Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-11-15 / 20. szám

nuleg az áldottemlékú agg Polikárpusz volt a püspöke) nagy küzdelmet kellett megvívnia azokkal a zsidókkal, akik zsidóknak mondották magukat, de lélek szerint nem voltak azok, hanem inkább a Sátán gyülevésze, zsinagógája. Már akkor, az első időkben megkísérelte a Sátán zsinagógája, hogy Isten gyülekezetének játsza ki magát. Ez a folyamat azóta is szakadatlanul tart, de vannak időszakok a történelemben, amikor különösképen kifizetődő dolog Isten nevét felhasználni a Sátán érdekei ,előmozdítására. Ez a megállapítás első hallásra, talán túlzásként hat, de minden olyan törekvés, amely Isten ügyét e világi ügyekkel össze akarja keverni, végeredményében a Sátán érdekeit mozdítja elő. A mai konjunkturális „keresztyénség“ is ezt teszi — feltételezzük, hogy tudatlanságból és a fogalmak fatális összezavarásából —, nem pedig tudatosan. Ennek következtében a tömeg előtt a keresztyén nevezet kezdi elveszíteni eredeti jelentését: nem kapcsolódik már Krisztus nevével, hanem olyasmit ért alatta a közvélemény, hogy nem egy bizonyos fajhoz tartozó. Ez azonban csak egy kirívó példa a fogalmak összezavarásából, sajnos, ma már nem áll magában.

Krisztus népének le kell számolnia azzal, hogy e világ részéről csak akadályoztatásban és félremagyarázásban lesz része. A szmirnai gyülekezetnek is meg kellett küzdenie ezzel a kérdéssel. Amikor Krisztus a szmirnai gyülekezet pásztorához levelet ír, kitér benne erre a kérdésre is s csak annyit mond vele kapcsolatban: „tudom!“ Azonban felkészíti a gyülekezetei a bekövetke- zendőkre: „semmit ne félj azoktól...“

Utal arra, hogy ez is hozzátartozik azokhoz a próbákhoz, amelyeket el kell viselni s felettük győzni. Hitünk próbája az, amikor félremagyaráznak, amikor másképen látnak, mint amilyenek vagyunk, amikor mást tulajdonítanak nekünk, mint amit teszünk és gondolunk. A „légy hív“ figyelmeztetés arra is utal, hogy ha a szép nevezetünk jelentése e világ szemében akármilyen változáson és átértékelésen megy is keresztül, hívek legyünk mindenekfelett ahhoz, akiről neveztetünk, Krisztushoz. A többi miatt

Draskóczy László.

JEGYZET

író hitvallása

Egyik legelterjedtebb délutáni, jobboldali napilapunk állandó cikkírója megemlékezett a nemrég elhúnyt magyar íróról, Raul Francéról. Meglepett ez az írása. Elmondja benne, hogy mennyire szerette az írót, mennyire szeretett volna vele megismerkedni, személyesen találkozni. Különösen azért, mert ugyanolyan „makacs istenhívő“, ahogy ö ezt a Raul France írásaiban is látta. Elképzeli, hogy a beszélgetésük lényege kb. ez lett volna, hogy megállapítják: a legna- gyob tudomány Isten. Azután elmondja, hogy a találkozás elmaradt. A meghalt író özvegyével azonban összetalálkozott, aki szintén azt mondta

el, hogy megboldogult térje mennyire szereteti volna vele megismerkedni. Ez most már nem lehet fejezi be cikkét, csak az özvegyével szoríthat kezet, mert az író elment a semmibe.

Isten-hit... Semmi... Az író hitvallásának tartalma. Hogy jöhet így össze ez a két fogalom? Mindent Isten teremtett. A legnagyobb tudomány: Isten. Csak egyről feledkezett meg, a holtak birodalmáról, az e világból eltávozottak otthonáról. Az az Isten, akit mi prédikálunk, nem ilyen Isten. A mi láthatatlan istenünk képe, az Ur Jézus Krisztus így búcsúzott az ö tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában' sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.“ (János 14:1—3.)

A mi református értemiségünk között mennyien vannak, akik „makacs Isten-hívők“ s mégis evangélium-tagadók. Makacs istenhitüket hazulról hozták. Legtöbbje valamelyik kollégium levegőjével szívta magába. Ez valami biztonságot, valami nyugalmat s valami erkölcsi színvonalat jelent számukra. Ezek a XVI. és a XVII. szá ad nagy megtelítödésének az utolsó lobbanásai. Még fel-felcsillan bennük valami, de már nem gyú/t, de már nem melegít, már nem igazi életmegoldás, hiszen a tartalma, a magja hiányzik. A keresztyénség magja az örök élet, ahogy az Isten Igéje mondja: „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyság- tétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt, mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ö Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ö Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.“ (I. János 5:10—13.)

Fekete piac

Ne tessék megbotránkozni, hogy megint tollhegyre kívánkozik. Nem felsőbb rendelkezésre, hanem úgy a Lélektöl indíttatva. Arról van ugyanis szó, hogy az új helyzet új bűnöket szül. A háború kilendítette az embereket bizonyos élet lehetőségekből. Ez a kilendülés a legtöbb embernek elviselhetetlen. Itt a hívők se jelentenek kivételt és ez a baj. Az uj helyzet uj kísértéseivel szemben ők is olyan könnyen megesnek, mint azok, akiknek erkölcsi élete nem az Istennel való közösségtől függ.

Értek én minden ellenvetést, amiket mentségként hoznak elő. Tudom én, mit jelent az, amikor nincs és)mégis kell. Tudom én, mit jelent az éhes gyermek a szülő számára, a beteg számára, amikor diétázni kellene. Ezeket is szem előtt tartva mégis tény az, hogy a fekete piac körül vétkeznek a hívők.

7