szoros értelmében evangéliumi mozgalmak fakadnék fel...« Ugyancsak az előszó utolsó bekezdéséből nyilvánvaló, hogy az illusztris író füzetével az »írott« történelmet akarja gazdagítani. Az egész kis írásmű a maga pongyolaságával, a maga »szabad keresztyén« propaganda célzatával és mellékmondatokba bujtatott vádaskodó- 2

sával egyáltalán nem nevezhető történelmi adaléknak. Nem tudom, hogy az orvosproftsz- szor mit szólna, ha az orvostudomány történetét, valaki ilyen hányavetin, ilyen adat'alanul, s ilyen »azt mondj ák«-ra alapítva írná mag.

A mű ebne is csak részben fedi azt, amit jelöl, mert a 32 oldalas füzetből 9 és háromnegyed oldaton beszél az általa parasztprófétáknak nevezett 8 nagyszalontai férfiról, a füzet többi oldalain pedig a »gyülekezetről« szól. A megrajzolt 8 paraszti bizonyságtevő képe se történelmi, még nem is lelki, hanem inkább nékrológszerü megemlékezés.

Az első vádlottja a füzetnek a városi intelligencia. A 6. es 7. oldaton Írja róluk: »Az úgynevezett városi intelligencia teljesen távol tartotta magát a gyülekezettől mindvégig, a romién uralom alatt ez az intelligencia tudvalévőén széthullott. Amint egyik régebbi főszolgabírónknak a román uralom alatt megjelent könyve is igazolja, ennek az értelmi esz á.ynak sok tavi a a gazdatársadalomtól való szigorú (exkluzív) elkülönülésében, dorbézolásban és nagyfokú erkölcstelenségben élte jómódú életét. E főszolgabírónak ez a könyve nem kor-, hanem sokkal inkább kortörténet, mely nyílegyenesen Trianonhoz vezetett. Tanulságos volna ennek a Trianon után széthullott gőgös és félművelt, hitetlenségére büszke osztálynak és gyermekeinek az éleiét is megírni, de ebből szinte semmi épületes nem jönne ki. Legnagyobb érdeműiknek tudható be, hogy a gyülekezeteit, s a városiban majd megindult más gyülekezeteket sohasem zaklatták a csendőrséggel.« Olvasni tudó ember' ebből megérti azt a fenyegetést, hogy ha valaki nem fogadja el a Professzor úr által hangoz tatot t elveket és nem a »gyülekezet« (már t, i. az általa »gyülekezetnék nevezett szabad keresztyén társulás) útján jár, akor nagy baj történik vele. Nem jártam soha Nagyszalontán, de mégis tudok olyan nagyszalontai magyar református intelligens emberekről, akik a kemény román megszállás alatt is megálltak annak ellenére, hogy a Kiss Ferenc-féle gyülekezetbe nem jártak el. Akármilyen fontos és nagy jelentőségű is lehet Kiss Ferencék szempontjából az, hogy valaki nem háborgatta őket a csendőrs éggel, azért mégse lehet nemzeti, sőt még lelki szempontból siem ezt a legnagyobb érdemnek feltüntetni.

Ugyancsak a 7. oldaton kezdi az egyház elleni támadási: »A gyülekezet növefcedésévü aztán, megmozdultak a város református papjai is; katholiikusok ez időtájt csekély számban voltak Szaiomtán. A lelkésizek látták, hogy erőszak nélkül semmit sem lehet elérni, de dicséretükre legyen leszögezve, erőszakhoz csak h román uralom alatti utódaik folyamodtak.« A magát még mindig hivatalosan - reformátusnak valló és bejegyző'Professzor úr tudhatná, hogy niner enek ref. »papok«, henem a református egyháznak lelkészei, lelkipásztorai vannak. Azt is jó lett volna megírni e tekintetben a »történelmi hűség« kedvéért a Professzor úrnak, hogy a lelkészek »megmozdulását« a »gy ülőke-