Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-12-01 / 21. szám
az épületnek a nagysága és szépsége, de még nagyobb öröm volt számomra betekinteni a bentne folyó életbe. Almássy Márton vallástanár az igazgatója, aki feleségével együtt az ott lakó 120-nál is több fiú társaságából kedves, barátságos levegőjű, családi közösséget tudott alakítani. Nemcsak a rend, a jól felszerelt éléskamra, hanem mindezek mellett az intézetnek lelki levegője volt rám nagy hatással. Hajdúböszörményi szolgálataim között egyik legkedvesebb volt a szombat esti áhitat, amelyet a Kálvineum dísztermiében a fiúknak tarthattam. Sok nagyjelentőségű intézménye van a magyar református egyháznak és közösségnek, de ezek közül az elsők közé tartozik a hajdúböszörményi Kálviineum. Az evangélizáció záróösszejövetelét vasárnap este az utolsó evangélizáló istentisiztelet után tartottuk a templomban. A feltett kérdésekre ki-ki némán leikében Válaszolt Istennek s a f elsorolt imatárgyak vezetése mellett a gyülekezet magábaszállva, némán köszönte meg az evangéliumot és mindazt, amit az Isten üzent. — Bizonyára voltak lelkek, akik mély, belső megindultságból kérték az Isten segítségét arra, hogy az Igének mecsak hallgatói legyenek, hanem megtartói is. Különösen két kérdés nehezítette a felelősség terhét a miejgmozdult lelkekré: »Lesz-e Istennek elég magyarja?«, — akikért megkönyörül az egészen; és »Mi lesz ezután?« Lesznek-e, akik befogadván az Űr Jézus Krisztust, engedelmesen járják a bűnbánat, a szövetség és a szeretet útját. Én hiszem, hogy lesznek. Minden szerdán istentiszteletre fognak egybegyűlni, hogy együtt is járják a közös utat. Békefi Benő. Mit olvassunk a Bibliából ? December 1. János 7:f—53. Zakariás 7. » 2. János 8:1—11. Zakariás 8. „ 3. János 8:12—20. Zakariás 9. „ 4. János 8:21—59. Zakariás 10. 5. János 9:1—12. Zakariás 11. „ 6. János 9:13—41. Zakariás 12. „ 7. János 10:1—42. Zakariás 13. „ 8. János 11:1—45 Zakariás 14. „ 9. János 11:46—57. Malakiás 1. „ 10. János 12:1—11. Malakiás 2. „ 11. János 12:12—19. Malakiás 3. ,. 12. János 12:20—36. Malakiás 4. „ 13. János 12:37—50. Ésaiás 1. „ 14. János 13:1—20. Ésaiás 2. 15. János 13:21—30. Ésaiás 3. ,, 16- János 13:31 35. Ésaiás 4. — VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS. Baráti Társaságunk választmánya: december 7-én este 8 órakor tartja legközelebbi ülését Nyíregyháza Jósa András-utca 23. szám alatti hivatalos helyiségében. A választmány tagjai idejében megkapják a tárgysorozattal ellátott meghívót. S K. Gy. E. B. T. HÍREI — A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS KONFERENCIÁT november 20. és 21.-én nem várt érdeklődés mellett tartottuk meg Székesfehérvárott. Előadóink mind megtartották a maguk előadásait, csak egy felkért bizonyság tevő maradt el. A helybelieken kívül több, mint 20 helyről gyűltek össze vidékiek. A konferenciának 147 jelentkezett résztvevője volt. A konferencia lelki részéről lapunk jelen számában közlünk beszámolót., — A »MAGYAR ÉBREDÉS« REFORMÁTUS DIAKONISSZA TESTVÉRHÁZ igazgató- tanácsa november 20-án Székesfehérvárott tartott ülést dr. ikafalvi Farkas Béla elnök elnöklete alatt. Tudomásul vette az igazgató lelkész időszaki jelentését. Nagy Margitot prőbatíeist- vérré minősítette, Szilágyi Erzsébet, Héjjas Pi- ' roska, Arató Ilonka, Tamási Mária, Kisari Boriska és Gyimóthy Juliánná jelöltek felvételét jóváhagyta, Nyíri Zsuzsánnát csak ideiglenes jelöltként vette fel. Foglalkozott más intézetekből kilépett testvérek felvételiének ügyével. Fábián Éva próbatestvért megbízta a Testvérház titkári teendőinek elvégzésével. , — SZOLYVÁN december 3-án tesz látogatást felelős szerkesztőnk, ahol vallásos estén előadást is tart. — BUDAPESTI ÉS PEST KÖRNYÉKI CSENDESNAPUNK. Budapesti és Pest környéki tagjaink részére december 6-án, hétfőn Budapesten, V. Pozsonyi-út. 58. szám alatt csendesnapot rendezünk. Délelőtt 9-től déli 1 óráig és délután 4—7-ig. Budapesti és Pest környéki tagjainkat és barátainkat ezúton hívjuk meg erre a csendesmapra. Ajánljuk fel imádságainkban ezt az alkalmat is Istennek. — HÁZAVATÁS. December 8-án déli 12 órakor tartjuk a nyíregyházi Evangélizáló Otthonunk házavató ünnepélyét. A házavatási szertartást Porzsolt István középszabolcsi esperes végzi. Megnyitót mond Bereczky Albert elnök. — NYÍREGYHÁZI CSENDESNAP. Nyíregyházi és környéki tagjaink számára december 8-án, szerdán, Nyíregyháza, Jósa András- utca 23. szám alatti Evangélizáló Otthonban csemdesnapot tartunk, mely reggel 9 órakor kezdődik, tart 12 óráig, majd délután fél 4-től fél 6-ig. Kérjük Istent* hogy áldásával ő tegye gazdaggá ezt a napot. — TAGFELVÉTEL. December 7-iki választmányi ülésünk tárgysorozatán tagfelvétel is szerepel. Tagfelvételt december 5-ig lehet kérni írásban ügyvezetőnk címén. Kiadja: a Református Gyülekezeti Evangélizáció Barátai Társasága, Nyíregyháza. Felelős szerkesztő és kiadó: BÉKEFI BENŐ, a R. Gy. E. B. T. ügyvezetője. Megjelenik minden hő 1-én és 15 én. Előfizetési dija egy évre 10.— P, utófizetöknek 12— P. Egyes szám ára 45 fillér. 4 lap elfogadása előfizetési kötelezettséggel jár.