Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-12-01 / 21. szám

Dr. irdőe Károly urnsk D'T:'är.0EH I á ter fis u. 13»

I. évfolyam. 21. szám.

Nyíregyháza, 1943. december 1.

Főszerkesztői BERECZKY ALBERT. Főmunkatárs: DR, KARÁCSONY SÁNDOR.

Szerkesztőség cs kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telelőn: 25-99.

Kettős advent

A karácsony előtti heteket »adventus domini«-nak nevezték a régi keresztyének már a VI. században. Ez a latin kifejezés magyarul annyit jelent: »az Űr elközelgese, eljövetele, hozzánk érkezése.« Ezeknek az ünnepi heteknek a beállításával az egyház visszhangot adott Jézusnak a Szentírás utolsó lapján olvasható ígéretére: »Bizony, hamar eljövök!« s arra figyelmeztette tagjait: az igazi keresztyének Jézust váró emberek.

Ezt mi se felejtsük el. Éspedig kétféleképen kell az Úr Jézust várnunk. Elsősorban úgy, mint láthatatlanul, de mégis valóságosa^: hozzánk jövő áldott v e ndé g e t, aki, ha meghalljuk a szavát és megnyitjuk Előtte az ajtót, bejön hozzánk és velünk vacsorázik és minket is vendégül lát; úgy mint áldott Mestert, aki megjelenik ígérete szerint ott, ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ö nevében.

, Várjuk-e így Jézust? — Ugyebár azt az embert várjuk különös vágyakozással, sóvárgással, akit szeretünk, akinek a jelenléte kedves nekünk? Az adventi hetek nagy kérdése ez: Szereted, - e Jézust másoknál inkább, kívánsz-e szüntele nül Vele lenni s így v ár o d -e öt igazán? Újabban csendesóráimban fájdalmasan állapítottam meg, hogy milyen erőtlen bennem is a Jézus iránti szeretet, mennyivel fontosabb nekem sok minden, mint a Jézussal váló közösség megtapasztalása.

Dolmann lelkész, az áldott életű német keresztyén író írja egyik kisebb művében, hogy miképpen tette egyszer próbára gyermekeinek szeretetét. Amikor utazásairól jött haza, mindig hozott valamit gyermekeinek. S ezek mindig nagy sóvárgással várták és nagy örömujjongással fogadták. Egy ízben azután semmit nem hozott magával s kíváncsi volt, hogy miképen fogadják. S amikor ez alkalommal is a megszokott kedvességgel ölelték át gyermekei és örvendeztek atyjuk hazatérésének akkor is, amikor már tudták, hogy semmit sem hozott

nekik, nagy boldogság töltötte el szívét, hisz meggyőződött arról, hogy gyermekei nemcsak ajándékait, hanem őt magát szer étik.

De várnunk kell Öt, mint ítélő bírót, mint diadalmas királyt is, aki megjelenik az ég felhőiben, amikor majd meglátja Öt minden szem, még azoké is, akik Öt általszegezték. Pál apostol erre a várásra inti a fHippii gyülekezet tagjait e szavakkal: »A mi országunk a mennyekben van, ho nn ét a megtartó Űr Jézus Krisztust i s v ár juk, ki elv ált o zt at j a a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonlatos legyen az ö dicsőséges testéhez amaz Ö hatalmas munkája szerint, mely ált al maga alá is vethet mindeneket.« (Fii. 3:20—21.)

És ha várod Jézust, mint bírót és királyt, hogyan v ár o d? Mint az ellenséges légitámadást, amely talán most sokat foglalkoztat, amelyre talán nagy bizonyossággal számítasz, de egyúttal félsz és rettegsz tőle?! Vagy pedig úgy, amint a Heidelbergi Kátéban olvassuk: »felemelt fővel«, mert kívánod, hogy Ö hatalmával maga alá vessen mindeneket, mert kívánod Öt látni színről-szírire s kívánsz Vele lenni az örök dicsőségben, tudván, hogy ez mindeneknél jobb?! Nem úgy gondolkozol talán, mint az az orvos barátom, aki —• mikor Jézus visszajön ételéről beszéltem neki,— azt mondta: »Hát csak jöjjön el egyszer Jézus Krisztus, de ne most, mert én még élni akaró k«?!

»íme, az ajtó előtt állok és zörgetek« így szól Ö hozzánk az ádventi napokban, Aki megnyitja szívének ajtaját és befogadja Öt: a láthatatlan vendéget, az akkor is boldogan megy eléje, mikor eljön megítélni eleveneket és holtakat az Ö dicsőségében. Annak nemcsak a Megváltó Jézussal, a hű baráttal való találkozás lesz kívánatos, hanem a dicső királlyal, az ítélő-bíróval való találkozás is, mert tudja bizonyosan, hoqy az neki »az élet koronáját« fogja me ga dni.

ifj. dr. Szabó Aladár.

1