Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-12-15 / 22. szám
párék látása szerint a magya~ élet és jövendő útja. Isten szereti ezt a népet, ez onnan világos, hogy adott választottakat, akik hisznek a Jézus Krisztusban és akik bánkódnak az Isten színe előtt az ő népüknek bűnéért a sajátjukkal egyetemben és könyörögnek előtte a szabadulásért. A választottaktól függ az egész nép sorsa. Hányán imádkoznak ma egyáltalán és hányán hisznek a Krisztusban, mint a magyar nép megtartójában? Istennek legyen hála, vannak, akiken keresztül tudja tartani az Isten az Ö szövetségét velünk. Ezért merhetjük várni a magyar nép karácsonyát, ami nem külső pogányos várakozás, hanem az Istenben és az U Krisztusában való hit. ürülnünk kell minden éoredezósnek, amelyik jót akar ennek a népnek, s akár nyelvünket, a Kár zenénket, akár szegény földműves népünket, akár munkásainkat akarja fölemelni. De tiiráeinem kell, hogy minden jószándék, terv és küzdelem azon bukik meg, hogy még mindig nincsenek emberek. Érijük, ügye, hggy ez azt jelenti: nincsenek keresztyen emberek. Kevés a bűnoánat, kevés a könyörgés! Pedig ha Isten kormányozza a világit, akkor nekünk igazán nem lehet semmi más tennivalónk, mint odakönyörögni magunkat az O színe elé és kérni Tőle, hogy adjon nemzeti bűnbánatot és Krisztus felé forduló magyar szíveket. A sorsunk nem mitőlünk magunktól függ, hiszen kicsinyek vagyunk és ebbéli a rettentő világforgatagban a magyar erő csak olyan, mint egy pehely a mérlegen. De nem is másoktól függ a sorsunk, mert a világ legnagyobb hatalmasságai is csak olyanok az Úristen előtt, »mini egy csöpp a vederben és mint egy porszem a mérlegserpenyőbeu« (Es. 4Ü;15 17.). Ő az, »aki a fejedelmeket semmivé teszi és a föld bíróit hiábavalókká változtatja«. Azért hát nekünk, akik hiszünk, szói az ö ige rete: »Emeljétek fel a magasba szemeiteket/« mi még mindég adventi reménységben élünk. A magyar lelki ébredés, a magyar bűubanat és Krisztushoz való igaz megtérés még csak szórványos jelekben mutatkozik. De ezekben a jelekben már Isten kegyelme hajlik felérik. És mi azért hiszünk a népünk életében és jóvöjé- ben, mert hiszünk a megtérésben. Az utolsó szó tehát az: szabad-e vágnunk a magyar nép karácsonyát? Szabad, de csa.c akkor, ha mi magunk nagyon alázatosan, de nagyon hálásan ott vagyunk az öreg Simeon mellett és vele énekeljük a karácsonyi éneket: Látták. az én. szemeim a te üdvösségedet, ainil készítettél bizonnyal a mi magyar népünknek is szemeláttára, világosságul pogány magyarok megvilágösítására ... Pusztító hitetlenek vagyunk-e, akik szaggatjuk a magyar nép és az Isten atyai kezét összekötő szövetség szálait, vagy hívő és imádkozó választottak vagyunk-e, akiknek Krisztusban való öröme az egész nép öröme lészen? BERECZKY ALBERT. Az erkölcs gárdistái Minden válságos időnek kísérő zenéje az erkölcsi törvények, szokások, formák megingása, porrá válása. Láttuk már az eiső hábenú után is ezt a betegségi tünetet. Nem véletlen tehát az, ha ma lapok hasábjain írók és közírók veszik tollhegyre a nyakra-főre kérdőjelként ráník meredő erkölcsi problémáikat. De az sem véletlen, hogy vonaton, vagy utcán, o.l, ahol éppen ember dk kerülnek össze, sűrűn meg- lebbentik olyan dolgok fátyolát, amelyek mögött a politikai, társadalma, gazdasági, házas.a- gi, családi erköms egy-egy áldozata fekszik veresen elterült tagokkal. Feivonumak az erkölcs gárdistái — ahogy szellemesen titulálta nemrég egyik közírói.k az aranyszájú prédikátorokat, tárnokokat, tanítókat, doktorokat, prófétáikat, puritánokat és ink vizi torokat, — feivonumak és logikájuk, vagy szellemességük fringiáival nagy baj vívást rendeznék az egyensúlyt vesztett er Köles feiett. A napokban egyik közírónk idezte m-g őket dontoDiroi székbe a noigyek ngaie^a- lustje merne, mondván: »Apró mindennapi jelenségek azok, amelyekkel a sátán. remekei, amelyekben a valóságosan iszonyatos unoket es hurkokat kiveti, hogy elkapja az ember bokáját es karmai kozott vergődő eikö-ceébe a roimás toxinjait olthassa.« igen szellemesen és tanaiban csipkecti meg az erkoiescsoszoket, hogy amíg a tánc, bor, asszonyi hiúság ördög-iW.: bárok gőzerői, táncok eizeki ritmusaién, buoi- rejtoi, rövid szoknyától, cnia rongyoktól, utcán lüstoió nők cigarettáitól, ruzsos ajkek-ói fenik az erköicsot es a Sátánt szimatoljak meztelen szobrokban, ugyanakkor épen nem látják az ördög praktikáit a dipmmatak szobaiban, a nagy kontyu es nem cigarettázó sváb éSsio- nyok lekerepiacos koíalkodasában, a gazdagok paokázasaban, a szegények lazadozásaban, a kalmárok kufáikodasaban, a haboms vezetők ember teiemsegeiben, a konjunktúra vámpírjaiban. Valóban úgy tűnik fel, mintha a hölgyek utcán füstöm cigarettája veszélyesebb vo.ma társadalmi erkomsúnkie, mint a íoszíoros bombáktól ego vnagvarosok íustíexhoje, v«gy a feketepiac orgazuamak sapja, panamája. Joggal tűnődik ei azon is, hogy m.ert nem vmze-y_s az eikomsre, ha egy terfi gyújt rá az u.can megszokott cigarettájára. Mi más ez, mint a kettős erkölcs, kétféle mértek zavarbaejtő rövidlátása? Csak úgy magunk között beszélgessünk mi is ezekről, mert igen sokszor az az érzékem, nogy mi magunk is sötét szemaforok Vt.gyu.-k a háborús enkoms váltókon Zakatoló vo.iaiai kozott. Ez pedig igen nagy baj, mert ha »a világosság söiéiség, mekkora aknor a söíétség?<f Olvasgattam a próféták írásait. Ét itt sok, sok dolgot megértettem. Aztán meg az- is eszembe jutott, hogy a mi beimissziós berkeinkben is mennyi vizet hordtunk abba a bizonyos lyukas hordóba, amelybe a táncodiatsz2
