Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-07-01 / 11. szám
tudjuk, mert így avatkozott bele közvetlen benyúlással a mi életünkbe is. Nem kívülről szól hozzánk, hanem belülről. És azt is tudjuk, hogy amit Ő akar, azt az Ő célja szerint végzi el és el fogja végezni nemcsak bennük, hanem általnuk is. Hihetetlen csoda ez, hiszen tegnap még úgy tudtunk félni, hogy a főpap udvarában még azt is letagadtuk, hogy ismerjük Jézust, vagy úgy megijedtünk, hogy elkezdtünk képmutatóskodni a törvényeskedők- kel s ime mégis Ö maga tett minket alkalmassá arra, hogy a feddést elfogadjuk, bűneinket megsirassuk és bátran szóljunk Arról, akiben bocsánatunk és életünk van, Akiben a másik embernek is minden megoldás készen adatik. Ö maga tesz hangsúlyt a szívünkben arra, hogy Isten él mibennünk. Akiről, ki tudja hányszor elmondtuk a hitvallást: hiszek Mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Csak Isten maga viheti és viszi is végbe azt a csudát, hogy nyomorult életünkön át Ö él és hat. Ismétlem, Ő nemcsak bennünk él, hanem általunk is dolgozik. BERECZKY ALBERT. A kereszt teljes igazsága — Nyílt válasz Dr. K. Tompa Arthur lelkésztársamnak. — A Magyar Református Ébredés f. évi 9. számlában »Hol az evangélium ereje?« dm 'alatt közzétett »Nyílt leveled« nem hozzám, hanem Bereczky Albert lelkésztársunkhoz volt címezve. Ne ütközzél meg azon, hogy ezt a nyílt választ saraidra nem ő tőle kapod meg, hanem alulírottnak tollából. A kérdés, amelyet szóvá- tettél, olyan általános érdekű, hogy nemcsak joga, hanem kötelessége is mindenkinek hozzászólni, aki úgy érzi, hogy az Általad elmon- dottalk után is ikell még egyet-mást mondani. Fejtegetéseidnek egy pontjához, — amely talán a legjobban kiemelkedik a többi közül, csakugyan szükségesnek tartok hozzáfűzni valamit és pedig nem kisebb érdek szolgálatában, mint az Isten Igéjéhez való hűségéit, amely mindnyájunk előtt szent parancsként áll. A hellyel való takarékoskodás kedvéért hadd mellőzzem, vagy csak hadd érintsem egészen röviden azt, ami cikkedben csak szíve- szerint való és eléggé nem hangsúlyozható meggyőződése llehet ,az Evangélium ügyét szívén viselő minden embernek. Ilyen az, hogy az Evangélium isteni ereje csak a bűwbánaton összetört emberi szíveken nyilvánulhat meg, az üdvbizonyosság boldogságát csak azoknak adhatja meg, akik megízleiték előbb a kárho- zatbizonyosság keserűségét. Ilyen igazság az is, hogy a bűntudat terhe azért nem szokott ránehezedni az emberek lelkére, mert a bűnt nem Istenhez való viszonyában szemléli és ezért hirdetnünk kell az Isten Törvényét, hogy annak tükrében ráeszméljenek a bűn Istien színe előtt igaz valójában megmutatkozó súlyos katasztrófájának. És így folytathatnám. De amikor a Pál apostolnál és a Heidelberg! Kátéban is megtalálható váltság-gondo- lat helyett a Krisztus váltság-halálának egy »új« értelmezését ajánlod és azt a reménységet igyekszel kelteni, hogy az »orthodox dogma« helyett a keresztnek ezt az értelmezését hirdetve hathatósabb és gyümölcsözőbb lesz a bizonyságtételünk a mai ember életében, minden egyébként átérzett belső egyetértés ellenére is fel keli vetnem azt a kérdést: Nem lépsz-e le az Isten Igéjének alapjáról? 2 Nem az ellen érzem szüP vának, amit positive ajánlr állítsuk az emberek elé Krisztus kereszthalálát, mint amely Végső és döntő bizonysága az Isten bűnösök iránti kegyelmének és ezért 'eloszlathatja a bűnös szívnek minden félelmét és bizalmatlanságát Isten iránt. Ez nem új gondolat ugyan, mert az Ujíestámentum ezt hangosam hirdetvén, ezt mindig is visszhangozta azoknak a bizonyságtétele, akik igazán az Igét hirdették. »Uj« dolog csak az volt, mintegy száz évvel ezelőtt (hogy a középkorban is már megtalálható példákig ne is menjünk vissza), hogy a theológusok és az igehirdetők kizárólag ebben kezdték felmutatni a kereszt jelentőségét. És a Te fejtegetésedben is az a negatívum az aggasztó, hogy csak azt igyekszel 'kidomborítani Jézus váltsághalálában, ami anhak reánk bűnösökre irányuló hatása. Pedig az a másak jielentősége is, mely szerint Istent engeszteli meg a mi bűneinkért, Istennek szolgáltat elégtételt a bűn által megsértett igazságáért, éppen olyan fontos tanítása az Igének és ezért ezt félretenni, mint a mai ember előtt érthetetlen és elfogadhatatlan, elavult dolgot, nem egyeztethető össze azzal az igehirdetési megbi- zatásuníkkal, amely föltétlenül az Igéhez köt bennünket. Ezt írod: »Naiv anakronizmus azt kívánni a XX. század névleges keresztyén gyermekétől, hogy lelki megnyugvást és örömet találjon abban a bitiben, hogy egy magát az ember bűne által megsértve érző és az igazságának elégtételt követelő Isten jogérvényesen elmarasztaló ítéletének következményei alól egy reá nézve addig teljesen idegen történelmi személyiség által elszenvedett halálos ítélet végrehajtásából folyó jogi 'következményeiben részes.« (A kiemelések tőlem valók.) Hát ez karrifcatúrája a »helyettes elégtételről« szóló tanításnak, nem pedig hű képe. És ugyanilyen karrikatúrát lehetne rajzolni az általad ajánlott váltságtanról is. Amíg a »névleges keresztyént« csak úgy tartjuk szem előtt, amint ő magáiban megjelenik előttünk, és kihagyjuk a számításból a Szentlélek megvilágosító munkáját, amely őt meggyőzheti, — addig akárhogy beszélünk is
