Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-12-01 / 21. szám

A konferencia befejezetlen maradt. Csak akikor fejeződik be, ha én is a »tíz« közé szám- láltatom.. .

Komárom.

Molnár Bálint.

A csodaváró könyörgés*

Egyik napilapunk közelebbi számának »Pannónia virágoskertjében« című közleményében »Kaszap István sírja előtt« alcím alatt olvassuk a következőket: ». . . 1937. óta balkezem és balkarom béna volt. 1942 november 13-án elutaztam a sírjához és onnan gyógyultan jöttem el. Orvosi igazolás: Igazolom, hogy K. L. balkezén és ballábán öt éven át béna vo-lt, epekő és má j m egna gyobbo d ásb an is szenvedett, jelenleg teljésen egészséges. — B. J. dr.«

Nem újság, hogy a római katolikus kegyhelyeken, mint pl. Lorettoban, Máriazellben stb. számos hasonló igazolt csodás gyógyulás ment végbe, sőt a franciaországi Lourdes-ban minden héten, majdnem menetrendszerű pontossággal következnek be ezek a csodagvógyulá- sok, amelyek a legszigorúbb orvosi ellenőrzés mellett jönnek létre és megoldhatatlan problémái, hogy ne mondjuk botránykövei a materialista orvostudománynak.

Nekünk, hívőknek nem az a problémánk, hogy ezek a csodagyógyulások autoszuggesztio vagy másmilylem pszichológiai folyamatok révén létesülnek, hanem, amikor keresztyén alázattal elfogadjuk, hogy ezekben a csodás gyógyulásokban is az idvezítő ige »a te hited megtartott téged!« hatása jutott érvényre, méltán vethetjük föl magunk előtt a kérdést, hogy hogyan van az, hogy míg a római katolikus testvéreink közt szinte napirenden vannak ezek a különböző szentekhez és kegyhelyekheiz fűződő csodagyógyulások, addig minálunk protestánsoknál, ha tán nem mondhatjuk is, hogy egyáltalában nem, de mindenesetre nagy ritkaság- képen, egyes rendkívüli esetekben hallunk róluk. Érdemes e fölött elgondolkozni és okát kutatni ennek a mindenesetre föltűnő különbségnek.

Természetesen lelhet ezt a problémát több, különböző szempontból is vizsgálni. Föl lehet vetni, mint ahogy azt a »Református Jövő« november 10-i .számában a betegek hit általi gyógyulásáról közölt cikk írója is tette, azt a kérdést, hogy: Miért engedte át az egyház a gyógyításit egészen másoknak? Lehet a modern lélektan által is elösmert szugges-ztív és hypno- tilkus hatások és a vallásos hit mértékét és arányát kutatni a lelki gyógyulás folyamataiban. Ez alkalommal azonban tisztán a hit alapjára helyezkedve óhajtjuk fölvetni a kérdést, hogy vájjon minden csodagyógyulás, vagyis lelki hatásokra bekövetkező gyógyulás esetében a na* Szívesen közlünk hozzászólásokat. Kaszap István körül ikiálakult kultuszra még majd visszatérünk. (Szerk.)

JX

gyöbb, a mélyebb, az odaadóbb hitnek eredményével áEunk-é szemben? A hit — biblikus mértéke azonban —■ és itt rejlik a nehézség, — nem lehet más, mint Isten kegyelmi- rendelésébe való gyermeki megnyugvás, amely éppen lényegénél fogva a gyógyulást mintegy kikényszerítő hitnek — nem akarjuk azt mondani, hogy ellentéte, de legalább is ellenpárja.

Avagy kicsoda merné azt állítani, hogy Pál apostolnak hite nem volt elég erőteljes, amikor háromszor könyörgött az Ürnak a testébe adatott tövis eltávoztatása végett és csak azt nyerte feleletül: »Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtelenség által végeztetik el.«? A modern apostolok cselekedeteiből pedig ismerünk és olvashattunk nem egy esetet, amikor testileg magatehetetlen és éveken át 'betegágyhoz szegezett hívő egyének sokszorosan nagyobb áldására voltak sokaknak, mint ezer más normális egészségű keresztyén. Dehát, — ezt vethetné ez elfem valaki, — ezek kivételek voltak. Helyes, elfogadjuk, de azt szeretnék, ha megmondaná valaki nekünk, hogy hol kezdődnek 'és hol végződnek a kivételek és hol van a határvonal, mely őket a nem kivételes Pepdes esetektől elválasztja? Minek minősítsük a Kaszap István révén tucatszámra és a Lourdes-i ezerszámra menő csodagyógyulásokat, kivételeknek-e, avaigy rendes lelkigyógyuláscknak, pszychotherapeutikus eset-éknek? Vájjon kivételesen nagy, mély és szent-e az a csodagyógyulással jutalmazott hit, amely minden tétovázás nélkül a Kaszap István sírjához va’ó utazásnak tulajdonítja a meggyógyulást, tehát bizonyos helyhez rögzített lokális szentségerőt tulajdonít a csodatevő búcsújáró és kegyhe- lyeknek az ószövetségi zsidóság »ásera« (szent fa) és »imakcéba« (szent kő) kultuszához hasonlóan?

Végül pedig melyik a nagyobb, szentebb hitből fakadó -könyörgés, a csoda-váró, győzedelmes, hogy -ne mondjuk tolakodó hitből lk- kadó-é, amelyet az Idvezítő maga hoz föl követendő példaképen az éjjel barátjától kenyeret kölcsönkérő házigazda és a hamis bíró példázatában (Luk. 11!:5—10; 18:1—8.), amely végső elemzésében mégis csak az isteni rendelésnek az emberi akaratihoz való alkalmazkodását célozza, avagy pedig az Idvezítő gecsemánéi könyörgése: »Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt, mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!«? .. . — Emberileg magam sem tudom eldönteni, hogy a gyógyulásra törő’dynamikus, tolakodó és — sit veni a verbo — Istent szavánál fogó, ígéreteire emlékeztető, csodaváró könyörgés, avagy az a másik megadással teljes, a keresztet könnyes szemmel fölvevő, de mosolyogva hordozó, szívből felfa- kadit fohász: »Igén Atyám, mert így volt kedves te előtted!« a szentebb és a kedvesebb az Űr előtt? Ismétlem: magam sem tudom ezt eldönteni, jóllehet személyes tapasztalatom van az -előbbiről is: évekkel ezelőtt -egy vidéki városban hívő beteg testvérünk fölkérésére egy igehirdető testvérrel együtt bensőséges kö-