Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-06-01 / 9. szám
életben konzervatív osztály-harcosok: vagy legalábbis tisztelik az osztály jogalmát. Van például egy katonatiszt ismerősöm, akitől rossznéven veszik, hogy eljár egy közösségbe, ahol egyszerűbb emberek is megfordulnak. Igyekszik tudomást nem venni a meg- szólásról, ae ott lebeg a kérdés körülötte. Magamnak is van egy sofőr-barátom. Ha néha vele és más ismerőseimmel összekerülünk, esetenként be kell bizonyítanom, hogy nekem ez az ember barátom, sőt testvérem, s meg kelt védenem kettőnk összetartozását. Egyik fiatal barátom a napokban azzal a megállapítással lepett meg, hogy ő nemesi származású és ezért maaát nemes emberpéldánynak tekinti szemben a nemtelenekkel. Az olvasó is tud elég példát. A kérdés ott van, ha — reméljük — már nem bennünk, körülöttünk. Olyan kérdés ez, ahol a keresztyéneket elsősorban missziójuk erőtlenségének felelőssége terheli. Tegyük fel komolyaan a kérdést; mikor óhajtja a »keresztyén« társadalom ezt a jelzőt komolyan venni, különösen ebben a kérdésben, ahol érdekei olyan szorosan egybeesnek a »nemzeti« érdekkel is? Mit veszünk hát komolyan, sem Isten Igéjét, sem kedvenc politikai jelszavainak? Mikor lesz a körülöttünk élő társadalom — s benne magunk minél erőteljesebben és meggyőzően — túl ezen a kérdésen? Mikor beszélhetünk róla olyan el- avultan nevetséges szerszámként, mint pl. a delizsánszról? Ha őszinték vagyunk, láthatjuk, hogy ez a régi kérdés, sajnos, aktuális ma is. Gyakorlati téren még a kovásznyi hívő réteg sem intézte el végérvényesen. Elvben mindenki túl van rajta, ezért nehéz szólni róla; úgy tűnik fel, mintha nyitott kaput döngetnének, pedig erős zárral lezárt kapu ez, nem is nyitja ki talán csak a magyar ébredés. Mii olvassunk a Bibliából ? Június 1. Lukács 2. Lukács ,, 3. Lukács „ 4. Lukács 5. Lukács 6. Lukács 7. Lukács 8. Lukács 9. Lukács 10. Lukács , 11. Lukács 12. Lukács 13. Lukács , 14. Lukács 15. Lukács , 16. Lukács ) > 17. Lukács 18. Lukács 20:45—47. IV. Mózes 31. 21:1—4. IV. Mózes 32. 21:5—38. IV. Mózes 33. 22:1—6. ÍV. Mózes 34. 22:7—23. IV. Mózes 35. 22:24—38. IV. Mózes 36. 22:39—46. Náhum 1. 22:47—53. Náhum 2. 22:54—62. Náhum 3. 22:63—71. Habakuk 1. 23:1—12. Habakuk 2. 23:13—25. Habakuk 3. 23:26—32. Sofóniás 1. 23:33—49. Sofóniás 2. 23:50—56. Sofóniás 3. 24:1—12. V. Mózes. 1. 24:13—35. V. Mózes 2. 24:36—49. V. Mózes 3. <»yölt*ke*eli evangélizáció SZEGED. — Május 9—12. — Szeged nem szorul bemutatásra. Ott mindéin esztendőben van evangélizáció is. Bizony nem jártaik az összejövetelekre sokan, de lehetett látná több új arcot is. Talán a legál- dottabb része a négy napos szolgála mák a reggeli bihiiaórák voltaik. A magyar ébredés kérdéséit tárgyaló utóösszejöveteielk közönsége szaporodott. Feleségem a leányok és az asszonyok külön összejövetelén szolgált. A férfiak összejövetele iránti érdeklődés a heo.ybeh.eket is meglepte. Többet kerítene imádkoznunk a szegediekért, hogy az Ur Lelke rontsa az aakdáiyokat és újnsa meg a fáradtakat és szólítson életre új és új lelkeket. SZÉKESFEHÉRVÁR — Május 13—16. — Székesfehérvárott, Dunántúlnak e történelmi levegőjű, mostani életében érdekes városában két esztendeje nem volt evangélizáció. Többen imádsággal várták ezeket az alkalmakat. Reggelenként imaóra volt, melyre 40— 50-en gyűltek össze könyörögni az ébredésért. A délutáni bibliaórákon személyessé vált az ige üzenete Jézus Krisztusról. A templomiban szaporodó gyülekezet hallgatta a »kémény beszedet«. Egyik délelőtt lelkészeknek volt összejövetele, melyen Kol. 2:1—11. alapján beszéltük meg kérdéseinket. Kü.ün összejövetelre a presbiterek és a gyülekezeti munkások gyűltek össze. Kétszer' tartottunk utóosz- szejövetelt is. Kétségkívül jobb lett volna, ha hosszabb ideig tartott volna az evangélizáció. Az ősszel Isten segítségét remélve ott rendezzük meg a Dunántúli Református Konferenciát. KISÚJSZÁLLÁS — Május 17—18. — Itt tulajdoniképpen nem is gyülekezeti evangélizáció volt, hanem a községi polgári leányiskola református növendékeinek csendesnapjain szolgáltam Bárkányi Juliska testvérünkkel. Három-három alkalommal szóltunk az első, a másodikos, á harmadik és negyedik osztályos tanulókhoz. A református tanárnők is resztvettek. A gyermekekben szokatlanul komoly és élénk érdeklődés látszott. Hitoktatójuk Nagy László testvérünk. KŐSZEG — Május 23—26. — Kőszegen van az ország egyik legfiatalabb református gyülekezete. Most a tavasszal alakult át fiókegyházból anyaegyházzá és iktatták be . ebbe a legnyugatibb gyülekezetbe Farkas Sándor volt hitoktató segéd-lelkészt. Ezelőtt már két alkalommal szolgáltam itt, két évvel ezelőtt a katonai reáliskola csendesnaipT