Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-02-01 / 1. szám
r Kinek a dol^a ? Lapunk ügyiében folytatott tárgyalásunk során valaki mondta: »Nem az urak dolga a magyar ébredés.« Akkori mamii Indulat íal ezit válaszoltam: »Hogy mi a mi dolgunk, azt mi tudjuk.« Azóta ez a két rövid mondáit állandóan sajog bernntam. Valóban kinek a dolga a magyar ébredés? Igazán tudjuk-e, hogy mi a mi dolgunk? Ha »dolog« alatt ügyet értünk, akkor hitem szerint könnyű felelni erre a kérdésre: kinek a dolga, kinek az ügye a magyar ébredés? Istené! Ébredés evangéliumi értelemben csak onnét felüliről jöhet. Ezen komolyan gondolkozzunk. Amikor magyar ébredésről beszélünk, Isten ügyéként értjük-e? Isten csodájaként várjuik-e? Benne ijiinit látást fogjuk-e fel, amit Isten történelmi terveiből a magyarságra vonatkozóan eltettünk? Hisszük-e, hogy a magyar ébredés a magyarság minden kérdésének nem ábrándos, nem »kellő«, nem ideálisan elképzelt, hanem valóságosan eljövő, történelemben megvalósuló, egyetlen megoldása? A magyar ébredés számunkra nem programm, hanem látás, nem kényünkre-kedvünkre bízott feladat, hanem ingyen megnyerhető ajándék. Ha a »dolog« alatt munkát értünk, akkor hajlandók vagyunk olyasmit gondolni, hogy így már a mi dolgunk. De ha az előbbieket nemcsak mondjuk, komolyan hisszük, nemcsak Isten felé udvariaskodunik vele, hanem életünket uraló ígéretként és elnyerhető ajándékként vesszük, akkor a magyar ébredés csak Isten munkája lehet. Az Ő terveit, az Ö elgondolását és az Ő útját csak Ő maga valósíthatja meg. Csak úgy lehet teljes a magyar ébredés felől való látásunk, hitünk és reménységünk, ha az is benne van, — mint ahogy valóságosan ■benne is várni,, — (hogy Isten nem mézesmadzagként, hiábavaló lelkesedés ábrándjaként láttatta, hitette el velünk, hanem Ő olyan Isten lévén, aki hű az ígéretedhez és amit mond, beteljesíti, valóságosan meg tis csinálja, a töri térelemben el is hozza. Ha »dolog« alatt tényeket értünk, megint nem kereskedhetünk magunk körül, mert magunkban és magunk körül csak elszomorító, gátló tényeket tudunk felsorolni, amiből a magyar ébredésre vonatkozólag nem sok biztatást, jelt meríthetünk. Se bűnbánatunk, se hitünk, se engedelmességünk, se szeretetünk mélysége, állhatatos és munkás volta nem jelek, nem biztosítékok erre az ügyre nézve, sőt ha ezeket megítéljük, csiiggedés terheli meg amúgy is terhelt lelkünket. Mégis vannak tények, amelyek tanúskodnak a magyar ébredés mól- lett. Isten cselekszik, belenyúl a kérdésekbe, irgalmaz, kegyelmez, nem bűnünk sízeránt bánik velünk. Itt is, amott is csodaként magunkra ébreszt, Ö magára találtat s egymásig elvezet. A magyar élet pusztáján fáradtan, ernyedten élve vámszorgók között niehányan magukra eszmélnek, néhányan Istenre találnak s néhányan egymást veszik észre. Ezek csodáik, ezek Isten tényei és bizonyságai. Ha a magyar ébredés Isten dolga, az Ö ügye, az Ö munkája, az Ö tényei, akkor mi a mi dolgunk? Valóban tudjuk-e azt, hogy a magyar ébredésben cselekvőleg és szenvedőiig mii a mi dolgunk? Ezzel kapcsolatban valami bizonytalanság riaszt. Félek mondani, mert a mi dolgunk már nem látná, hinni és észrevenni,_ hanem megcselekedni való. A mi dolgunk lenne az Isten ügyének meglátása és elhívése; vagvis igazán, becsületesen és örömmel keresni először Istien országát. A mi dolgunk lenne a próféták Istenit emlékeztető módján, az özvegyasszony ál. ha tatosságával, az apostolok kitartásával kérni Istent: cselelkedjék, váltsa be ígéretét, kegyelemből, csodaként hozza el a magyar ébredést. A mi dolgunk lenne nyitott szemmel, a »csak én vagyok, én tudok« gőgjét elvetve, a kisajáí- tás önzéséből megtérve, észrevenni az ébredés Isten-adta tényeit és hálásan megköszönni azokat. Isten elvégzi a maga dolgát, próbáljuk meg mi is. Békefi Benő. & szórványgondozás és a magyar ébredés A szórványgondozás ősi mintáját a Szentírásban találjuk meg. A zsidónép már Krisztus előtt nagy gondot fordított a köréből messze került atyafiak mieigfcairtjásána, faji és- 'valliásjL tekintetben egyaránt. Az apostolok munkájában meg nem is volt más, mint szórvány gondozás, vagy így is mondhatnék: Szórvány gyülekezetek gondozása. E tekintetben is Pál apostol volt az, akinek idevágó munkásságáról a legtöbb adatunk van. Péter apostol is Heveiéit küldött, az elszéledt jövevényekhez, a diaspó- nában, az az szétszórtságban lévő testvérekhez. Jakab apostol szintén nekik címezte leve" ét. Nincs ezen semmi csodálni való, hisz máisként ez nem is történhetett. Szórványosan vo..tak hívei kezdetben Krisztusnak s sok idő telt el csak addig is, míg az akkor ismert világ minden nevezetesebb pontján kialakultak a szervezett gyülekezetek. Amíg ez meg nem történt, addig a keresztyénséget is nagyjában szórvány- keresztyénségnefc. nevezhetjük, s ami az apostoli koriban, mint lelkigondozás, a szemünk előtt van, az nem más, mint egy grandiózus méretű szórványgondozás. Akár Pál apostol megbízható adatokra épülő szórványgondozását nézzük, akár a hagyományokra támaszkodva Tamás apostol hatalmas arányú munkáját, akár a többi apostolét, eovetlen nagy tanulságot szűrhetünk le: Minden egyes lelket olyan fontosnak tartottak, hogy érte semminémű fáradságtól, testi és lelki töredelmektől sem riadtak vissza. — Nemcsak Krisztus búcsúszavai csengtek állandóan a fülükbe: »Elmenvén, tegyetek tanítványokká mindennépéket«,—(hanem az,1 elveszett jühról szóló példázat is. Az egyedül veszendő
