Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-05-15 / 8. szám
Főszerkesztő: BERECZKY ALBERT. Főmunkatárs: DR. KARÁCSONY SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telelőn: 25-99. r Ártalmas Mostanában sokat foglalkoztat az a kérdés, hogy máért—alakult ki a prédikálásnak, a bizonyságtevésnek, általában a keresztyén életnek és missziónak valami olyan stílusa, beszédmodora és nyelvezete, amit általánosságban nem szoktak megérteni vagy pedig sokszor olyan veszedelmesen félreértenek. Tudom, hogy van ennek a kérdésnek olyan »hivatalos«- nak mondható megfejtése, amivel semmiképen sem akarok vitába szállni, egyszerűen azért, mert magam is egyetértek vele, csak nem elégít ki, mert nagy betöltetlen rés marad utána. Tudom, hogy az érzéki ember nem, értheti az Isten Lelkének dolgait. így tapasztaltam magamban és így tapasztalom másokban is. Az isteni dolgokra vonatkozóan van valami hiba a felvevő szerkezetben főként ott és abban, hogy a mostani állapotában magát jól- érzö embernek leginkább eszeágában sincs keresztyénné lenni, megváltozni, mássá lenni. — Leginkább most is úgy van, mint Jézus idejében a zsidóság volt: isten akarja, de ők nem akarják. Tudom én azt, hogy most is igaz az, amit János Evangéliuma elején ír, mintegy összegezve Jézus igehirdetésének és munkájának eredményét: »A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jőve, és az övéi nem fogadók be őt.« (János 1:10—11.) Tudom azt is, hogy a Biblia, mint a keresztyén élet és misszió alapirata, mint isteni kijelentés, más korban, más nyelven íratott, mint amilyenben a mai ember él. amilyenen a mai ember beszél. Tisztában vaqyok én azzal, hogy itt van valami közbevettetés, látás-, kifejezés-, fogalmi- és ábrázolásbeli különbség. Ez a nyelvi nehézség igen sokszor próbára teszi az igehirdetőt, az igehallgatót és az igetanulmányozót. Tudom azt is, hogy a keresztyénségvek, az evangélium megértésének, a vigasztalás elfogadásának, a Jézus Krisztus megismerésének ellensége is van, a nagy hitető, az igetolvaj ördög, aki a maga sokféle ravaszságával mindig azon mesterkedik, hogy ne értsük, vagy félre értsük az Ur üzenetét. Maga az ördög végzi valami különös módszerrel, nagy ügyességgel, kellő hozzáértéssel s így hathatós eredményeket felmutató kitartással a lelkek, az emberi értelmek elködösítését. Igen, ezeket mind jól tudom, tapasztalom, csak azt is tudom, hogy ezek együttvéve se eredményezhetik az evangéliummal, a bizonyságtétellel szemben mutatkozó megnemértést. Valahol máshol is kell hibának lenni. Különösképen ha meggondoljuk azt, hogy a fentebb felsorolt hibákat maga Isten is kiküszöböli, mert hiszen azért adta és adja a Szentlélek ajándékát, belső megvilágosító munkáját. Én ott látom a hibát, hogy eltúlozzuk a dolgokat. Belekeveredünk különös nagyotmon- dásokba, kegyes hazugságokba. Ezt főként három vonatkozásban eltem meg. Eltúlozzuk b űnb án atunk at. Ne értessem félre, nem sokallom a bűnbánatot, mert bizony igen gyéren s inkább hamisan található, minthogy sok lenne. A bűnbánat nyelve és kifejezése, ahogyan általában gyakorolni szoktuk azt, a nem megfelelő, az eltúlzott. Ennek egyik formája az, hogy a nem bűnből csinálunk bűnt. Érezzük, hoay valami nem jól van, valamiben hibáztunk s ahelyett, hogy a tényt neveznénk bűnnek, vaoy a tettet, annak logikai vagy lélektani magyarázatát nevezzük annak. Napokban beszélgettem valakivel, aki elmondotta, hogy mennyire bántja egyik bűne, s ezt a megbánást valami nyakatekert magyarázattal juttatta kifejezésre. Figyeljük csak meg a Tízparancsolatot, milyen nyíltan fejezi ki a dolgokatj nevén nevezve őket. Ami lopás, az lopás, ami paráznaság, az varáznaság, stb. — Mi pedig nem. íoy csináljuk. A hazugság azért nem egészen hazugság, a harag nem éppen \ c v: — — — — — — — — — Tábori pestaszám: — — — — — t
