Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-03-01 / 3. szám

mem az Istené, mert csaik önmagáé akarna lenni és így veszíti esi Istent és ugyanakkor ön­magát is. A komáik mindennél nagyobb mértékben szüksége van Istenre, Istennek pedig éppen ebben a korban különös módon szüksége van az Ő dicséretének és az Ö igazságának méltó­képpen zengő, hatalmas bizonyságaira. Érsek­ben. is, mint minden egyéb dolgokban. Ezért kell eljönnie és ezért is fog eljönni az ősi forrá­sok erejében megtisztulást kereső nagy, mai, evangéliumi és magyar ébredés ezen a földön, a magyar »glóbuson« is. Ebben az ébredésben nagy szerep vár az új magyar éneklésire is, amely nem lebet más, minit abogy Arany János írta a népdalról: »ősi daliam, csuda hangmenettel«. így találkozhatik egyházunk életében is a kor égető, nagy ma­gvar igénye az Örökkévaló Isten időtlen igé­nyével. Csomasz-Tóth Kálmán. -----□-----­A Biblia melységei felé Magasságban fölfelé „És vada kiszélesedése és megnagyobbo­dása az oldalkamráknak a magasságban fölfelé... lön (kiszélesedése az épületnek fölfel é.1 ‘ Ezek. 41:7. Erdély egyik legszebb vidékén a Békás szorosban mélyen a sziklák alján folyik a Bé­kás patak. Óriási meredek sziklák között visz az útja szegénynek. Alkalmazkodnia kell, ő gyengébb. Fordul a szoros, mennie kell, amerr e a szikla utat enged. Nem tud szétterülni, nyu­godtan, békésen folydogálini; fodrozódik, össze­törik minden lépésen a kemény köveken. — Hiábavaló erőlködésében sok helyen már beás­ta magát a sziklákba, s szinte hallani lehet szenvedése hangját, mert nagy robajjal zuhog, dörög szegény jobb sorsra érdemes patak. Szűk az lélet számunkra. Mindenfelől kor­látok, törvények vesznek körül. Álmodozunk ugyan lehetőségekről, de az igaz az, hogy nem a színes lehetőségek, hanem a kérlelhetetlen, rideg valóságok között folyik életünk. Nem tudunk (kibontakozni, telve vagyunk meddő harcokkal, melyeket szűk életkeretünk szétfe­szítésére folytatunk. Egész egyéniségünket, kedélyünket, szellemi,. sőt sokszor már testi életünket is nyomorítja, eltorzítja az, ami kívül van és ami nem jól van. ÄltaMlbam háromféle módon próbáljuk megoldani a körülöttünk lévő s miniket szorító keret nagy kérdését. Az erősebbek neki biztat­ják magúkat és megpróbálják saját erejükkel, vagy ha többen vannak, egyesült erővel le­győzni az útjukba helyezett akadályokat. A gyengébbek beletörődnek és engedik magukat átformálni olyanra, amilyet az élet megkíván 6 tőlük. Az érzelmes és jobb akaratú lelkek ál­maik világába röppennek, tudomásul sem véve a kellemetlen és csúf valóságot. Persze ezek emberi próbálkozások, a végén a biztos ku­darccal. Isten készített egy lehetőséget a kiszaba­dulásra. Ez a lehetőség felfelé van. Ez a lehető­ség persze csaik Neki lehetőség, nekünk lehe­tetlenség. Tehát nem emberi, hanem isteni le­hetőség. Ezért szoktuk legutoljára hagyni. Hívő és hitetlen között épen az a legfőbb különb­ség, hogy az egyik hajlandó elfogadni a lehe­tetlent és számításba tudja venni azt, hogy Is­ten tette elébe a sziklát, vagy a Veres tengert, hogy aztán megmutassa az ő felülről való nagy hatalmát. A másik pedig nem tudja meglátni az akadályokban Isten önmagára figyelmeztető kezét. A hitetlen, nem tudja feltételezni, hogy van út felülről. Mulatságos a számára még a gondolat is, hogy nem a másik ember kezfiből, hanem felülről kapjon valamit. Igen, mert az ember úgy épít, hogy kis fundamentumra ki­csi házat, naigy házat pedig csak nagy funda­mentumra. Isten meg úgy, ahogyan Ezékiel llátta. Az, amit ő épít, kiszélesedik- a magasság­ban fölfelé. Néki módjában áll kis alapra is nagy házat emelni. Épen így egészen egyszerű számára az is, hogy a nemvárt úton-módon, fölfelé mentsen, ki bennünket. Milyen szomorú, hogy hívő emberek, akik elfogadták Istentől a Jézusban megjelent bűn- bocsnatot és örökéletet, nem tudják elfogadni az itteni és mostani életkérdések isteni meg-» oldását. Ott bukunk el, hogy amit lélekben kezdtünk, testben folytatjuk, s nem feltételez­zük üdvösségünk megszerzőjéről, hogy Ö, aki a nagy holnapot elkészítette, a mai napomat is tökéletesen megoldja. Mikor egy hivő lelket kezd szorítani a nehéz, terhes helyzet, amikor a valóságos élete (kezd zsákutcába jutni, mindig ott a hiba, hogy elfeledkezett áriról, hogy utunk a magasságban fölfelé vezet. Igaz, hogy ott a sátánnal lesz dolgunk, aki a magasságban lakik, de Isten elébe megy annak, aki hozzá közelít. Nem tudom, miért vagyunk olyan balgák, hogy azt a sürgős segítséget, melyet minden­nap várunk, nem merjük Istentől a legrövi­debb úton elfogadni. Miért félünk tulajdonké- pen attól, hogy Isten (közvetlenül is beleavat­kozzék életünkbe? (II. Móz. 20:19.) Miért vágjuk el "á felülről vezető utat? Ha egy (kicsit ofeosaibbák lennénk, nem kényszer i- tenénik Istent minduntalan kerülő útra. Az ő legrövidebb útja az, amely légvonalban vezet felülről lefelé, a tisztaságból a bűnöshöz, az Is­tentől az emberhez. Miért kellenek nekünk a postások, akiktől szívesebben vesszük Isten küldeményét, mintha ő maga hozná? El kell jutntük a tűrhetetlen szomjúságra az ő szent személye után. Kívánnunk 'és sóvárognunk kell a vele való együttlétet. Azon a fundamelnitu- mon, mely vettetett, a Krisztuson akar bennün­ket felépíteni, hogy mint élő kövek épüljünk fel lelki házzá, szent papsággá. P. Tóth Lajos.

Next

/
Thumbnails
Contents